MABISZ

Napi 1400 forintba is kerülhet, ha nincs az autón kötelező biztosítás

2022.11.16.

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon - áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdai közleményében.

Több mint két hét áll azok rendelkezésére, akiknek január 1-jén jár le a kgfb szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani. Nekik legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója.

Közölték: 2010 után a szerződési évforduló napja a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik. A több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer számít érintettnek, nekik a 12 piaci szereplő közül 11 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is sok kedvezményt lehet igénybe venni, ezek mindegyikének a figyelembevételével kalkulálható a választható legkedvezőbb biztosítói ajánlat a szövetség honlapján (mabisz.hu) megtalálható díjnavigátoron. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

Fotó forrása: MABISZ

Felhívták a figyelmet: azoknak, akik nem rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, érdemes tanulmányoznia 2023-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Az ideihez képest a részben büntető jellegű díjak átlagosan 15,2 százalékkal emelkedtek, így személygépjárművek esetében az üzemben tartónak az idei 600-1290 forint helyett jövőre 650 -1400 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 980-6670 forintot tesz ki, jelenleg 900-5570 forint. Tehergépkocsik esetében pedig akár a 5380 forintot is elérheti naponta a mostani 4560 forint után.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő - ideiglenes - kivonás lehetőségével élhetnek. A Belügyminisztérium adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül mintegy 80 ezer gépjármű nem rendelkezik érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Kitértek arra, hogy az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a MABISZ kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente mintegy 1 milliárd forint folyik be a Kártalanítási Számla részére, amely összeget a Mabisz teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja.

Tavaly a szervezet ügyfélszolgálatához 605, idén október végéig pedig 381 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása témájában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..