WRC

Ogier nyerte a Szardínia-ralit is, érik a 8. vb-címe

2021.06.07.

A hétszeres világbajnok könnyed győzelmet aratott csapattársa előtt, amivel 11 pontra növelte előnyét a pontversenyben.

Sébastien Ogier révén megszerezte első győzelmét a Toyota Szardínián. Ráadsául kettős győzelmet, a második helyre ugyanis Elfyn Evans is behozott egy Yaris WRC-t (46 másodperc lemaradással), a Hyundai-nak meg kellett elégednie egy harmadik hellyel Thierry Neuville révén. Ogier már a harmadik futamgyőzelmét szerezte idén, Monte Carlo és Horvátország után tudott ismét nyerni. A vb-pontversenyben már 11 ponttal vezet Evans előtt, de még hét verseny hátra van.

 

A Szardínia-rali előtt úgy vélték az emberek, hogy Ogier esélye csekély a győzelemre, mivel a pontversenyt vezető pilótaként neki kellett pénteken elsőként rajtolnia, ami egyet jelentett azzal, hogy takarítania kellett a pályát a többiek előtt, vagyis lesöpörnie a csúszós, poros réteget az út alsó, szilárdabb, jobban tapadó felületről. Tényleg vesztett időt a francia, de közel sem annyit, amennyit gondolni lehetett, és az első napot végül csak fél perc hátrányban fejezte be. Aztán a második napon Sordo megelőzésével feljött a második helyre, amikor pedig a versenyben magabiztosan vezető Ott Tänak autója megsérült egy hatalmas kőtől, Ogier az élre állt, és már nem lehetett elvenni tőle pályafutása 52. győzelmét.

„Mivel elsőként kellett rajtolnunk, pénteken még úgy gondoltuk, jobb lett volna, ha otthon maradunk” – viccelődött a francia. „De jól sikerült a tesztünk, az autó is sokkal jobban működött, mint a múltkor Portugáliában. Hihetetlen volt a pénteki napunk, aztán szombaton az első helyet is sikerült átvennünk. Csak a Power Stage nem sikerült jól, mert a vizesárkon át rövid ideig kihagyott a gyújtás a motorban. Túléltük, de időt vesztettünk, és két bónusz pont így is összejött. Ha fenn tudjuk tartani ezt a lendületet, akkor jó helyzetben leszünk a bajnokságban, persze ez nem könnyű” – tette hozzá Ogier, aki örömében a tengerbe is beugrott az eredményhirdetés után – ahogy az Szardínián már hagyomány.

Elfyn Evans elégedett lehet a második hellyel annak tükrében, hogy pénteken még nagyon nem találta a ritmust, és több mint egy perc hátrányt összeszedett. Aztán változtatott a Toyota beállításain, amitől felgyorsult szombatra, gyorsaságikat is nyert, de Ogier-ra nem tudott veszélyes lenni. Hatalmas idegességet okozott a Toyota főhadiszállásán, amikor a Power Stage vizesárka után neki is megállt a Toyotája, szerencsére 20 másodperc után azonban újra életre kapott. Fontos pontokat szerzett azonban, és a gyártó pontversenyben a Toyota előnye 49 pontra nőtt a Hyundai előtt.

A koreai márka hasonlóan csalódottan távozhat Szardíniáról, mint pár hete Portugáliából, ugyanis egy biztosnak tűnő győzelem úszott el Tänak kiesésével, de az elmúlt két itteni verseny győztese, Dani Sordo is a második helyen állt, amikor felborult szombaton. A Hyundai becsületét Thierry Neuville mentette meg a harmadik helyével, de a belga jobb eredményre vágyott.

Kacuta Takamoto az egyetlen pilóta, aki idén még egyszer sem esett ki. A japán ezúttal negyedik lett, és a vb-n csak egy ponttal áll Ott Tänak mögött, ami remek teljesítmény a tanulóévét töltő Toyota-neveléstől.

Hatalmas meglepetésre az ötödik helyet már egy WRC2-s autót hajtó pilóta, Jari Huttunen végzett. A Hyundai versenyzője szoros versenyben verte meg a magyar felkészítésű Citroënnel versenyző Mads Ostberget, akinek pilótain felül a szerelőkészségére is szüksége volt Szardínián, ugyanis nem csak kereket kellett cserélnie defekt miatt többször is, de a szivárgó fékrendszert is meg kellett javítania az út szélén.

A világbajnokság következő futama, a Szafari-rali különösen izgalmasnak ígérkezik, mivel a WRC mezőnye 2002 óta nem járt Afrikában. A június végi kenyai verseny a nehéz terep, az ismeretlen pályák és a hőség miatt embert és autót sem fog kímélni.

Végeredmény, Szardínia-rali:

1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 3h19m26.4s

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +46.0s

3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m05.2s

4. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +6m11.2s

5. Jari Huttunen/Mikko Lukka (Hyundai i20 R5) +9m31.7s

6. Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +9m39.2s

7. Yohan Rossel/Alexandre Coria (Citroën C3 Rally2) +10m37.7s

8. Pepe López/Diego Vallejo (Škoda Fabia Rally2 evo) +11m03.7s

9. Jan Solans/Rodrigo Sanjuan de Eusebio (Citroën C3 Rally2) +11m26.3s

10. Marco Bulacia/Marcelo Der Ohannesian (Škoda Fabia Rally2 evo) +11m34.6s

képek: csapatok

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....