kerékpárút

NFM: több mint 1000 kilométer kerékpárút építését tervezik

2016.03.30.

- Mintegy 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon az elmúlt 7-8 évben, ebből 2010 után 580 kilométer, és a terv az, hogy a következő években 1000 kilométernél is több kerékpárút épül - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Az államtitkár felidézte, az építésre 110 milliárd forintot érhetnek el a megyék és a megyei jogú városok a meglévő innovációs programok segítségével. Hozzátette, 700 kilométernyi út építése már elő is van készítve. Tasó László felhívta a figyelmet, hogy a Kerékpárral 7 határon át program keretében összesen 15 millió forint támogatás nyerhető el, amelyből 30 szemléletformáló rendezvényt kíván támogatni a tárca. Települési önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban álló intézmények, civil egyesületek és non-profit vállalkozások nyújthatnak be pályázatot.


A tavalyi 5,3 millió forint vissza nem térítendő forrásból a támogatottak 9 rendezvényt szerveztek, amelyeken több mint 1400-an kerékpároztak - ismertette az államtitkár. A fejlesztési tárca szerdai tájékoztatása szerint a támogatási lehetőség a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programok megvalósítását segíti. A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják.

A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....