Opel

Opel: 2020-ra már nyereséget termelünk!

2018.05.28.

Az Opel tele van problémákkal. A márka 20 éve veszteséges, piaci részesedésük szinte mindenhol csökkenőben van, a vezetőség pedig vitában áll a felügyelőbizottsággal és a dolgozók egy részével is. Michael Lohscheller, a gyártó vezére mégis optimista.

Az Opel elsőszámú vezetője fél éve indította el „PACE” elnevezésű programját, melynek keretein belül radikális átalakításokat tervez, amik az Opel életének minden szegmensét befolyásolni fogják. A tervek szerint 2020-ra újra nyereséges lesz az Opel.

Michael Lohscheller

Lohscheller az Automobilwoche-n keresztül biztosította a gyár dolgozóit, hogy mindezt a leépítések elkerülésével tervezi megvalósítani és az első lépésnek a németországi eredmények javítását tekinti. Az elbocsátásokat rövidebb, 35 órás munkahéttel szeretné elkerülni.

Bár maga a gyártó nem tervez senkit elbocsátani, a dolgozók jelentős része magától is menne: a menedzser elmondása szerint a távozni kívánó dolgozókkal május végéig megállapodnak. A PSA átvételkor a hírek állandóan elbocsátásokról és gyárbezárásokról szóltak, de egyelőre úgy tűnik, utóbbiakat is sikerül elkerülni.

„Maradunk Kaiserslautern-ben és Eisenfach-ban is. Ezeken a területeken tervezünk további beruházásokat, hiszen a versenyképesség alapjai itt már adottak, nem kell a nulláról kezdeni.” – mondta Lohscheller.

A cégvezető cáfolta, hogy a kínai piacra készülnének, bár konkrét döntés még nem született az ügyben. Mindenesetre egy kínai gyár beindítását nem tartja lehetetlennek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....