Le Mans

A Nissan visszatér Le Mans-ba

2014.05.24.

A japán gyártó bejelentette, hogy jövőre a legmagasabb géposztályban, az LMP1-ben fog küzdeni az Audi, a Porsche és a Toyota ellen a 24 órás versenyen.

Hivatalosan bejelentették, hogy a Nissan két darab GT-R LM Nismo versenyautóval áll rajthoz a jövő évi Le Mans-i 24 órás versenyen. „Nem akarunk egy olyan hibriddel előállni, ami úgy néz ki, mint az Audi, a Porsche vagy a Toyota – mind egyformán néznek ki -, az a szándékunk, hogy az autónk egy kicsit különbözzön tőlük – nyilatkozta Andy Palmer, a Nissan vezérigazgatója.

A Nissan csak az indulás tényét és az autó nevét jelentette még be, de a technikai részletekkel, a versenyzők neveivel és a gyártás helyszínének bejelentésével még adós maradt. „A tervezés és az autó megépítése egy globális projekt, de a DNS-e Japánban gyökerezik” – nyilatkozta Shoichi Miyatani, a Nissan versenysport részlegének és a házi tuningcégnek, a Nismónak az elnöke. „A csapat mérnökei és technikai személyzete Japánból, Amerikából és Európából származik. A Nismónak jelentős szerepe van a projektben” – tette hozzá.

Az autótervezés már előrehaladott állapotban van, az első teszteket várhatóan októberben hajtják végre. A Nissan régen versenyzett a csúcskategóriában Le Mans-ban, de így is bőven van tapasztalatuk, mert az utóbbi években a Deltawinggel, idén pedig a ZEOD RC kísérleti autóval vesznek részt a világ leghíresebb megbízhatósági autóversenyén.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....