Forma 1

Önvezető biztonsági autó az F1-ben!

2017.08.17.

Érdekes elképzelésről beszélt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egyik technikai vezetője, Marcin Budkowski. Elárulta, nemrég felmerült az önvezető biztonsági autó bevezetésének ötlete, a Forma–1-ben ugyanis remekül lehetne hirdetni az egyelőre megosztó technológiát.

Megszokhattuk már, hogy a királykategóriában időről időre előkerül valami bizarr, vagy éppen futurisztikus elképzelés, ami néhány évvel később vagy valóssággá válik, vagy a feledés homályába vész. A színfalak mögött most is számos javaslat kerül megvitatásra, melyek közül az egyik legérdekesebbről, az önvezető biztonsági autó ötletéről az FIA egyik vezetője beszélt.

„Beszéltünk a vezető nélküli biztonsági autóról” – ismerte el a lengyel szakember a Motorsportnak nyilatkozva. „Ezzel hirdethetnénk a technológiát, amihez sokan még mindig kétkedve állnak, mi viszont bizonyíthatnánk, hogy működik” – tette hozzá.

(Fotó: Batchelor / XPB Images)

 
Később aztán elismerte, teljesen őt magát sem nyűgözte le az elképzelés, igaz, nem azért, mert kételkedne a sikerességében, vagy abban, hogy releváns lenne az autóipar szempontjából, aminek az F1 mindig igyekezett irányt mutatni. „A biztonsági autó vezetőjére nem lenne szükség, hiszen egy számítógép irányítana. Engem annyira nem vonz ez az elképzelés, hiszen sokkal inkább szólna a mérnököknek, mint a szurkolóknak” – magyarázta.

„Érdekes ötletnek tartom. Abban viszont kételkedem, hogy a vezető nélküli F1 túl sok embert vonzana. A motorsport azonban jó terep ahhoz, hogy népszerűsítsük ezeket az új technológiákat, akár egy önvezető biztonsági autóval, vagy egy olyan eseménnyel, mint a Roborace” – utalt a Forma-E jövőbeli betétfutamára, melyben önvezető autók csapnak majd össze. „Néhány hónapja már elemeztem ezeket az elképzeléseket, aztán jött Jean Todt felvetése, hogy mindezt összeköthetnénk a Forma–1-gyel” – zárta gondolatát a technikai szakember.
 

 

(Fotó: xpbimages.com)

 

A felvetés egészen biztosan megosztja majd a Forma–1-es közösséget, egy szereplőnek pedig szinte borítékolható, hogy nem nyeri majd el a tetszését, ő pedig nem más, mint a biztonsági autó vezetője, Bernd Mayländer. Persze aggódnia egyelőre nem kell az „állásáért”, az önvezető biztonsági autó ugyanis csak említés szintjén merült még fel, arra pedig általában sokat kell várni, hogy egy ilyen elképzelésből valóság váljon.
 
(motorsport., telesport.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....