Ügyességin a Ragályi-Steyr páros                          

Pereg a film

Kevesen tudják róla, pedig az Oscar díjasok pályája nyitott könyv, melyben olyan dolgok is meg vannak írva, amik meg sem történtek. Életrajzában nem szerepel, pedig nem csak operatőrként, de autóversenyzőként is tehetségesnek bizonyult Ragályi Elemér. Ezt olyan kortársai mondták, mondják, akikkel anno együtt pilótáskodott.

Ahogy a filmekről, autós rajtjáról is lelkesen mesél a ma is aktív operatőr. Volt egy tüneményes élettársam, Margitai Ági, aki már nincs köztünk, de a hatvanas évek elején az ő autójával kezdtem el autózni és persze beleszerettem a Steyr Puchba is. És persze hallottam Hollós Pistáról, meg népligeti versenyekről, szóval érdekelt a dolog.

Népligeti csata

Ne közúton vagánykodj!

Elég veszedelmesen autóztam abban az időben, Ági többször rám szólt, hogy ne közúton vagánykodjak, hanem induljak versenyen és ott mérjem össze másokkal autóvezetési képességeimet.

Ezután már nem volt megállás, lett három Puchom egymás után, de a kedvencem az a bizonyos 650 TR volt, amit a Hollós Pistával tuningoltunk: tettünk rá Monte-Carlo kipufogót, beépítettünk bukócsövet, műszerfalára olajnyomásmérőt kapott, aztán jött a rajt.

Először ügyességi versenyek indultam, meg terepen és jégen, utóbbi volt a legszórakoztatóbb és leglátványosabb, pláne, amikor lebontottam a Műjégpálya kerítését...

Mert a Puch mindenre jó volt, csak jégre nem...

.

Fotó: Németh Sándor

Csak pirosban

Vonzott a túraversenyzés, többször indultunk Hollós Gyurival a Bükk kupán, terepügyességieken a Hármashatár-hegyen. Arra különösen büszke vagyok, hogy miattam tették kötelezővé a bukósisak viselését, miután oldalára borult autónkból az égre nyíló jobboldali ajtón másztam ki, majd folytattam a versenyt.

Gyönyörűséges korszaka volt autós életemnek a Puchhal, melyhez filmbe illő, de valóságos jelenetek köthetők. Például találkozásom egy legendával, akit Lupa szigeti kompozáskor ismertem meg, amikor autóm makacsul nem induló motorját néhány szakavatott mozdulattal életre keltette. A bemutatkozáskor derült ki, hogy ő Puch János, a legendás márkaalapító unokája.

Mindegyik Puchom piros volt, imádtam a CP-48-87-es rendszámút, aztán összejött annyi valutám, hogy vehettem egy újat: a 947 dollárra jött még 21 ezer forintnyi vám és a CR-04-08-as rendszám. Ezután jött a fekete leves, mert a használtak jól mentek, de ez a Steyr csalódást okozott. Hiába vittem karburátoroshoz, hiába próbálta izmosítani Hollós Pista, aki azt mondta, hogy ez bizony „leszoktató autó”, ami tök tök olyan volt, mint a Fiat 500-as, amit nem lehetett tuningolni.

Bunda kell a Monte-Carlo hanghoz

Olyannyira nem szerettem, hogy eladtam és vettem helyette egy 650-est, persze rátettük a Monte-Carlo kipufogót, aminek bődületes hangja már két kilométerről hallatszott.

A sportosságnak azonban ára volt, mert a tuningállapotában nem működött a fűtése, így csizmában és bundában, meg szőrmekucsmában vezettem. Megoldás lett volna a szezononkénti átszerelés, de az persze pénzbe került volna. Meg sok időbe.

Ráadásul tartottam a rendőröktől is, akik akkoriban még szigorúan vették a többletdecibelt. Nem úgy mint később, amikor a Nyugati téri felüljárón éjszakánként illegális gyorsulási versenyeket is rendeznek a motorosok büntetlenül...

Családira váltani

Imádtam a Puchot, a hangját, mely nyitott tetővel még izgalmasabb élményt jelentett, aztán jött a szomorú szakítás. Ladára kellett váltani, mert gyarapodott a család.

