WRC

Ogier nyerte a Mexikó-ralit, és már vezeti a vb-t

2020.03.16.

A hatszoros világbajnok első győzelmét ünnepelhette a Toyota csapattal.

Sébastien Ogier megérdemelt győzelmet aratott a koronavírus miatt megrövidített, és már szombat éjszaka befejeződött, murvás Mexikó-ralin. A francia versenyző megfontoltan és gyorsan ment az utolsó gyorsaságikon is, így kétség sem férhetett az elsőségéhez. Ogier pénteki második szakaszon állt az élre, kihasználva, hogy Ott Tänak hibázott, és több mint 40 másodpercet vesztett. Ezután már senki sem tudta komolyan szorongatni a franciát, aki a végén 27,8 másodperces előnnyel végzett az észt előtt. Ez volt Ogier első győzelme a Toyotával, viszont már a hatodik Mexikóban.

„Ez egy remek hétvége volt. Már a rajttól kezdve jó érzésünk volt, pénteken kihasználtuk a kínálkozó esélyt, és az élre álltunk. Szombaton már jobb volt emiatt a rajtpozíciónk, de emellett keményen is nyomtuk a gázt, és kiépítettünk egy egészséges előnyt, amelyet aztán a verseny végéig kontrolláltunk. Kicsit fura ez a győzelem, nehéz ilyen körülmények között ünnepelni. De szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, akik remek munkát végeztek. Az autó hibátlanul működött egész hétvégén, igazán megbízható és gyors volt, sok pontot szereztünk emiatt a bajnokságban” – nyilatkozott a célban Ogier.

A tavalyi világbajnok, Ott Tänak csak magát okolhatta, hogy nem volt esélye a győzelemre, ugyanis a végén kisebb volt a hátránya összetettben, mint amennyit a saját hibájából szedett össze a pénteki második gyorsaságin, amikor kicsúszott, és megrongálta a Hyundai hátsó futóművét. Ezután viszont elképesztő felzárkózást láthattunk az észt pilótától, aki a nyolcadikról egészen a második helyig menetelt előre, és Teemu Suninent szorította le a középsőről a dobogó alsó fokára, a finnt a szombati utolsó szakaszon előzte meg összetettben.

„Örülök, hogy egy újabb második helyet szereztem a Hyundai Motorsport színeiben. Úgy érzem, nem tudtam volna gyorsabban menni az első murvás versenyemen a Hyundai i20 WRC-vel. Megvolt a sebességünk a győzelemhez ezen a hétvégén, a pénteki esemény az én hibám volt, amiért vállalom is a felelősséget. Ezután csak megpróbáltunk a lehető legjobban felzárkózni, lassan-lassan időt és pozíciókat nyerni a többiekhez képest. Nagy kihívást jelentett a verseny sok szempontból, de főleg mentálisan, de legalább megint dobogóra állhattunk, ami jó hír. Mindenki vigyázzon magára és a szeretteire ezekben a nehéz időkben. Remélem, hamarosan túljutunk ezen” – nyilatkozott Tänak a célban, utalva a koronavírus miatt kialakult helyzetre.

Suninen 10.1 másodperccel végzett az észt mögött, de így is elégedett lehetett saját teljesítményével, mivel már elég régen állt dobogón. Az M-Sport csapatnak nagyon fontos volt a jó eredmény, mivel a másik Ford Fiesta WRC-jük leégett Esapekka Lappi alatt a 7. gyorsaságin.

„Ez a harmadik hely több mint amire számítottam a verseny előtt. Képesek voltunk egyenletes tempóban menni, és elkerültek minket a problémák. Csak a végén volt egy műszaki hiba, elvesztettük az egyik fékünket, ami után már nem tudtunk harcolni a második helyért, de ilyen a ralizás. Azonban úgy gondolom, enélkül sem tudtam volna felvenni a versenyt Ott-tal.” – nyilatkozta Suninen.

Elfyn Evans lett a negyedik, 35,5 másodperccel a finn mögött. A Svéd-rali győztese ezúttal nem tudott a győzelemért harcolni, mert az első napon neki kellett elsőként rajtolnia, és így takarítania a pályákat a többiek előtt. A brit azonban így is több mint 1 perccel végzett toyotás csapattársa, Kalle Rovanperä előtt, aki ismét értékes tapasztalatokat gyűjtött első WRC autóval futott murvás versenyén.

Thierry Neuville vegyes hétvégét zárt. Bár pénteken kiesett egy elektronikai hiba miatt, szombaton visszaállt, és öt gyorsasági szakaszt is megnyert a Hyundai-jal. Pontus Tidemand lett a hatodik, de ezzel megnyerte a WRC2 kategóriát Nyikolaj Griazsin előtt.

 

Végeredmény, Mexikó-rali:

1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 2h47m47.6s

2. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +27.8s

3. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +37.9s

4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +1m13.4s

5. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +2m20.5s

6. Pontus Tidemand/Patrik Barth (Škoda Fabia R5) +10m29.3s

7. Nikolay Gryazin/Yaroslav Fedorov (Hyundai i20 R5) +12m27.0s

8. Marco Bulacia/Giovanni Bernacchini (Citroën C3 R5) +13m37.5s

9. Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta WRC) +13m56.5s

10. Ole Christian Veiby/Jonas Andersson (Hyundai i20 R5) +15m32.2s

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....