Toyota Highlander

Nintendo jár ötszáz Toyota Highlanderhez az USA-ban

2023.03.12.

Nem csak a konzol jár ingyen a szerencséseknek, de még a Mario Kart 8 játék is.

Sajnos nem nálunk, de az Egyesült Államokban az első ötszáz megrendelő egy Nintendo Switch OLED játékkonzolt is kap majd Toyota Highlanderéhez. Ha eddig nem figyeltek volna fel a nagycsaládos vásárlók a japánok remek három üléssoros szabadidőautójára, akkor ezután majd biztos megfontolják a vásárlást, hiszen egy ilyen kézbe vehető, de mégis rendkívül erős játékkonzol remekül lekötheti a gyermekeket egy hosszú utazás alatt. Pontosan ez is volt az amerikai Toyota célja az együttműködéssel, amit a Chicagói Autószalonon jelentettek be.

Egyébként a Toyota Grand Highlander összesen nyolc főt képes szállítani úgy, hogy közben hét kézipoggyász méretű táska fér el a csomagtartójában. Kétféle hibrid hajtással kínálják majd az USA-ban, az erősebb 362 lóerős lesz. Árait egyelőre nem ismerni, de nyáron megkezdődik az előrendelési időszak, és akkor a szerencsések már fenhetik a fogukat a Mario Kart kalandra, ami a Nintendo konzol egyértelmű húzójátéka. Devon Pritchard, az amerikai Nintendo sales és marketing vezetője hozzátette: „Ami különösen jó társsá teszi a Nintendo konzolokat az utazás során, az az, hogy akár már otthon el lehet kezdeni a játékot, és a kocsiba ülve folytatni.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....