De mindig is a Puch marad az igazi, mert városi fürgesége mellett autópályán sem kellett szégyenkeznem: 160-al hagytam le a 130 km/órával száguldókat, akik csak néztek. Nagy dolog volt az a kisautó, mert kielégítette sebesség iránti vonzalmamat és a versenyeken fejlesztette autóvezetői képességeimet, méghozzá úgy, hogy nem veszélyeztettem másokat.

Az 500-as kategóriában egyébként verhetetlenek voltak a Trabantok, mert szlalomon könnyű volt velük a kézifékes forduló. A 650-esekenél Zima volt a nagy ellenfél, meg Kondorosi Pimpi, aki autókat is épített. Zima fia ma is gyűjti a kocsikat, állítólag tulajdonában van az a hatsebességes váltós libafos színű Puch is, amivel apja a mezőnyt verte, és aminek kormányán külön fogantyú segítette a manőverezést.

Terepversenyzés a Hármashatárhegyen

Álmomban steyerezek

Sokszor álmodom a Stery Pucchal, egy időben mániám volt, hogy visszavásároljam, tizenöt éve még láttam azt a bizonyos CP-48-87-est, elkezdtem írogatni a neten, hogy visszavásároljam a fiamnak, aki szintén nagy autós vagány, volt már Subaruja és horribilis Jeepje is, de már lenyugodott.

Nekem a fiatalságomat jelentette a Steyr Puch, mert sokkal több volt, mint egy autó, visszavonhatatlan és gyönyörű évek volt, éjszakánként ma is steyrezek. Olyan barátokat szereztem általa, mint Hollós Pista és testvére, Gyuri, aki navigált is nekem, vagy Bratincsák Gyuri, aki alapfigurája volt, aki puchos csapatnak, hiszen éveken át ő vezette a Magyar Autóklub Steyrekből álló sárga-angyal flottáját.

Három Puch és a családi Lada után mostanság megint sportosra váltott Ragályi Elemér, aki már nem versenyez, pedig a Saab cabrio és pilótájának képessége bőven bírná. „Elmúlt az a korszak, melyet nagyon szerettem. Sajnos a mai autóversenyzéshez rengeteg pénz kell, kivételezetteknek fenntartott világ, pedig régen bármilyen szériaautóval ki lehetett menni versenyezni, demokratikusabb és igazi népsport volt az autóversenyzés.”

Autósportos adalék

Ezt nem Ragályi Elemér mesélte, másoktól tudtam meg: volt olyan verseny, melyen gyorsabb volt az akkori bajnoknál, meséli egykori navigátora, Hollós György, aki a 70-es évek elején rendezett első Bükk Kupán is indult Ragályi Elemérrel, szigorú télben, nagy hóban, sok jéggel, sok csúszkálással, miskolci céllal. „Elemér fantasztikusan vezetett, kerek percet vert a korszakban verhetetlennek számító Zima-Kondorosy párosra. Ez sem előtte, sem utána senkinek nem sikerült. A befutónál Zima navigátora, Pimpi megpróbált minket rossz irányba elküldeni, de mivel nem sikerült, így abszolút elsőként értünk Miskolcra, ahol várt ránk még egy ügyességi külön-próba, ahol magas lámpaláza miatt nem tehetségéhez mérten abszolvált Elemér, és így sima győzelmet engedett ki a kezéből.”

Megérdemelt díjözön

Első játékfilméjét több mint fél évszázada forgatta Ragályi Elemér (81), aki felsorolhatatlanul sok film operatőreként kapott Oscar-, Kossuth-, Balázs Béla- és Emmy-díjat.

„Most kellene abbahagyni. De nem hagyom!” A MÚOSZ fődíjas filmjének, az 1945-nek fényképezéséért érdemelte ki a legjobb operatőrnek járó díjat. Korábbi blogbejegyzésében így írt:„Nagyon fontos, jó filmmel jubilálok! Hál'istennek filmezek, sportolok, jól vagyok, holnap mégis előjegyeztetem magam csípő protézis műtétre. Mire sorra kerülök, már biztosan szükség lesz rá! Ha meg nem, átpasszolom, mint a Trabant kiutalást!”