Kia

Nött a KIA európai részesedése az első félévben

2020.07.23.
A Kia Motors, a bonyolult piaci helyzet, és a körülmények ellenére minden korábbinál nagyobb sikereket könyvelhetett el hibrid-, és villanyautó eladásaiban, Európában, 2020 első félévében. 
 
A villamosított hajtásláncú Kiák eladásai 17.6%-kel emelkedtek 2020 első félévében, 2019 azonos időszakához viszonyítva, így összesen 44 894 ilyen autó talált gazdára (2019 első félévében ez a szám 38 173 darab volt). A villamosított hajtású modellek sorába éppúgy beletartoznak a Hybrid 48V változatok, mint a hibridek, a hálózatról is tölthető plug-in hybridek, és az akkumulátoros, tisztán elektromos hajtású autók. Így, immár a Kia európai eladásainak több mint egynegyedét ilyen modellek adják (25.2%). 
 
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) ma kiadott adatai alapján, a Kia európai összeladásainak visszaesése 2020-ban, eddig 33.5%-os (178 392 darab. 2019 első félévéven a Kia értékesítési rekordot ért el, 268 305 darabbal). Villamosított hajtásláncú modelljeink piaci sikerei azonban sokat enyhítettek a kialakult helyzeten, hiszen a teljes európai piac 39.5%-ot könyvelhetett el ugyanebben az időszakban. Így a Kia Európai Uniós, EFTA országokbeli, és brit együttes piaci részesedése az idei első félévben még emelkedni is tudott, 3.2%-ról 3.5%-ra, ami rekordnak számít a márka történelmében. 
 
 
Emilio Herrera, a Kia Motors Europe vezetője elmondta: “A vírusválság okozta helyzetben óriási öröm látni, hogy hibridjeinket és villanyautóinkat továbbra is keresik és vásárolják. Az autóipar és a piacok lassú felépülésével ez remek alapot teremt számunkra eladásaink növeléséhez, különösen az alacsony károsanyag kibocsátású, és a tisztán elektromos hajtású autók kategóriájában. A Kia nem áll meg itt, 2020 második félévében érkeznek az új Sorento villamosított hajtásláncú változatai, valamint a felfrissített Picanto, Rio és Stonic. Az ‘EcoDynamics+’ hajtásláncok megjelenése egyben azt is jelenti, hogy immár a korábbinál jóval elérhetőbb árakon tudunk takarékos hibrideket kínálni vásárlóinknak.” 
 
Hibrid- és villanyautó-értékesítési rekord Azon túl, hogy immár a Kia eladások több mint 25%-át a villamosított hajtásláncú modellek teszik ki Európában, a két tisztán elektromos modell is kiválóan teljesít: 65%-os növekedést könyvelhetnek el az idei első félévben, 12 522 darabbal. Az e-Niróból 8 715, az e-Soulból pedig 3 808 talált gazdára, ami egyben azt is jelenti, hogy a villanyautók a brit, EU és EFTA piacok összesített Kia eladásainak immár 7%-át adják, miközben a két modell iránti kereslet egyre emelkedik. 
 
A Ceed, a Ceed kombi és az XCeed ilyen változatainak bevezetésével a plug-in hybridek értékesítése 29.4%-kal emelkedett (11 177 darab), miközben a Niro Plug-in Hybrid iránti kereslet is nőtt. Hybrid 48V modelljeink eladásai 181%-kal emelkedtek (8 389 darabra). Az ‘EcoDynamics+’ hajtásláncok a közelmúltban érkeztek meg a Ceed családba, és a Sportage EcoDynamics+ változatainak értékesítése szintén nőtt. 
 
A Kia Niro iránti kereslet (hibrid, plug-in hybrid és elektromos) különösen látványosan nővekedett (27 030 darab), miközben a teljes piac zsugorodott. Ezzel az eredménnyel a Niro lekörözte a Stonicot (23 474 darab) és a Picantót is (21 214 darab), s így – megjelenése óta először - a Kia harmadik legkelendőbb modelljévé lépett elő Európában. A Kia európai éllovasa a Ceed család (összesen 48 158 darab, az ötajtós mellett a kombit a ProCeedet és az XCeedet is beleszámítva) a második pedig a Sportage (33 292 darabos eladással). 
 
 
A második félév kilátásai: új Sorento, felfrissített modellpaletta, és új hajtásláncok A Kia komoly lehetőségeket lát a lassan helyreálló európai piacban, 2020 második félévében. A harmadik negyedévben megérkezik az új Sorento, története során először hibrid hajtásláncokkal is, amivel jelentősen megerősíti majd a márka pozícióit a D kategória szabadidóautóinak mezőnyében. 
 
A Kia a közelmúltban bejelentette, hogy népszerű A- és B kategóriás modelljei is megújultak, a felfrissített Picanto és Rio így új piaci lendületet kapott. A Rio fontos újdonsága a Hybrid 48V hajtások megjelenése, s ez a hajtástechnológia a közelmúltban a Ceedekben is bemutatkozott. A Kia még idén tovább növeli különösen takarékos, Hybrid 48V hajtású modelljei számát. 
 
Szerkesztői megjegyzés *Forrás: ACEA, EU tagországok + EFTA országok + Egyesült Királyság 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....