Enzo Ferrari

Paolo Sorrentino sorozatot készít Enzo Ferrariról

2022.07.19.

Az Oscar-díjas olasz rendező az Apple TV + számára készít sorozatot a legendás olasz autógyártóról, Enzo Ferrariról (1898-1988).

Enzo Ferrari

A sorozatot Stefano Sollima rendezi, a forgatókönyvet Steven Knight írja, Sorrentino producerként működik közre a sorozat elkészítésében. A széria Luca Dal Monte Ferrari Rex című bestsellere nyomán születik. Dal Monte a tanácsadóként segíti a produkciót.

A Commendatorét, ahogy Enzo Ferrarit nevezték, számtalan mítosz övezte. Versenyzői karrierje után alapította meg 1929-ben versenycsapatát, a Scuderia Ferrarit, amely kezdetben Alfa autókkal versenyzett. 1940-ben megnyitotta saját versenyautó-műhelyét, amelyből 1947-ben gördült ki első versenyautója. A Ferrari már a második Forma-1-es nagydíjon, az 1950-es Monte Carló-i Nagydíjon rajthoz állt. Évtizedeken át a Ferrari-csapat vezette a mezőnyt.

A nagy szépség című filmjéért 2014-ben Oscar-díjjal elismert Sorrentino az idei Cannes-i Filmfesztiválon arról beszélt, hogy a televízió és a streamingszolgáltatók felé tett kitérő után filmrendezőként inkább vissza akar térni a hagyományos filmhez.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.22
Amikor egy döntés életeket ment meg, nem maradhat régiós kísérlet: Flandria példája után....
2025.12.22
Annak ellenére, hogy egy vásárlói réteg szeretné, ha kaphatók lennének ilyen csekély....
2025.12.22
Forgalomlassulásra lehet számítani a M3 bevezető  –Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út....
2025.12.22
Átadták hétfőn az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakaszát....
2025.12.22
Mint minden klasszikusnak, a Peugeot 203-as családfájának is akadtak különös, egyedi ágai. Négy....
2025.12.22
Az Európai Unióban a jövőben jelentősen növelik az életciklusuk végére ért járművekből visszanyert....
2025.12.22
Minden autó egy darab agyagból indul. A Volvo Cars legendás agyagstúdiójában egy kis szakértő....
2025.12.22
Nagy erőkkel készül a Tokiói Autószalonra a Daihatsu. Bitang tuning teherautókkal és kei carokkal....
2025.12.22
Az ünnepi időszakban a nyilvános elektromosautó-töltők is jóval forgalmasabbá válnak.....
2025.12.22
Sem a két pontot, sem az elvesztett bajnokságát nem siratja Max Verstappen, és a trónfosztása....