járművezetés

Nem fogja elhinni, hányszor bukott meg a KRESZ-vizsgán az elmúlt évek magyar rekordere

2023.12.26.

Bezzeg a legidősebb tanulóvezető elsőre vette az akadályt.

Magyarországon elméleti KRESZ vizsgával számszerűleg korlátozás nélkül lehet próbálkozni, gyakorlati vizsgára azonban két éven belül csak ötször van lehetőség: az utolsó probálkozást követően a sikertelen vizsgázót elküldik pályaalkalmassági vizsgára. Itthon a legtöbben a „B” kategóriás jogosítvány megszerzésével próbálkoznak. Ezzel a kategóriával lehet személygépjárművet és vontatmányait, 3,5 tonnánál nem nagyobb kishaszonjárművet, kerti traktort, lovasszekeret, illetve 50 köbcentit nem meghaladó segédmotort vezetni.

A Kreszvaltozas írta meg, hogy ebben a kategóriában Magyarországon a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) adatai szerint az elmúlt 5 évben a negatív csúcstartó tanuló 23-szor próbálkozott letenni az elméleti KRESZ vizsgát. Szintén ebben a kategóriában 415-en voltak, akik 10; 243-an, akik 11; és 151-en, akik 12 alkalommal futottak neki az elméleti vizsgának mire sikerült megugrani. Ugyanezen időszak alatt egy 82 éves tanuló volt a legidősebb, aki sikeresen letette az elméleti KRESZ vizsgát, ráadásul első nekifutásra!

„A” kategóriában, amelynek megszerzése után „nagymotort” lehet vezetni, szintén ebben az időintervallumban 30 olyan tanuló volt, akinek 6 alkalom kellett az elméleti vizsga sikeres letételéhez, és 3 olyan, akinek ezt kilencszer kellett megtennie. A „C” kategóriában (amely az autóbusz és a trolibusz kivételével a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény vezetésére jogosít) öten küzdöttek meg a sikeres vizsgáért, ezen tanulók 9 alkalommal futottak neki az elméleti tesztlapok kitöltésének. „D” kategóriában (amellyel 9 személynél nagyobb utasszámú buszt, valamint autóbuszból és könnyű pótkocsiból álló szerelvény vezetésére jogosít fel) kilenc olyan tanuló volt, akiknek 7 alkalommal kellett nekifutni a sikeres elméleti vizsga letételéhez.

Sikeres „B” kategóriás vizsgát 2018-ban 98314-en, 2019-ben 103972-en, 2020-ban 92480-an, 2021-ben 93680-an, míg 2022-ben 99174-en tettek. Érdekes adat, hogy az elmúlt 5 évben „B” kategóriában a legidősebb elméleti vizsgára jelentkező tanuló 2021-ben 89 éves volt a vizsga idején, ő 3 sikertelen próbálkozás után feladta. 2019-ben 88 éves volt a legidősebb vizsgázó, neki sem sikerült letenni az elméleti vizsgát. 2018-ban 84 éves volt a legidősebb vizsgázó, neki másodikra sikerült a KRESZ elméleti vizsga. Forgalmi vizsgára 2020-ban a legidősebb jelentkező akkor 82 éves volt, és elsőre sikeres vizsgát tett, ugyanebben az évben egy akkor 81 éves vizsgázónak szintén elsőre sikerült a forgalmi vizsgája.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....