metró

Nyílt nap a metrókocsik Fehér utcai járműtelepén

2018.05.05.

A BKV fennállásának 50. évfordulóját egész éves programsorozattal ünnepli - az eseménysorozat újabb állomása egy különleges helyszín, ahová még sosem szerveztünk nyílt napot! A BKV túravezetői május 5-én, szombaton az M2 Vontatási Szakszolgálatának Fehér úti járműtelepére várják az érdeklődőket.

A BKV fél évszázados történelme alatt a főváros közlekedése számos változáson, jelentős fejlődésen ment keresztül. A legnagyobb kétség kívül a budapesti metróhálózat kiépülése volt.  Az újfajta közlekedési eszköz a hetvenes évek Budapestjén új korszakot nyitott a közlekedésben, hiszen percek alatt a város egyik pontjából a másikba röpítette utasait. Ugyan már az ötvenes években megindult az alagútfúrás, a 2-es metróvonal átadására csak 1970-72 között került sor. A város első földalatti vonala ekkor már régen működött, hiszen a Millenniumi Földalatti Vasút – töretlen népszerűségnek örvendve – a századforduló óta szállítja az utazókat. A jelenleg felújítás alatt álló M3-at 1976-ban adták át az utazóközönségnek, bár mai hosszát csak 1990-ben nyerte el. A legfiatalabb, legmodernebb vonalat, az 2014-ben átadott M4-est is gyorsan megszerették a budapestiek.

Ezen a remélhetőleg szép tavaszi napon nem kell a felszín alá mennünk, hogy az M2 Fehér úti járműtelepén megtekinthessük a budapesti metrókocsik minden típusát:

·         az AM5-M2 és AM5-M4 típusú ALSTOM Metropolist

·         a felújított Metrovagnmas 81.2K-t

·         és a kisföldalattin közlekedő MillFAV-ot

 

A különleges helyszínen lesznek olyan különleges járművek is, amelyek nem az utasforgalomban, hanem a háttérmunkában, a metróhálózat karbantartásában működnek:

·         MTZ-TRAC

·         Mercedes Unimog

·         Dízel mozdony

·         Sínköszörű jármű

 

Találkozhatunk a földalatti vasúton egykor közlekedő, mai nosztalgia kocsival, sőt több, nemrégiben a forgalomból kivont, eredeti formájában felújítandó, nosztalgia célra félretett orosz metrókocsival is:

·         MillFav Nosztalgia

·         Metrovagonmas EV3

 

A rendezvényen tehát napjaink járművei mellett régebbi típusok is megszemlélhetők lesznek, érzékeltetve az elmúlt 50 évben lezajlott műszaki fejlődést. 2016-ban, az orosz metrókocsik javításának megszűnése után a Fehér úti M2 járműtelep járműjavító üzemében új projekt indult, így az ipari csuklós villamosok, és az MFAV járművek felújításába is bepillanthatunk. Érdekes programokkal, bemutatókkal várjuk hát kedves látogatóinkat, amelyek révén jobban megismerhetik budapesti metró életét.

Online regisztráció a rendezvény vezetett, csoportos túráira

Helyszín:

A rendezvény szabadon látogatható azonban annak területére (Fehér úti járműtelep X. kerület, Fehér út 1/ckizárólag különjárattal lehet bejutni, amire az M2 Örs vezér tere végállomásán lehet felszállni.

Időpont:

2018. május 5., szombat 10-16 óra között. Az első különjárat 9:45-kor indul.

 

Kép: Mapio.net

Forrás: 
BKV

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.29
Nem megnyugtatóak a keddi közlekedési baleseti statisztikák, amelyeket az Országos Rendőr-....
2024.05.29
A magyarázat már-már banális, mégis kevesen tudják a választ.   ..
2024.05.28
Áprilisban a DataHouse adatai szerint mintegy 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, 21 százalékkal....
2024.05.28
Múzeumi darabokat idéző klasszikus műveket mutatnak be a Mester tanítványai. ..
2024.05.28
Ketten meghaltak, amikor frontálisan ütközött két autó a 48-as főúton, Haláp és Vámospércs között....
2024.05.28
Az amerikai közúti közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) vizsgálatot idított Waymo vállalat ötödik....
2024.05.28
Farkas Kevin megtörte a jeget, és megszerezte első pontjait a 2024-es szezonban Le Mans-ban, a Red....
2024.05.28
Hazánkban is bemutatkozott a Suzuki Swift negyedik generációja. A teljesen új modell az elődök....
2024.05.28
A 67-es főút Látrány elkerülő szakaszának bővítése keretében átadott több mint 10 kilométeres....
2024.05.28
Véget ért egy jókora dugókkal járó munka, mostantól az autósok és a gyalogosok is örülhetnek. ..