Forma-1

Női tesztpilótája lett a Williams istállónak

2014.11.30.

A brit Forma-1-es csapat hivatalos tesztpilótája lett Susie Wolff, aki idén a Brit Nagydíj szabadedzésein már vezette az istálló egyik autóját, s ezzel 22 év után az első női pilótája volt a mezőnynek.

A csapat tájékoztatása szerint a Mercedes Motorsport vezetőjének, Toto Wolffnak a felesége a jövő évben két nagydíjon fog a szabadedzéseken volánhoz ülni, e mellett két hivatalos tesztnapon vezet majd, valamint a gyári szimulátorral is dolgozik.
    

A 31 éves Susie Wolff, aki az elmúlt három évben a Williams fejlesztési pilótája volt, a brazil Felipe Nasr helyét veszi át, aki a Sauber versenyzője lesz a következő évtől. Nasr teszt-, illetve tartalékpilótája volt a brit csapatnak, mely azt egyelőre nem közölte, hogy 2015-ben ki lesz a tartalékversenyzője.

 

A Williams az idei évet a harmadik helyen zárta a csapatok versenyében, ami 2003 óta a legjobb eredménye. Pilótái közül Valtteri Bottas a negyedik, Felipe Massa pedig a hetedik helyen végzett.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
Új sorhatost vezetni 2025-ben olyan élmény, mint egy régen megkedvelt és nehezen beszerezhető ízt....
2025.02.14
Közlekedéstörténeti pillanat: forgalomba állítják az új magyar elektromos buszt! A magyar-cseh....
2025.02.14
A Porsche folytatja megszorító programját, és 2029-ig 1900 munkahelyet szüntet meg Németországban.....
2025.02.14
Azt gondolnánk, hogy az autóépítés nagyon drága dolog. Egy vietnámi Youtuber-csapat azonban inkább....
2025.02.14
A gyártó 2025-ös előrejelzései alapján a váltás "jelentős további kiadásokat" fog eredményezni. ..
2025.02.14
A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a....
2025.02.14
A VOLÁN Egyesülés – az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a KTI Magyar....
2025.02.14
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok,....
2025.02.14
A Lexus NX SUV új változata azoknak szól, akik a megszokottól eltérő kalandokra vágynak: a....
2025.02.14
Meglepő keresztségek, melyekkel tesztelheti általános műveltségét is.   ..