utánpótlás

Öreg autó nem vén autó 2. rész

2021.02.12.

Cikkünk folytatásában egy olyan autótulajdonossal beszélgetünk, kinek autóját sokan ismerhetik, hiszen több találkozón is szerepelt már, illetve kalandos története van. Miután barbár tolvajok ellopták, és tönkretették, András újjá építette. Így nem is találhattam volna jobb interjúalanyt, hiszen első kézből tud mesélni, milyen lehet napi szinten használni egy olyan autót, ami mellett elszaladt az idő. Vajon tényleg csak a nosztalgia tartja életben a veteránokat, vagy gondos karbantartással, becsülettel szolgálhatnak napi használatban is?

Ilyen volt a motortere a "bácsi" autónak

Miért jó az öregautózás, kell e tőle félni?

Nyilván egy öreg autónál mindenféle problémák előjöhetnek. De nekem egy bolygatatlan bácsi autóm volt, amit a megvétel után igyekeztünk felkészíteni egy napi használatos hobbiautónak. Így különösebb gondok nem voltak. Jártam be egy jó ideig munkába is vele, de azért törekedtem arra, hogy ha meg tudom oldani, akkor inkább tömegközlekedéssel, menjek. De az az igazság, hogy ezek az autók a napi nyúzást, főleg ebben a felgyorsult pörgős közlekedési stílusban nem bírják már. Persze tudom, hogy ezért sokan megköveznek, mert nagyon sokan használnak napi szinten még a mai napig is Ladát.

Mi volt a fordulópont, amikor úgy döntöttél, hogy mindennapi használatból hobbiautóvá változtatod?

Nekem három éve volt az, amikor eldöntöttem, hogy ezt a dolgot el kell engedni. Jöttem hazafelé az autópályán, amikor eldurrant az autó alatt a hardy. Volt rá egy órám, hogy keressek egyet egy autósboltban, ami meg is lett ezzel nem volt gond. Majd másnap hazafelé elszállt a generátor. És akkor ott volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy ezt befejezzük. Nem akarok azon görcsölni, hogy munka után vajon hazajutok e vele. És ha hazaértem, akkor aztán még vadászhatom az alkatrészeket. Egy öreg autónál be kell látni azt, hogy minden percben amíg megy egy nagy boldogság. Az idő megszépíti. Elszállt egy fesszabályzó, eltűnt a test, elkorrodálódott valami az elektromos rendszerben. Ezt nem úgy számolja az ember, mint egy új autónál, ahol sértésnek veszik, ha nem működik. Mert annak mennie kell, és felkapod a fejed, ha nem működik. Most már nincs napi használatban a Zsigulim, és garázsban pihen. Ha mehetek vele, nagyon örülök neki, viszonylag stabil, de bármikor benne lehet a pakliban, hogy egy utángyártott alkatrész minősége nem olyan. Viszont, így, hogy van mellette napi járós autóm (kettes Swift a szerk.) így élheti a hobbiautók nyugalmas életét.

Szóval neked nem volt semmilyen fogadásod, hogy napi használatban tartsd a Ladát?

A lényeg, hogy kell egy autó, ami akkor már legyen hobbiautó. Mert ha nem használom napi szinten, akkor miért ne lehetne. A Zsiguli onnan jött, hogy akárhogy is nézzük a szoci autóknak a legjobb az alkatrész ellátása, és nagyon jó hátországa van. (fórumok, klubok, fb. csoportok)  Nagyon szeretem a formáját, mert akárhogy is nézzük, akkor is egy olasz design. Jól elvannak találva az arányai, egyszerű, letisztult forma, amiből bármit lehet építeni. Az egész onnan indult, hogy nálunk a családban éppen akkor nem volt autó. Én tudtam, hogy ha meglesz a jogsim, akkor vennem kell egy autót. Jogsi után az első autóm a Zsigulim volt. Délutánonként kimentem 40 percre vezetni. Amikor Pestre kellett felmennem, még így is volt bennem félsz, főleg úgy, hogy nem volt alapjáratom, mikor én voltam a lámpánál a sorban az első, rugdosni kellett a gázt, és volt, hogy még így is lefulladtam, szóval nem unatkoztam. 

Az autó karburátoros üzemanyag-ellátású, ez jelentett bármikor problémát?

