WTCC

Nem sikerült a thai verseny Michelisznek

2015.11.01.

Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője, sajnos pont nélkül zárta a thai futamot, melynek külön érdekessége, hogy az időmérő és a futamok egy napra kerültek.

Időmérő: Q1 A 18 versenyző célja, hogy bekerüljön az időmérő második szakaszába, ahol eldől mind a két futam rajtsorrendje. Michelisz, akárcsak a többiek, azonnal kiment a pályára, majd egy 1:39.006-os idővel bebiztosította magát a Q2-be. A plusz súlyt nem cipelő Ladák remekeltek, akár csak a 60 kg-ot cipelő francia márka csapata, bár Mullernek nem lettek jók a beállításai és csak a 12. helyen jutott tovább. Meglepetésre nem került be az olasz Tarquini és a holland Tom Coronel, ez utóbbinak leszakadt a padlólemeze, akinek a csapata az utóbbi időkben nem remekel.


Q2
Ez a szakasz már csak 10 perces, ahol a bejutott 12 versenyző között eldől mind a két futam rajtsorrendje. 5 Citroënen, 3 Chevy, 2 Lada és 2 Honda jutott be. Végül úgy alakult a helyzet, hogy Michelisz a nyolcadik helyről visszacsúszott a 10. helyre mivel az angol Chilton jobb időt futott, mert csapata nem látta a kijelzőn az időt és nem a megfelelő utasítást kapta. A legjobb öt közé csak a Citroënen pilótái jutottak be, meglepetésre a marokkói Bennani volt a leggyorsabb. Az eredmény azt jelenti a magyar pilóta számára, hogy az első futamon a 10. helyről és a másodikon viszont a pole pozícióból indulhat.

Q3 A világbajnok, argentin Lopez nyerte meg csapattársai – Loeb és Muller – előtt. Meglepetésre a marokkói Bennani hozta be a privát Citroent a negyedik helyre a kínai Ma előtt.

1. futam Michelisz Norbert a 10. helyről rajtolhatott az első futamon Az olasz Gabrielle Tarquinit hozott büntetése miatt, 5 helyre hátrébb sorolták. Az angol Rob Huff autójának szélvédő vastagsága nem felelt meg, emiatt elvették az összes idejét, így a sor végéről kell elindulnia. A hazai versenyző nem állt meg a súlymérésnél, emiatt törölték az idejét


Rajt:
Lopez-Loeb, Muller-Ma az első négy helyen. Catsburg, LaPierre és Coronel hatalmasat ütköztek, de olyan helyen, amitől folytatódott tovább a verseny. Muller és a kínai Ma egymásnak mentek, Michelisz feljött a 8. helyre.

Nem tudni, ki indította el a folyamatot, de a 10-es kanyarban Monteiro-Chilton-Muller-Valente összeütközött, a fiatal francia Chevis nekisodródott Michelisznek, aki nem tudta elkerülni az ütközést vele és elsodorta a Honda bal elejét. Michelisznek be kellett jönnie a bokszba, akárcsak Mullernek. Valente feladta a versenyt. Be kellett küldeni a biztonsági autót, amely két kör után jött ki.

Leintés: Lopez, Loeb, Ma, Bennani, Tarquini, Huff, Monteiro, Daste, Demoustier, Sritrai. Lopez ezzel másodjára is világbajnok.

Michelisz visszacsúszott a hatodik helyre, hiszen nem szerzett pontot, és márkatársa, az olasz Tarquini megelőzte.


2. futam:
Michelisz Norbert a rajtrácson, a pole pozícióból indulhat a második futamon. 85%-os az autó a csapatvezető elmondása szerint. Másodjára indulhat ebben az évben a pole pozícióból a második futamon. (A japán versenyhétvégén megnyerte a Q3-t, akkor az első futamon indult az első rajtkockából.)

Viszont nem sikerült rendbe hozni: Valente, Catsburg – a Lada bukókerete sérült meg – és Lapierre autóját. Loeb hátránya 20 pontra csökkent Mullerel szemben, így a második hely még nem eldöntött a két francia között.

Rajt: Michelisz beragadt, de visszavette a helyét Monteirotól. Chilton maradt a harmadik helyen. A citroenesek házi bajnokságot rendeztek Loeb, Ma Lopez ahol, Muller húzta a rövidebbet, hiszen kiesett, mert összeütközött Bennanival.


3. kör:
Tarquini megelőzte Huffot, Micheliszt megelőzte márkatársa Monteiro. Chilton megérkezett Michelisz mögé, akinek az autója ugye nem volt 100%-os

4. kör: Micheliszt megbüntették, boksz utca áthajtás, de visszament, hiszen még pontokat próbál szerezni mind az összetettben, mind pedig a privát értékelésben. Sajnos nem sikerült.

Leintés: Monteiro, Loeb, Ma, Lopez – az autókat a rajtrácson állították le.

Michelisz Norbert nem szerzett pontot ezen a hétvégén, összetettben visszacsúszott a hetedik helyre és a privát értékelésben is 7 pontra csökkent az előnye a marokkói Bennanival szemben. A sorozat utolsó állomása Katar lesz, ahol november 26-27-én rendezik meg a záró futamot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....