WRC
Sébastien Ogier megszilárdította vezető helyét a Mexikó-ralin szombat délelőtt, mivel sikerült megháromszoroznia a péntek esti előnyét üldözője, Teemu Suninen előtt. A Toyota Yarist vezető francia megnyerte a szombati első gyorsasági szakaszt (Guanajuatito), és utána is hiba nélkül vezetett, és elkerülte a problémákat. Az előnye a szombat délelőtt után 28,3 másodpercre hízott a fordos Suninen előtt.
„Nem kapkodtam, lazán mentem, különösen a nap elején. Rengeteg szikla volt az úton, és nem akartam defektet kapni” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok.
A meglepetés-második Suninen nagy nyomás alá került Ott Tänak által, a tavalyi világbajnok ugyanis sorozatban három gyorsaságit nyert meg, és a délelőtti etap végére 6,6 másodpercre csökkentette hátrányát a finn mögött.
Elfyn Evans a napot még harmadikként kezdte, de aztán visszaesett Tänak mögé a nap első gyorsaságija után, aztán a nap közepi szervizig 9,4 másodpercre nőtt a hátránya az észt mögött. Nem jött jól neki, amikor Thierry Neuville autója elektronikai hibát produkált, és ettől a belga visszaesett az összetettben, mivel így rosszabb rajtpozícióból kellett megkezdenie a pályákat, és többet kellett takarítania.
Kalle Rovanperä fért még be a legjobb öt közé, a Toyota versenyzője 38,1 másodperccel áll csapattársa, Evans mögött. A finn tini feladata volt, hogy elsőként menjen a pályákon, mivel Gus Greensmith bajba került: az M-sport brit pilótája 10 percet vesztett az Alfaro nevű gyorsaságin, mivel a Ford Fiestájának a motorja leállt. A pályán kellett javításokat végeznie navigátorával, Elliott Edmondsonnal, de végül sikerrel járt, és elérte a célját.
A WRC2-ben Pontus Tidemand közel egy perccel vezet az orosz Nyikolaj Griazin előtt, a WRC3-ban pedig Marco Bulacia áll az élen.
Rendkívüli bejelentés: a koronavírus miatti utazási nehézségek miatt a Mexikó-rali egy nappal korábban, már szombaton véget ér. A WRC sorozat promóterének támogatásával a csapatok és a verseny szervezői kérvényezték az FIA-nál, hogy már szombaton véget érjen a verseny. Az FIA engedélyezte a rövidítést, így a verseny végül a 21. gyorsasági szakasz (Rock & Rally León) után fog véget érni, az eredményhirdetést pedig az arénában fogják tartani.
A változás oka, hogy sok ország korlátozza a beutazást. Mindenki egyetértett abban, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a csapatok, sportbírók biztonságban hazajussanak Mexikóból még a korlátozások előtt. Mivel a rali több mint 75 százaléka meg lesz rendezve, a helyezettek ugyanannyi pontot fognak kapni, mintha vasárnapig tartott volna a verseny.
Az állás szombat délelőtt után:
1 |
RC1 |
Sebastien Ogier, J.Ingrassia |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
2h03m08.8s |
- |
0 |
2 |
RC1 |
Teemu Suninen, J.Lehtinen |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
2h03m37.1s |
28.3s |
0 |
3 |
RC1 |
Ott Tanak, M.Jarveoja |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
2h03m43.7s |
34.9s |
0 |
4 |
RC1 |
Elfyn Evans, S.Martin |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
2h03m53.1s |
44.3s |
0 |
5 |
RC1 |
Kalle Rovanpera, J.Halttunen |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
2h04m31.2s |
1m22.4s |
0 |
6 |
WRC2 |
Pontus Tidemand, P.Barth |
Toksport WRT |
Skoda |
2h10m19.9s |
7m11.1s |
0 |
7 |
WRC2 |
Nikolay Gryazin, Y.Fedorov |
Hyundai Motorsport N |
Hyundai |
2h11m16.8s |
8m08.0s |
0 |
8 |
WRC3 |
Marco Bulacia Wilkinson, G.Bernacchini |
Marco Bulacia Wilkinson |
Citroen |
2h13m04.7s |
9m55.9s |
0 |
9 |
WRC2 |
Ole-Christian Veiby, J.Andersson |
Hyundai Motorsport N |
Hyundai |
2h15m30.8s |
12m22.0s |
0 |
10 |
RC1 |
Gus Greensmith, E.Edmondson |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
2h16m05.0s |
12m56.2s |