Nálam az volt a fő probléma, hogy mindig más karbi volt rajta. Először mikor megvettem egy mechanikus karbi volt rajta, de azzal szinte nem is sokat használtam. Aztán kaptam rá egy vákumosat de azzal a motor nem volt az igazi, mert nem ahhoz volt karburálva, így nem volt alapjáratom rugdosni kellett a gázt. Mivel nem értettem hozzá, így a kezdeti időkben nem is szívesen állítgattam, de most már legalább az alapjáraton tudok változtatni, ha szükség van rá. Összességében sokkal kényesebb, mint az injektor. Észreveszi az időjárás változást, kényesebb a páratartalomra, és nem szereti a ritka használatot. Amit már mondtam, hogy hosszú állás után az AC-t felpumpálom, és a gyorsító membránt is elkezdem egy kicsit, hogy halljam, hogy szépen feltölti a karbit, hogy ne kelljen azt megvárnom, hogy az önindító felnyomja az AC-n keresztül. És ilyenkor szépen indul. Most hidegen így is csúnyán jár, de pár perc járás után megjavul. Valószínű az lehet, hogy nyáron lett bekarburálva, és télen máshová kellene állítani. Ez is plusz macera.

Mi a helyzet a rozsdával?

Mikor megvettem akkor úgy nézett ki, hogy a felületi dolgokon kívül rendben van az autó. Egyszer oldalba tolt egy taxis, és akkor derült ki, hogy a jobb hátsó sárvédőívem alja körben nagyon megindult. Egy éve volt nálam, amikor elkezdtük lakatolni, és akkor kellett is cserélni a jobb első sárvédőt. De mögötte semmi nem látszott. Ahol az a oszlop meg a taposó meg a doblemez és a küszöb találkozik, ott nem volt alja, annyira ki volt lyukadva. A padlólemezt már kétszer is javítani kellett, mert eleinte télen is használtam, az nagyon fogyasztja a lemezeket. Most is, hogy volt egy kis hó, szívesen mentem volna csúszkálni, de már legyőzöm a kísértést. Nagy az utángyártott alkatrészek minőségi szórása. Most pont a jobb első sárvédő, ami utángyártott volt, anyagában elkezdett korrodálni.

Az alkatrészpótlás mennyire megy gyorsan?

Igazából még a sima kis autósboltok is jól elvannak látva. Ha rendelni kell akkor is legkésőbb két nap múlva itt van. Van egy srác, aki Oroszországból hoz Ladákhoz alkatrészeket. Így könnyebb a napi használatban tartás. Fékekből orosz gyártású alkatrészeket használok. De nyúltam már bele utángyártott indexrelébe, és töltésrelébe is. Itt is nagy a szórás. Volt, hogy vettem kettőt, és mindkettő rossz volt. Gyakran egy megőrzött, de régi gyári alkatrész biztonságosabb, mint egy friss utángyártott.

Mi volt az a pont, ami a Swift felé lökött?

Mindenképpen csak úgy tudtam megoldani a munkába járást, hogy autóval menjek. 16 kilométert ingázni ez a legegyszerűbb. Olyan autót akartam, ami legendásan igénytelen, és jól bírja a ridegtartást. A Swift még mindig népszerű itthon, ezért választottam én is ilyet. Annyi, hogy a rozsdára kell majd figyelni. De pont ez volt a szempont, hogy a kasztni rendben legyen. A többi eléggé betonbiztos a Swift esetében. Nyúltam azért bele gyújtás meg üzemanyagrendszer problémákba, amin utólag már csak nevetünk, hogy én vagyok az egyetlen, aki beleválaszt egy rakoncátlankodó Swiftbe.

Ilyen lett a motortér

András példáján keresztül láthatjuk, hogy ha belekezdünk egy nosztalgikus autóprojektbe, előbb-utóbb túlnő majd az eredeti célján, és valószínűleg hivatalosan is átlényegül hobbiautóvá. Nincs ezzel semmi gond, és abszolút megsüvegelendő az a teljesítmény, ha valaki mindennapi használatban tartja a koros, de mai napig egészségesen működő idősebb kocsiját. Egy biztos, hogy költeni kell rá, de itt legalább élményben visszaad majd minden Forintot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.04.15
Vadgázolás miatt hajtott árokba egy autó Tata és Naszály között - írja este a Katasztrófavédelem. ..
2021.04.15
Új pénz, felszálló helikopter, MÁG autó és robotember, aztán zsákmányolt fegyverek foglalták el a....
2021.04.15
A SEAT felfrissíti Ibiza modelljét, amely megújult külső formavilággal, forradalmi belső térrel és....
2021.04.15
A koronavírus-járvány miatt bevezetett kormányzati védelmi intézkedések fokozatos feloldására....
2021.04.15
Hétfőn délután alaposan meglepődött az az autós, akinek beépített navigációján megjelent a felirat....
2021.04.15
A ló elpusztult, a kutyákat sétáltató nőt gyanúsítottként hallgatták ki a XI. Kerületi....
2021.04.15
Nem is indíthatott volna jobban a DS E-TENSE FE21, hiszen a legelső versenyén Jean-Éric Vergne a....
2021.04.15
Ütközésben összetört autók Gyömrőn az Üllői úton 2021. április 15-én. A balesetben egy személyautó....
2021.04.15
A szín és a forma: ezt a két dolgot veszi észre először az ember, amikor rápillant egy autóra. A....
2021.04.15
Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy román férfi az általa vezetett....