Egyetem

Pályaválasztási napot tart középiskolásoknak az ELTE

2013.09.28.

A felvételi eljárással és az egyetemi keretszámokkal kapcsolatos alapvető információkról tájékozódhatnak az érdeklődő középiskolások október 9-én, a fővárosban az ELTE pályaválasztási napján.

    Az intézmény MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvény célja, hogy az érettségiző diákok jól tájékozottan, felkészülten kezdhessenek neki a pályaválasztásnak, így már az egyetemi nyílt napokra releváns, konkrét kérdésekkel érkezhessenek.
    A pályaválasztási napot Mezey Barna, az ELTE rektora nyitja meg, ezt az egyetem nyolc karának bemutatóórái követik, majd a Felvi munkatársa tart előadást a pontszámításról és a jelentkezésekről.
    A program alatt többek között az ELTE EHÖK, az ELTE Karrierközpont, az ELTE Alumni, a karok, a Diákhitel Központ, a HÖOK Mentorprogram, a BEAC és a Kortárs Segítő Csoport standjai várják a látogatókat.
    A részletes program, valamint a pontos helyszín és időpont megtalálható az ELTE Karrierközpont honlapján (http://karrierkozpont.elte.hu/).

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....