buszsávok

Ötszáz szabálytalan autóst fogtak tavaly a budapesti buszsávokban

2024.01.03.

A negyedik „évadja” zárult a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésében megvalósuló autóbuszforgalmisáv-ellenőrzési akcióinak: a rendőröknek 2023-ban félezerszer kellett szabálytalan használat miatt intézkedniük. A BKK és a BRFK együttműködése ezen túl magában foglalja a kiemelt járat- és taxiellenőrzéseket is – a tavalyi mérleg összesen csaknem 30 millió forintnyi bírság.

A BRFK, a FÖRI és a BKK munkatársai az összehangolt művelet során a reggeli és délutáni csúcsban a leginkább problémás helyszíneken ellenőrzik a buszsávokat, napközben pedig az árurakodás szempontjából kritikus vonalakon járőröznek. A metrópótlás idején kiemelt figyelmet kapott a pótlóbuszok által használt sávok kontrollja, hagyományosan pedig a bevezető utak, valamint a belvárosi buszsávok kerülnek fókuszba.

Az akció keretében tavaly 23-szor szerveztek buszsávellenőrzést, ezalatt 502-szer intézkedtek a buszsáv szabálytalan használata miatt. A BRFK és a BKK továbbra is prioritásként kezeli a jogosulatlan buszsávhasználat rendszeres ellenőrzését, hogy megszüntessék a közösségi közlekedés akadályozását, és biztosítsák a buszok zavartalan haladását.

A BKK és a BRFK együttműködése magában foglalja a járatellenőrzést is. A résztvevők kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért egész évben folyamatosak a BKK-járatokat, illetve a megállóhelyeket és azok környezetét célzó akcióik. Az akció keretében tavaly 46-szor szerveztek járatellenőrzést, ezalatt csaknem 1150 járművet, illetve 2900 személyt ellenőriztek.

A Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző járművek közös kontrolljára ugyancsak kiterjed a BKK és a BRFK együttműködése. Tavaly 25-ször szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt csaknem 2500 járművet, illetve 2600 személyt ellenőriztek.

Így mutat a 2023-as összesített mérleg, a 2023-as közös buszsáv-, járat és taxiellenőrzések során a rendőrök összesen

• 69 személyt elfogtak és 36-ot előállítottak;

• 17-szer büntetőfeljelentést, 93-szor szabálysértési feljelentést tettek;

• 782 esetben helyszíni bírságot, 204-szer közigazgatási bírságot szabtak ki;

• a bírságok összege eléri a 30 millió forintot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai mellett a kezdeményezésben részt vettek a Készenléti Rendőrség erői, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai, a Budapesti Polgárőr Szövetség és tagszervezetei, valamint a taxiszolgáltatók ellenőrei is.

A közös akciók 2024-ben folytatódnak. Az együttműködésben résztvevők célja, hogy az ellenőrzések hatékonyságát – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....