Forma-1 Német Nagydíj

Nürburgring: elképzelhető a Forma-1-es futamrendezés

2022.01.08.

A Nürburgring irányítói közölték: ahogy korábban, úgy most is készen állnak tárgyalni arról, hogy a Forma-1 visszatérjen a pályára, ha azt ésszerű keretek között teheti.

Ezt arra reagálva jelentették ki, hogy Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója egy nappal korábban úgy nyilatkozott, szeretné, ha ismét rendezhetnének Német Nagydíjat, de az országból kevés ilyen irányú érdeklődést tapasztal.

A Nürburgring 2020-ban, a koronavírus-járvány ideje alatt beugróként otthont adott az Eifel Nagydíjnak, hivatalos Német GP-t azonban legutóbb 2019-ben, Hockenheimben rendeztek. A Forma-1 jelenlegi első számú csapata, a Mercedes német, az ország pedig Sebastian Vettel, illetve Mick Schumacher révén két pilótával is képviselteti magát a mezőnyben.

"Továbbra is az az álláspontunk, hogy nagyon is el tudunk képzelni egy Forma-1-es futamot a Nürburgringen, de csak gazdaságilag ésszerű keretek között" - mondta a létesítményt üzemeltető cég szóvivője, Alexander Gerhard.

A Nürburgring korábban állandó helyszíne volt a száguldó cirkusznak, majd a 2000-es évek közepétől 2013-ig - gazdasági okokból - a Hockenheimringgel felváltva volt a németországi futam házigazdája. Gerhard szerint ez a modell a jövőben is működhetne.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója azt szeretné, ha ismét rendezhetnének Német Nagydíjat. Az olasz sportvezető a német Sport1 nevű portálnak adott interjút, de azt is elmondta, hogy kevés érdeklődést tapasztal Németországból a rendezésre.

"Csalódott és szomorú vagyok, amiért jelenleg nincs Német Nagydíj a programban. Viszont azt is el kell mondanom, hogy nem is látok valódi szándékot arra, hogy újra a naptárba kerüljön egy verseny" - fogalmazott Domenicali, hozzátéve, hogy mindenképpen szeretne helyi promóterekkel és üzletemberekkel nyíltan tárgyalni, s megtalálni a lehetőségét a Német GP visszatérésének. - "Ez itt nem pénzkérdés. A források rendelkezésre állnak az országban egy nagydíjhoz, Németországban a szándékot kell visszaállítani. Ez prioritás a számomra."

Hivatalos Német Nagydíjat legutóbb 2019-ben, Hockenheimben, előtte pedig 2013-ban a Nürburgringen rendeztek a száguldó cirkuszban, melynek jelenlegi első számú csapata, a Mercedes német, az ország pedig Sebastian Vettel, illetve Mick Schumacher révén két pilótával is képviselteti magát a mezőnyben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....