WRC
Hihetetlen izgalmakat hozott az első alkalommal megrendezett Horvát-rali utolsó napja, amely rögtön egy szokatlan eseménnyel indult. A versenyben vezető Sébastien Ogier az első gyorsaságira tartva, még Zágrábban, közúton összeütközött egy gyorsan hajtó, jobbról előző civil BMW-vel. A nagy erejű ütközés során megsérült a Toyota Yaris WRC jobb első ajtaja: kilyukadt és nehezen záródott. De az FIA később úgy döntött, hogy a páros folytathatja az autóval a versenyt, mert az biztonságos maradt. Nem romlott le a Yaris WRC teljesítménye sem, csak az aerodinamikája lett kicsivel rosszabb.
Azonban az ütközés nyomot hagyott Ogier-ben, lelkileg és fizikailag is (a hátát fájlalta), elvesztette a koncentrációját, a vasárnapi első két szakaszon ezért (is) lassabb volt Elfyn Evans-nél, aki a 6,9 másodperces hátrányt ledolgozva átvette tőle a vezetést. A harmadik vasárnapi szakaszt pedig Therry Neuville nyerte meg, így a mindent eldöntő Power Stage előtt még hárman voltak esélyesek a győzelemre, kevesebb mint 8 másodperc különbséggel álltak az összetett élén.
Ogier folyamatosan jobb részidőket autózott Evans-nél az utolsó szakaszon, de igazából az döntötte el a versenyt, hogy a brit az utolsó balkanyarban lecsúszott a fűre, ahonnét már nem tudott jól kigyorsítani a célegyenesre. Végül Ogier megnyerte a Power Stage-et és a vele járó 5 bónusz pontot, ráadásul az összetettben is első lett, mindössze 0,6 másodperccel verve Evanst! Ez volt minden idők harmadik legkisebb különbségű győzelme a rali-világbajnokság történetében. Ogier karrierje 51. első helyét szerezte meg, és átvette a vezetést a vb pontversenyben is 8 ponttal.
„Egy őrült menet volt a korábbi defektekkel, a mai ütközéssel és a szoros versennyel” – nyilatkozta Ogier. „Reggel azt hittem, a versenyemnek vége. A hátam azóta is fáj, de szerencsére az autó nem sérült meg nagyon. Képes voltam továbbmenni, bár nem voltam optimális állapotban a reggeli gyorsasági szakaszon. Ennek ellenére elcsíptem a győzelmet az utolsón, bár nem hittem benne. De a legfontosabb, hogy senki sem sérült meg az ütközés során, ezért aggódtam a legjobban. Örülök, hogy felállhattam a dobogó tetejére, ezért műveljük ezt a sportot, ezekért az érzelmekért” – tette hozzá meghatódva.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ogier-t utólag megbüntette az FIA, 5000 eurót és 1 versenyes felfüggesztett eltiltást kapott a baleset helyszínének elhagyásáért és egy rendőr veszélyeztetéséért (a járőr az autóra támaszkodva próbálta megállítani), és 2000 eurót, amiért eközben áthajtott egy piroson. A francia pilóta utólag azt mondta, sokkhatás alatt volt ezekben a percekben.
Evans tehát második, Neuville pedig harmadik lett. Utóbbi nagyon bánhatja a rossz gumiválasztást szombaton, mert akkor vesztette el a versenyt (korábban ugyanis ő vezetett összetettben). A legjobb Hyundai-os ráadásul a Power Stage-en is hibázott egy kicsit (túlcsúszott egy kereszteződésben), így ott sem tudott győzni.
Az indiszponált Ott Tänak ezúttal csak a negyedik lett a rosszul beállított Hyundai-jal, mögötte másfél perccel Adrian Fourmaux lett az ötödik, aki élete első versenyét teljesítette. Az Ogier-utódnak is kikiáltott korzikai francia fiatal két második gyorsasági helyezést is szerzett a versenyen a nem túl versenyképes Ford Fiesta WRC-vel. Mögötte Kacuta Takamoto (Toyota) lett az összetett hatodik, viszont a japán két rendes szakaszgyőzelmet is bezsebelhetett a három nap során, ami jól mutatja a fejlődését. Hetedikként a fék és hidraulikaproblémákkal küzdő Gus Greensmith (Ford) ért célba, a nyolcadik helyen pedig az a Craig Breen (Hyundai) végzett, akit szombaton egy önhibás defekt vetett vissza.
A WRC2 kategóriát a magyar Tagai Racing Team csapatnál versenyző norvég Mads Østberg nyerte a Citroen C3 Rally2-vel, megelőzve Teemu Suninent (Ford Fiesta Rally2). A rali-világbajnokság egy hónap múlva a murvás portugáliai pályákon folytatódik.
Végeredmény:
1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) 2h51m22.9s
2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +0.6s
3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +8.1s
4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +1m25.1s
5. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +3m09.7s
6. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +3m31.8s
7. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +3m58.8s
8. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +4m28.2s
9. Mads Østberg/Torstein Eriksen (Citroën C3 Rally2) +10m00.8s
10. Teemu Suninen/Mikko Markkula (Ford Fiesta Rally2) +10m29.3s