fuvarozás

Opten: több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg két év alatt

2018.08.07.

Az Opten adatai szerint 10 ezer 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt - egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi.

A céginformációs szolgáltató közleménye szerint 2016-ban 11 ezer 054 vállalkozás 1467 milliárd forint, tavaly pedig 10 ezer 608 vállalkozás 1369 milliárd forint árbevételt ért el. Az ágazat cégfluktuációs indexe, vagyis a törölt és alapított cégek aránya magasabb a 11-12 százalékos országos átlagnál, de egyre csökken - írták. Hozzátették, hogy egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi.

Az Opten szerint az olcsóbb munkabérekre alapozott versenystratégia a nyugati országok piacvédő szabályozásai miatt már nem folytatható. A közép-európai fuvarozók versenykörülményeit tovább ronthatja, ha nem módosul az érdekeiknek megfelelően az ágazat jövőjét meghatározó Európai Mobilitási Csomag, amely többek között növeli a vállalkozások adminisztrációs terheit - tették hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....