SEAT

Párizsban debütál az Arona TGI

2018.10.02.

A SEAT hamarosan lerántja a leplet a világ első sűrített földgáz (CNG) üzemű SUV modelljéről: az Arona TGI világpremierjét a Párizsi Autószalonon tartják. Az Arona TGI a negyedik CNG-s jármű a SEAT kínálatában.

„A SEAT a sűrített földgázra (CNG) úgy tekint, mint egy fenntartható további üzemanyag-alternatívára, ennek megfelelően aktívan népszerűsíti és terjeszti azt.” - nyilatkozta Luca de Meo, a SEAT elnöke. „Ezen kívül ez a technológia összeegyeztethető a minőségbiztosított, megújuló biometán alkalmazásával, ezzel pedig a sűrített földgáz hosszú távon biztosan az alacsony kibocsátású mobilitási megoldások egyik alternatívája lesz.”

Az új SEAT Arona motorterében egy háromhengeres, 12 szelepes 1.0 TGI erőforrás kapott helyet, amelynek 90 lőerős teljesítménye 4500 és 5 800 közötti fordulatszám-tartományban érhető el, 160 Nm maximális forgatónyomatéka pedig 1 900 és 3 500 közötti fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre. A szériafelszereltség részeként ehhez a motorhoz egy hatsebességes manuális sebességváltó kapcsolódik. Legnagyobb sebessége 172 km/óra, az álló helyzetből 100 km/órás sebességre való gyorsulás pedig 12,8 másodpercet vesz igénybe.

Az Arona TGI modellt három CNG tartállyal szerelték fel, amelyek a hátsó padló alatt kaptak helyet, a töltőhöz pedig a benzinbetöltő nyílás mellett férhetünk hozzá. Ezen kívül az Arona TGI a földgázüzemhez szükséges gáznyomás- és gázhőmérséklet-érzékelőkkel, elektromos nyomásszabályzóval és a TGI-motor felé irányuló hatékony gázelosztást biztosító rendszerrel is rendelkezik. Az 1.0 literes motort átfogó fejlesztésnek vetették alá, különleges króm-nikkel bevonatú, gázüzemre adaptált dugattyúkkal, kopásállóbb, megerősített szelepekkel, szelepülésekkel.

A sűrített földgáz üzem egyik kihívása az indítás hideg időben. Az Arona TGI-ben -10 Celsius fokos külső hőmérséklet alatt a motor benzinüzemben indul s csupán a gázbefecskendező szelepek előzetes felfűtését követően, megfelelő körülmények esetén aktiválja automatikusan a CNG-kört. E kivételtől eltekintve az Arona TGI csak abban az esetben használ benzint, ha a CNG-tartályok már kiürültek. Az SUV gáztartályának kapacitása 14,3 kg, ami gázüzemben 400 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé, a benzinüzemre történő automatikus váltásnak köszönhetően pedig ez a hatótávolság még további 160 kilométerrel növelhető.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....