gyerekülés

Nem mindegy, milyen a gyermekülés – és hogyan használják

2014.03.10.

Hétfőtől fokozottan ellenőrzik a gyereküléseket forgalmazó cégeket, hogy a szabványoknak megfelelő biztonsági eszközöket árulnak-e, illetve az autósokat is, hogy használják-e a gyermekbiztonsági rendszereket – erről a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai számoltak be hétfői sajtótájékoztatójukon.

Győri Gyula, az NKH elnöke elmondta: az akció meghirdetésének az apropója az volt, hogy egyre több kutatás igazolja, hogy a gyerekek – akik passzív résztvevői a baleseteknek – többször sérülnek meg vagy vesztik életüket közlekedési balesetben, mint betegségben, illetve más szituációkban. Hozzátette: ez is indokolja, hogy a gyermekek biztonságával többet kell foglalkozni. Hangsúlyozta: a jogszabályalkotók igyekeznek a legoptimálisabb körülményeket megteremteni, de a szabályokat be is kell tartani.

Hozzátette: a hatóság ugyanakkor a gyermekeket célzó intézkedésekkel – például kisfilmekkel, rajzfilmekkel – azt is szeretné elérni, hogy a gyerekek maguk is figyelmeztessék a felnőtteket a szabályos közlekedésre. Győri Gyula leszögezte: az NKH elkötelezett abban, hogy minél kevesebb gyerek legyen a közlekedés bármilyen szintű áldozata. Úgy fogalmazott: "az ő biztonságuk a mi jövőnk".


Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője a héten kezdődött "biztonság hete" elnevezésű akció kapcsán ismertette: 1990-ben 107 gyerek halt meg Magyarországon közlekedési balesetben, közülük 47-en gépkocsiban utaztak. Tavaly 8 gyerek vesztette életét közlekedési balesetben és közülük ketten ültek személyautóban. A rendőr ezredes hangsúlyozta: minden évben vizsgálják a passzív biztonsági rendszerek meglétét, a mostani akcióban is ellenőrzik a gyermekülések mellett a biztonsági övek viselését, illetve a motorosok esetében a bukósisak használatát.

Tavalyi felmérésekre hivatkozva Óberling József elmondta: a biztonsági övet az első és hátsó üléseken összesen a közlekedők 86 százaléka köti be, Franciaországban ez az arány 98 százalékos. A gyermekbiztonsági rendszereket a közlekedők 83 százaléka használja, a bukósisakot pedig az érintettek 95 százaléka. Hozzátette: Svájcban, illetve Írországban ez utóbbi arány 100 százalékos.


Érsek István, az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője arról beszélt, hogy az ellenőrzések során a hatóság munkatársai a biztonsági rendszerek – például a légzsákok, a biztonsági öv – műszaki állapotát nézik, a kereskedőhelyiségekben pedig azt ellenőrzik, hogy az áru megfelel-e a szabványoknak. Azt mondta: az akció a megelőzést is szolgálja, ezért egy tájékoztató kiadvánnyal is felhívják a figyelmet arra, hogy milyen gyermekbiztonsági rendszerek ajánlottak. Az ellenőrzések időzítésével összefüggésben ismertette: nyáron van a legtöbb olyan baleset, amelyben gyermekek sérülnek meg, ezért is időzítették mostanra az akciót, hogy még a nyári utaztatásokat megelőzően felhívják a figyelmet a megfelelő gyerekülések használatára.


Tolna Sándor, a Pest Megyei Közlekedési Felügyelőség igazgatója a hétfőn kezdődött ellenőrzések első tapasztalatairól beszélt: munkatársai az M3-as autópályán, Gödöllő térségében vizsgálják az autósokat, továbbá egy babaáruházban ellenőriztek. Eddig kirívó szabálysértést nem tapasztaltak – tette hozzá. Tolna Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a technikai fejlődés révén változtak a biztonsági szabványok, ezért azt kérte, hogy lehetőség szerint új gyermekülést vásároljanak az autósok.

Az MTI kérdésére Óberling József ismertette: a szabálysértési törvény fix összegű bírságról rendelkezik azokkal szemben, akik gyerekülés nélkül szállítják a gyereküket. Ha az autós a helyszínen elfogadja és nem vitatja a helyszíni bírságot, akkor 15 ezer forintra büntetik. Ha azonban vitatja a rendőr állítását, akkor szabálysértési eljárás indul ellene, amely alapján a vele szemben kiszabható bírság a helyszíni bírság duplája, 30 ezer forint lehet.

Érsek István ugyancsak az MTI kérdésére kifejtette: ha nem szabványnak megfelelő gyerekülést találnak egy kereskedőnél, akkor megtilthatják a termék forgalomba helyezését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..