utánpótlás

Öreg autó nem vén autó 1. rész

2021.02.07.

Mai cikkünkben azt fejtegetjük, hogy mennyire nyűgös hétköznapi, mindennapos használatban tartani egy korosabb autót. De öreg autó van körülöttünk is bőven. Az én hobbiautóm idén tölti huszadik életévét. Hogy lenézve, megalázva érzem e magam, hogy nem álltam bele például az SUV mániába? Ugyan már, hisz ez álló helyzetben, már a látványával is több adrenalint termel, mint az a tucat autó, ami terepjárónak álcázza magát, de a gazdájával együtt már egy enyhe emelkedős havas földúton is izzad, mint disznó a jégen.

images.unsplash.com

Jó tizennégyéves a hazai autók átlagéletkora, szóval ez a cikk akkor lenne igazán különleges, ha mindenki új, vagy pár éves járgányokból úgy nézne a 15-20 éves autókra, mintha azok a Marsról jöttek volna. De sajnos a valóság nem ez.

Kétféle ember tart ma idősebb autót Magyaroroszágon, az első megvalósítja álmait, és tudjuk, hogy az álmok gyerekkorban születnek, amit felnőttként (ha szerencsénk van) meg is valósíthatunk. Ezért nem látunk a találkozókon nyolcas Golfot, de egyest, vagy kettest annál többet.

A másik rétegnek meg erre tellik, ez fér bele, így idpsebb autóval járnak. Sokan elfelejtik, hogy a világ nem ér véget a Budapest tábla végénél, vidéken egyáltalán nem opció a car sharing, vagy Bubi.

A tömegközlekedés, még ha folyamatosan dolgoznak is a járatsűrítésen akkor sem tud alternatívát nyújtani a saját autó helyett. Mert itt, ha mozogni kell, akkor csak az autó adja meg azt a biztonságot, hogy ezt bármikor megtehessük. Ettől függetlenül az is megfigyelhető, hogy akik kényszerből járnak korosabb autókkal közülük nagyon sokan a mindegy, csak menjen elvet követik. Nem félnek az utángyártott, vagy kétes eredetű bontott alkatrészektől, nem érdekli őket, ha az autójuk füstöl, és nem szégyellik azt sem, hogy megpróbálják megkenni a vizsgabiztost, hogy a „romjuk” kapjon újabb két évet a bontó előtt. A ne költsünk az autóra hozzáállásból néhányan sportot űznek.

Megértem, hogy minden piszlicsáré hibával, ami nem befolyásolja az üzemet nem kell, és nem is lehet szervizbe szaladgálni, de itt sem eshetünk át a ló másik oldalára, mert a probléma ezzel a hozzáállással az, hogy ilyenkor nem csak maguk, de a mások életét is veszélyeztetik a bizonytalan műszaki állapotú vackukkal. A használt autóra költeni kell, és ha nem fér bele, hogy tisztességes állapotban, a biztonságos közúti közlekedésre alkalmas szinten tartsuk, (tehát javíttassuk meg, ha hibája van) akkor le kell tenni.

Vajon mikor ér fel a hazai járműtartási kultúra a nyugati szintre? Félek, ha így haladunk én a javulást már nem élhetem meg.

images.unsplash.com

Nem vénnek való vidék

Halkan jegyzem meg, hogy a hazánkban népautó F Astrák első példányai nem húsz, hanem harminc évesek lesznek idén. De sokat látunk hármas Polo-ból is, ezek szintén a harminc felé ballagnak, és a „mi autónk” a hármas Swift is Krisztusi korba lép lassan. Emissziós normák ide, elektromos jövő oda, ha a rozsdára figyelnek, ezek az autók még jó darabig itt lesznek velünk.

Megjegyzem, hogy helyben, és lakhely 30 km-es körzetében továbbra sem tudnék jobb alternatívát ajánlani helyváltoztatásra egy kicsi, benzines városi autótól, amit szotyi pénzből megvehetünk, és ugyanennyiért bármelyik szervizben meg is javíttathatjuk. De persze nem mi leszünk a legmenőbb szomszéd a fehér, vagy kolbászzsírmetál SUV-ban, az jobban állna mindenkinek az tény, de ha csak az amortizációs költségekből elmehetünk minden évben egy hétre nyaralni, már is nevetésre áll a szánk, mert okos választással, egy ilyen autópótló autó bőven megspórol nekünk ennyit. Lehet nincs benne annyi zongoralakk, és felesleges menetkomfort javító extra, de apáink is lenyomták a teleket diagonál gumikon, mégsem nyavalyogtak rajta.

