félvezető

Negyedével nőtt, rekordértékű volt tavaly a félvezetőpiaci forgalom

2022.01.20.

Negyedével nőtt tavaly a félvezetőipari ágazat forgalma globálisan a Gartner piackutató vállalat felmérése szerint - írja az MTI.

A félvezetőipari ágazat bevétele 2021-ben az előző évihez képest 25,1 százalékkal 583,5 milliárd dollárra emelkedett, és az első alkalommal lépte át az 500 milliárd dolláros küszöböt.

A válság utáni gazdasági fellendülés közepette szállítási ellátási hiány lépett fel a félvezetőipar termékeiből, ami elsősorban az autóipart érintette hátrányosan - mutatott rá Andrew Norwood, a Gartner kutatási elnökhelyettese. "Az ebből következő erős kereslet, valamint a nyersanyagárak emelkedése jelentősen  megemelte a félvezető termékek átlagárát (ASP), ami nagyban hozzájárult az ágazat 2021-es bevételének a növekedéséhez" - fogalmazott.

A bevételi rangsorban a Samsung Electronics visszaszerezte vezető helyét az Inteltől, forgalmának 31,6 százalékos növekedésével 75,9 milliárd dollárra. A Samsung ezzel 13 százalékos piaci részesedésre tett szert az Intel 12,5 százalékos piaci részesedése előtt. Az Intel forgalma tavaly mindössze 0,5 százalékkal nőtt, bevétele pedig 73,1 milliárd dollár volt.

A két piacvezetőtől messze lemaradva 6,2 százalékos részesedéssel a harmadik legnagyobb forgalmat, 36,3 milliárd dollárt az SK Hynix ért el, 40,5 százalékkal többet az előző évinél.

A Micron Technology 29,1 százalékkal növelte a forgalmát tavaly 28,4 milliárd dollárra, ami 4,9 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

A Qualcomm 26,8 milliárd dolláros forgalmat bonyolított 2021-ben, 52,3 százalékkal többet az előző évinél, piaci részesedése pedig 4,6 százalék lett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.19
Bár a német üzletemberek elejétől fogva látták, mennyire kockázatos engedni a kínai befolyásnak és....
2025.12.19
Magyarországon 2016 óta engedélyezett az önvezető autók országutakon történő tesztelése, egyelőre....
2025.12.19
Elindult a visszaszámlálás az új ID. Polo érkezéséig: alig néhány hónappal a világpremier előtt egy....
2025.12.19
Megrongálódott szerdán a brüsszeli repülőtéren a szlovák kormánygép, amely Robert Fico (Smer–SD)....
2025.12.19
Több alkohol okozta baleset, több sérülttel – ez a lehangoló értékelés az év első feléről....
2025.12.18
A HangZóna mai vendége Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2025.12.18
Már péntektől a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készül a MÁV-csoport az ünnepi....
2025.12.18
Aki télen kint parkol autójával, annak gyakran reggel első dolga a jég letakarítása. A jégkaparás....
2025.12.18
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti....
2025.12.18
Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a Rheinmetall 29....