WRC

Neuville domináns teljesítménnyel húzta be első idei győzelmét Belgiumban

2021.08.16.

A Hyundai versenyzője először győzött új navigátorával, Martijn Wydaeghével, ráadásul hazai pályán sikerült elérniük a sikert.

Abszolút megérdemelt győzelmet aratott a világbajnokság keretein belül először megrendezett belgiumi Ypres-ralin Thierry Neuville, miután már az első pénteki etapon az élre állt, és onnantól kezdve nem engedte át az első helyet senkinek.

A harmadik napon a legendás Spa-Francorchamps versenypályán és környékén jelölték ki a gyorsaságikat, ami jelentős változás volt a szűk, farmok között vezető utak után, amelyeken pénteken és szombaton versenyzett a mezőny. Craig Breen az első két napon még szorosan üldözte csapattársát, de aztán a csapatutasítás miatt visszavett a tempóból (beugró versenyzőként ő nincs harcban a vb-címért), ami miatt a verseny végén már több mint fél perces előnyt szedett össze Neuville, aki végig hibátlanul vezetett a rengeteg szurkolója előtt, hazai pályán.

 

A belga sztárnak ez már a 14. győzelme volt (mindet Hyundai-jal érte el), de az első, amit új navigátorával, Martijn Wydaeghével szerzett meg. Ez a siker azért is volt fontos Neuville-éknek, mert így felélesztették világbajnoki reményeiket, ugyanis feljöttek a második helyre, holversenyben Elfyn Evansékkel (124 pontjuk van, a vezető Sébastien Ogiernek 162). Már csak négy verseny van az idényből, melyeken összesen 120 pontot lehet szerezni.

A Power Stage végén, a célban Neuville látványos gumifüstöléssel és körzőzéssel köszönte meg a Spa -Francorchamps-ba nagy számban kilátogató szurkolóknak a támogatást. „Nagyon nagy nyomás volt rajtam erre a versenyre jövet, de egész hétvégén kényelmesen éreztem magam, megbízhattam a csapatomban és az autómban. Nagyszerű érzés, hogy Martijn átélhette velem az első győzelmét, ráadásul itt, Belgiumban. Már korábban kellett volna együtt győznünk, de eddig balszerencsések voltunk a szezonban. De most, itt is remek érzés. Tudtuk, hogy szállítanunk kell az eredményt, és nem csak azért, mert ez a hazai versenyem, hanem azért is, mert csökkentenünk kellett a lemaradásunkat a világbajnokságban. Különleges érzés volt, hogy a záró gyorsaságikat a világ legszebb versenypályáján, Spában teljesíthettük” - nyilatkozta a boldog Neuville a célban.

A három Hyundai-pilóta, vagyis Neuville, Breen és Tänak a 20 gyorsaságiból összesen 15-öt nyert meg, a koreai gyártó a verseny után 41 pontra csökkentette lemaradását a Toyota mögött a gyártók versenyében. Craig Breen ismét remek teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat Andrea Adamo csapatfőnöknek, az előző verseny, Észtország után itt is a dobogó második helyét szerezte meg, pedig korábban csak egyszer vezette az i20 WRC-t aszfalton.

Kalle Rovanperä lett a legjobb toyotás, a fiatal finn az észtországi első győzelmét követően tehát ismét dobogóra állhatott. Vasárnap reggel vette vissza a harmadik helyet Elfyn Evanstől, a végén 6,5 másodperces előnnyel zárt vele szemben az összetettben.

Ogier is harcban akart lenni a harmadik helyért, de ez végül egy vasárnap reggeli defekt miatt nem jöhetett össze neki, 6,2 másodperccel Evans mögött végzett. A hétszeres világbajnok viszont a Power Stage-en elért második hellyel, és az ezért járó 4 bónusz ponttal vigasztalta magát. Tänak is egy defekt miatt esett ki a dobogóért zajló küzdelemből, de ő sokkal több időt, több mint 3 percet vesztett vele szombaton, ezért végül Ogier-től alaposan lemaradva, a hatodik helyen zárt.

A WRC-sek közül rajtuk kívül csak Gus Greensmith és Pierre-Louis Loubet fejezte be a versenyt, de jelentős időbüntetéssel, mert mindketten árokba csúsztak korábban, ahonnét nem tudtak kikecmeregni. Kacuta Takamoto és Adrien Fourmaux korábban viszont csúnyán össze is törte az autóját, ők vissza sem tudtak állni.

A világbajnokság szeptember 9-én folytatódik Görögországban az Akropolisz-ralival, amely 2013 után került vissza a versenynaptárba.

Eredmények, Ypres-rali:

1. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) 2h30m24.2s

2. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +30.7s

3. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +43.1s

4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +49.6s

.5 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +55.8s

6. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) +3m46.5s

7. Yohan Rossel/Alexandre Coria (Citroën C3 Rally2) +12m14.9s

8. Pieter Jan Michiel Cracco/Jasper Vermeulen (Škoda Fabia Rally2 evo) +13m05.9s

9. Fabian Kreim/Frank Christian (Volkswagen Polo GTI R5) +13m13.8s

10. Vincent Verschueren/Filip Cuvelier (Volkswagen Polo GTI R5) +13m31.1s

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....
2025.02.13
Hogyan működik és mikortól kell beszerelni az alkoholzárat? ..
2025.02.13
A 4628-as út 16-os kilométerénél történt a baleset, Mezőhék és Mezőtúr között – jelentette az....
2025.02.13
Az új Volvo EX30 Cross Country egy olyan, aszfalton és terepen egyaránt otthonosan mozgó jármű,....