Tesla

Önvezető Teslák: újabb fordulat az amerikai vizsgálatban

2023.01.31.

Az amerikai igazságügyi minisztérium az önvezető autókról szóló dokumentációért fordult kedden a Tesla járműgyártóhoz - derül ki az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott iratokból.

Az austini székhelyű cég ellen már több hatósági vizsgálat zajlik a vezetéssegítő rendszerek baleset-veszélyességének gyanúja miatt. A vállalat a bejelentésre azzal reagált, hogy eddig egyetlen kormányzati intézmény, egyetlen vizsgálata sem állapított meg bűncselekményt, illetve szabálysértést. A cég közleménye arra is kitért, hogy amennyiben a kormányzati intézmények folytatják az eljárásokat, azoknak a cég gazdálkodására nézve lehetnek káros következményei.

A Tesla két vezetéssegítő rendszere, a Full Self-Driving (FSD) és az Autopilot áll a vizsgálatok homlokterében. A Nemzeti Autópálya-biztonsági Hivatal 2016-ban indított eljárást, miután egy autós Floridában halálos balesetet szenvedett a robotpilóta használata közben. Időközben több, az automata sofőr használatakor bekövetkezett baleset is a vizsgálat tárgyává vált.

Az elektromos autózás elterjesztése mellett elkötelezett amerikai kormányzat ugyanakkor partnerként is tekint a gyártóra. Múlt pénteken a Tesla elnök-vezérigazgatója és alapítója, Elon Musk több magasrangú elnöki tanácsadóval találkozott Washingtonban, akikkel a közlekedés elektromos átalakításáról tárgyalt. A Fehér Ház szóvivője ugyanakkor közölte, hogy az elnök nem találkozott az üzletemberrel.

A republikánusokat támogató Elon Musk és a demokrata Joe Biden között számos ponton feszültség van. Miközben az elnök a szakszervezetek elkötelezett támogatója, addig a Tesla nem engedi be üzemeibe az érdekképviseleteket. Biden és Musk politikai véleménykülönbségei azután váltak igazán láthatóvá, hogy az üzletember tavaly megvásárolta a Twitter közösségi médiavállalatot.

A Tesla a múlt héten erősítette meg, hogy 3,6 milliárd dolláros (mintegy 1300 milliárd forintos) beruházásból Nevada államban építi fel új üzemét.

Az elektromos autókat és napelemeket gyártó cég a múlt héten azt is közölte, hogy profitja 2022 utolsó negyedében 59 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, bevétele pedig a várakozásokat meghaladva elérte a 3,69 milliárd dollárt.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....