Itt lenne az ideje megtanulni, hogy a feleslegesen nagy, feleslegesen erős, feleslegesen drága autóval nem csak pénztárcánkat amortizáljuk indokolatlanul, de a környezetet is jobban terheljük.

Kardinális kérdés a rozsda

Minden régi autós rémálma, főleg, aki télen is autózik, hogy előbb-utóbb felüti a fejét a rozsda. Sajnos minél régebbi valami, annál kisebb eséllyel fordítottak figyelmet az autó gyártása során arra, hogy a karosszéria elemek, vagy a futómű alkatrészei a korrózió ellen minél tovább állják a sarat.

Ebben az esetben a mai autók állnak nyerésre (meg persze a passzív, és aktív biztonság terén is), hiszen itt már a nyers karosszériaelemeket kezelik fényezés előtt rozsdagátló anyagokkal. Viszont aki régebbit hajt, neki bizony meg kell barátkoznia azzal, hogy pár évente zsebbe kell nyúlni, és keresni egy jó karosszérialakatost. Emellett nem árt egy alapos alvázvédelemre sem befizetni. de ha ezt nem hagyjuk ki, akkor jó pár évre nyugtunk lehet a barna rémtől.

images.unsplash.com

Fogynak a békebeli szakemberek

Tegye fel a kezét az, aki az utóbbi fél évben vezetett karburátoros autót? Valóban nincs nagy tolongás, hiszen már a kilencvenes évektől egyre elterjedtebb lett a központi befecskendezés, így kiszorultak a régi békebeli porlasztós megoldások. De, aki halott már karburátoros motort énekelni, az ismeri a semmivel sem összehasonlítható hangot, a parádés gázreakciót. Persze a jó hanghoz, és ahhoz, hogy jól vegye a lapot az kell, hogy jól be legyen állítva.

Sajnos egyre kevesebb az a szakműhely, ahol a karburátoros autót fogadják, az alkatrészt megvizsgálják, letesztelik, és beállítják, vagy alkatrészt cserélnek benne, esetleg komplett felújítják. Itt, mint az élet más területein is manapság, az internet, a közösségi oldalak lehetnek segítségünkre, hiszen biztosan akad egy típus specifikus csoport, ahol a tagok már találtak megoldást egy ilyen probléma áthidalására. És azt se felejtsük el, hogy ha egy karburátor rendesen be van állítva, és a fúvókák, úszó, és tűszelep nincs elkopva, akkor bizony az üzemanyag-ellátási problémákat évekre elfelejthetjük.

images.unsplash.com

A lényeg, hogy ne hagyjon az útszélén

Nem csak karburációs, de a hajtásban fellépő anomáliák, illetve elektronikai problémák is beárnyékolhatnak egy öreg autós kapcsolatot. Nem csak karburátor javítót, de bármilyen más szakembert igénylő revízió esetén is meg van lőve az egyszeri tulajdonos, hiszen a mai használd, dobd el, vegyél újat világban egy alkatrész élettartama tervezhető, és javítás helyett ugrik is be az új utángyártott az autóba.

Régi autók gyári alkatrészeinek jó beszerzési forrása lehet egy veterán börze, ahol még manapság is viszonylag gyakran bukkannak fel gyári, túltárolt alkatrészek. Ezek viszont véges készletben állnak rendelkezésre, szóval, ha hosszú távra tervezünk, akkor érdemes bespájzolni azokból, amik leggyakrabban elhasználódhatnak, hogy egy új alkatrészre ne kelljen heteket, hónapokat várni, és emiatt ne váljon mozgásképtelenné autónk.

Mit mond egy régi autó tulajdonosa?

Cikkünk folytatásában elsőkézből, köntörfalazás nélkül osztja meg tapasztalatait egy olyan tulaj, aki évekig napi használatban tartotta Ladáját. András neve ismerősen csenghet, hiszen nálunk is olvashattak országos hírnévre szert tett Ladájáról. Ő pár évig mindennap járt vele, és télen sem állította parkoló pályára, ami rock’n rollnak tűnik kívülről nézve, de vajon ő mennyire látja borúsan kedvenc autójának ezt a korszakát?

Addig pedig további autós tartalmakért keressen minket Facebook oldalunkon is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....