Balatoni hajózás

Olyan történik a balatoni hajóflottával, amire évtizedek óta nem volt példa

2023.06.24.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közleménye szerint a rendszerváltás óta nem érkezett új személyszállító komp és katamarán a Balatonra.

Forrás: MTÜ

A két új komp a Szántód és Tihany nevet kapja, a két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven fog forgalomba állni. A járművek nemcsak a balatoni turizmust, hanem a helyi vízi tömegközlekedést is szolgálják majd.

A Közép-Európában egyedülálló két új komp és két katamarán motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek. Emellett az új kompok az eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkeznek, építésük során pedig nemcsak a korszerű utasszállításra, hanem a nagyszámú kerékpárszállításra is nagy hangsúlyt fektettek - emelte ki a vállalat.

A tájékoztatás szerint a korszerű és kényelmes hajók nemcsak turisztikai szempontból jelentősek, hanem a helyi közlekedésben is fontos szerepet játszanak majd, segítségükkel a balatoni lakosok is könnyebben közlekedhetnek a két part között.

A BAHART hangsúlyozta: 40 éve nem történt ilyen mértékű műszaki fejlesztés a balatoni hajózásban. A négy új hajó mind mennyiségüket, mind az általuk képviselt modern technológiát tekintve hatalmas mérföldkövet jelent.

A hajók érkezése kifejezetten nagy innovációs mérföldkövet jelent a balatoni hajózásban. Negyven éve, a rendszerváltás óta nem történt ilyen léptékű fejlesztés, hiszen 1978-81 között szerezte be a BAHART a jelenleg is használt 3 katamaránját és a kompok átlagos életkora is 50-60 év közé tehető - írták a közleményben.

A modern technológiával felszerelt négy új hajó mind a turizmusban, mind a helyi közlekedésben fontos szerepet kap: a turisták számára minőségibb vendégélményt, a helyi lakosoknak pedig sűrűbb átkelést biztosítanak majd a révek között. A 45 méter hosszú és 11 méter széles új kompok mintegy 24 gépjárművet, 30 kerékpárt és 120 utast képesek egyszerre szállítani. Az eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajók így hozzájárulnak ahhoz is, hogy csökkenjen a Balaton körül a gépjárműforgalom és a károsanyag-kibocsátás.

A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok 350 utast vihetnek egy időben a partok között. Emellett további 35 kerékpár szállítására is alkalmasak, ami lényegesen meghaladja a jelenlegi hajók kapacitását. Megrendelésükkor ez fontos szempont volt, hiszen évről-évre nő a biciklis átkelések száma. A katamaránok a kiemelt útvonalakon közlekednek majd, ahol így sűrűbb menetrend alakítható ki a 2024-es hajózási szezontól kezdődően.

Az új hajókat szállító konvoj a komáromi hajógyárból indult el a Dunán, Komárom és a Sió torkolata között 272 kilométert tett meg, csütörtök nap végén érkezett meg a keselyűsi zsiliphez, majd pénteken történik átzsilipelésük a Sió csatornára. A további 121 kilométeres útvonalra a kezdeti 7 hajóból álló flotta kibővült, a Balatonról és a Dunáról további munkahajók érkeztek a szállítás segítése érdekében. A szállításban közreműködő közel 20 hajó koordinációja rendkívül komoly logisztikai feladatot jelent a szakemberek számára.

Forrás: MTÜ

A flottához időközben csatlakoznak a Sió csatornán történő szállításban közreműködő dunai hajók. A konvoj megbontása után a hajók átzsilipelnek a Sió csatornára és onnan folytatják 121 kilométeres útjukat a Balaton felé. A csatornán az új hajók már egyesével, vontató és tolóhajók segítségével fognak tovább haladni, ami összességében közel 20 hajóból álló flottát jelent.

Mivel a hajókat a szállítás miatt részlegesen szét kellett szerelni, a forgalomba állás előtt még több hónapos szerelési munkák várhatók a Balatonra érkezésük után - ismertette a BAHART.

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) a Magyarország kormányának közreműködésével építtetett két új személyhajója és két kompja a komáromi hajógyárban készült el 2022-ben. Az új hajók vízre bocsátása és üzempróbája a hajógyárban megtörtént és szállításra előkészített állapotban várták, hogy a Balaton vízállása, valamint az időjárás lehetővé tegye a vízi szállítást. Idén a Balaton elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet, sőt meg is haladta azt, így a szállító hajók elindulhattak. Az összetett logisztikai feladatban a komáromi hajógyár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és Kirendeltségei, valamint a BAHART munkatársai vesznek részt - áll a közleményben.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..
2026.05.18
A gép forog, a profit termelődik – egészen addig, amíg egy kritikus alkatrész miatt meg nem áll a....