WRC

Ott Tänak fölényesen nyerte a Szardínia-ralit

2022.06.06.

Az észt versenyző a Hyundai első idei győzelmét szerezte meg Olaszországban.

Tänak a verseny végén több mint 1 perces előnnyel nyert a második helyezett Craig Breen (Ford) előtt. A 2019-es világbajnok a tavaly februári Arctic-rali óta nem tudott győzni, azóta bár többször volt jó pozícióban, de a legtöbbször valamilyen műszaki hiba miatt akadályozta meg, hogy nyerjen. A technika ördöge Szardínián is közbeszólt, pénteken az utolsó megrendezett gyorsaságin háromkerék-meghajtásúvá vált a Hyundai i20, de ezt később megjavították a szervizben, és nem befolyásolta a végeredményt.

 

Tänak szombaton döntötte el a maga javára a versenyt, amikor szinte az összes gyorsaságit megnyerte (hétből hatot), és jelentős előnyt épített ki Craig Breen előtt. A korábban vezető Esapekka Lappi egy baleset miatt adta fel ezen a napon reggel a küzdelmet. Vasárnap már sétakocsikázás is elég volt Tänaknak, hogy a maradék négy szakaszon bebiztosítsa karrierje 15. győzelmét.

„Nagy kihívást jelentett eddig ez az év, különösen azért, mert ez a hibrid autógeneráció bemutatkozó éve” – nyilatkozta a célban a győztes. „Nagyon boldogok vagyunk, a szerelőknek ajánlom a győzelmet, akik rengeteget dolgoztak a tavalyi év végén és az idei év elején. Ez a verseny nem könnyű, de itt is mindent megtettek, hogy az autó folyamatosan menni tudjon. Előre léptünk a jó irányba. Portugáliában küszködtünk, de aztán sikerült javítani. Nem kétséges, hogy ha megvan az önbizalmunk, akkor képesek vagyunk jó munkát végezni. Csak tovább kell dolgozunk” – tette hozzá.

Craig Breen is elégedett volt a második hellyel, mivel a Forddal még sosem ért fel ilyen magasra. Az ír pénteken még csak ötödik volt, de aztán folyamatosan előrébb lépett, részben annak is köszönhetően, hogy kiesett Lappi, és hogy fordos csapattársa, Pierre-Louis Loubet defektet kapott. Bár Dani Sordo nyomás alatt tartotta, Breen kitartott, és megszerezte a második helyet.

Sordo – aki 2019-ben és 2020-ban is nyert Szardínián – ezúttal meg kellett, hogy elégedjen a harmadik hellyel, de ezzel is sok értékes pontot szerzett a Hyundai számára a gyártók világbajnokságában. A spanyol egyre jobb beállításokat talált a verseny előrehaladtával, de szombaton, a 16. gyorsaságin egy vizesárkon történő átkelés során lefulladt a motorja, és időt vesztett.

Pierre-Louis Loubet WRC karrierje legjobb eredményét érte el a negyedik hellyel, a francia versenyző kevés tapasztalata ellenére érett versenyzést mutatott be a Forddal, csak akkor nyomta keményen, amikor szükség volt rá, így képes volt maga mögött tartani a toyotás Kalle Rovanperät. A világbajnokságban vezető finn csak az ötödik helyen végzett 53 másodperccel Loubet mögött, elsősorban azért, mert pénteken elsőként rajtolva neki kellett takarítania a pályákat a többiek előtt. De még így is növelte előnyét a pontversenyben (55 pontra), mivel legfőbb riválisa, Thierry Neuville egy borulás miatt kiesett szombaton. Igaz, a belga vasárnap a Power Stage megnyerésével 5 pontot azért szerzett.  

A Toyota évek óta nem szerepelt olyan gyengén egy versenyen, mint most. Rovanperän kívül csak Kacuta Takamoto ért célba kiesés nélkül, a szombaton hűtési problémákkal küzdő japán a hatodik lett. Elfyn Evans pénteken és szombaton is, Esapekka Lappi szombat délelőtt esett ki.

Gus Greensmith lett a hetedik a Ford Pumával. A brit versenyző pénteken két percet vesztett egy kicsúszással, utána már csak tesztelési céllal versenyzett, különböző beállításokat próbált ki. A WRC2 kategóriát Nyikolaj Griazsin nyerte Jan Solans és Jari Huttunen előtt.

A 2022-es rali világbajnokság június végén Afrikában folytatódik, a kenyai Szafari-ralival.

Végeredmény:

1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) 3h10m59.1s

2 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +1m03.2s

3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1) +1m33.0s

4 Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1) +2m09.4s

5 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +3m02.8s

6 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +4m02.6s

7 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1) +5m23.6s

8 Nikolay Gryazin/Konstantin Alexandrov (Škoda Fabia Rally2 evo) +7m37.7s

9 Jan Solans/Rodrigo Sanjuan (Citroën C3 Rally2) +8m05.7s

10 Jari Huttunen/Mikko Lukka (Ford Fiesta Rally2) +8m10.8s

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..