Az életmódváltáshoz persze nem kell rögtön ekkora távokat teljesítened, játékos módon is belevághatsz. Sokan tettek így például a Generali Egészségpárbajjal, ahol Szilágyi Áronnal mérhették össze ügyességüket izgalmas feladatokban. A győztesek december 21-én Árontól vehették át nyereményüket, és a vívás kulisszatitkaiba is betekinthettek.
A feladatok teljesítésével a résztvevők azonban nemcsak saját egészségükért tettek, közvetve egy jótékony ügyet is szolgáltak. A Generali Biztosító ugyanis minden teljesített feladat után 1000 forintot különített el a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára. A biztosító – az aktivitások által összegyűlt összeget kiegészítve – 3 millió forintot adott át a szervezet számára. Az alapítvány az összeget Abott I-stat kézi laborkészülék vásárlására fordítja, amely a lélegeztetés során pontos paramétereket ad a beteg állapotáról, ami bizonyos esetekben életmentő lehet.
2. Írd be az edzést a naptáradba kötelező programként!
Szilágyi Áron szerint az egyik legjobb módszer a kifogások elkerülésére, ha a sportolást kötelező programként írod be a naptáradba. „Ha már beírtad, nem szervezel oda mást, ilyen egyszerű. Ez nagyon jól tud működni azoknál, akik egyébként szívesen szánnának rá időt akár heti 2-3 alkalommal, de valahogy nem találják meg a megfelelő idősávot”. Tekints úgy a beírt edzésre, mint egy lemondhatatlan meetingre, így biztosan nem fogod kihagyni!
3. Mértékletesség és változatosság!
A mozgás a tudatos táplálkozással lesz igazán teljes. Áron bevallása szerint két dologra figyel ezen a téren: a mértékletességre és a változatosságra. „Sajnos hajlamosak vagyunk nagyon sematikusan táplálkozni, pedig annyiféle zöldség és gyümölcs közül lehet választani, és a fehér lisztre vagy a cukorra is számtalan alternatíva létezik.” Szerinte bátran próbáljunk ki új, egészségesebb összetevőket és recepteket.
4. Befelé figyelés
A mindennapos stressz és a kihívások sokat kivesznek belőlünk, ezért fontos, hogy időnként tudatosan hátralépjünk párat. „Ha valamilyen stressz ér, szeretek egy kicsit magamban lenni, elvonulni egy sarokba és zenét hallgatni, relaxálni egyet. 5-10 perc is elég arra, hogy átgondoljam, mit is érzek, hogyan reagál a testem, a tudatom” – vallja Áron, akinél elmondása szerint a testre és az érzékekre fókuszt helyező relaxációs módszerek működnek legjobban.
5. Flow-élmény
A kiegyensúlyozottsághoz elengedhetetlen, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, ami flow-élményt vált ki belőlünk: azaz feltölt, örömet szerez, és minden más eltörpül mellette. Egy jó érzékkel megválasztott hobbi kikapcsol, segít elfelejteni a napi problémákat, és új távlatokat nyit, de akár a hivatásunk is kiválthatja ezt az érzést. Áron olyan szerencsés, hogy nála a munka és a hobbi egy és ugyanaz: „Számomra a sport az igazi flow-élmény, amikor igazán önmagam tudok lenni”.