Peugeot

Nagy szakmai elismerés a Peugeot 208-nak

2019.10.14.

Európa első számú autóipari szaklapjának szerkesztői a személyautók kategóriájában az új generációs 208 projektet felügyelő Guillaume Clerc-nek ítélték oda a nagy becsben tartott Eurostars díjat. Ez nem az első elismerés, amelyet újdonságaival érdemel ki a Peugeot.

A Peugeot 508 tavalyi sikere után idén ismét egy Peugeot, a 208-as került a figyelem középpontjába az Európa egyik legrangosabb autóipari elismerésének számító, 1998-ban létrehozott Eurostars díj átadásakor. A kitüntetést a világ egyik legnagyobb üzleti lapkiadója, a Crain Communications által 1996-ban alapított Automotive News Europe (ANE) szerkesztői ítélik oda azoknak az autóipari szakembereknek, akik az adott évben a saját szakterületükön a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották.

Az európai autóipar meghatározó szakértőjének számító havilap munkatársaiból álló zsűri az új generációs Peugeot 208 projektben végzett munkájáért találta a díjra érdemesnek Guillaume Clerc-et, aki 2013 óta felügyeli a márka kisautó-programját. A szerkesztők kiemelték, hogy az új, moduláris CMP padlólemezt eleve belső égésű és elektromos hajtásláncok befogadására tervezték, rávilágítva arra, hogy a zéró károsanyag-kibocsátású modell kulcsszerepet játszik a szigorodó emissziós szabályozások betartásában. Ugyancsak nagyra értékelték a modell karakteres formavilágát, valamint a felsőbb kategóriákból megszokott vezetőtámogató funkciókat és térbeli megjelenítést kínáló, új generációs Peugeot i-Cockpit műszeregységet.

Az átfogó iparági hírekkel, elemzésekkel és előrejelzésekkel szolgáló, digitálisan terjesztett havilap sorban harmadszor díjazott olyan szakembereket, akik a Peugeot új generációs termékeinek kifejlesztése és bevezetése kapcsán értek el kiemelkedő eredményeket. 2018-ban Gilles Le Borgne minőségért és fejlesztésért felelős alelnököt tüntették ki az EMP2 és CMP platformok megvalósítása és bevezetése, illetve a hibrid és elektromos járművek sorozatgyártásának előkészítése terén végzett munkájáért. Szintén 2018-ban kapott Eurostars díjat Pierre-Paul Mattei vezető formatervező, aki az 508-as szedán formabontó dizájnkoncepciójával érdemelte ki az elismerést, míg 2017-ben Marion David márkaigazgató, az Év Európai Autójának megválasztott 3008-as projektvezetője vehette át a magas rangú kitüntetést az Automotive News Europe díjátadóján.

A Peugeot 2019 februárjában mutatta be a márka eladási listáját vezető Peugeot 208 második generációját. Az „Izgalmassá tesszük a jövőt / Unboring the future” szlogen jegyében kifejlesztett modell magabiztos stílusjegyekkel teremt kapcsolatot Európa egyik legrégebb óta fennálló autómárkájának értékei és a vevők új generációja között, egyszerre hajtva főt a több mint 200 éves hagyományok előtt, és jelölve ki a fejlődés irányát a márka életének következő szakaszára.

Különösen kedvező tulajdonságokkal ruházza fel a típust az új generációs CMP padlólemez, amely könnyebb, áramvonalasabb, csendesebb és biztonságosabb elődjénél. A modell hosszú motorháztetejével, alacsony övvonalával, mélyen ülő fényszóróival és plasztikusan megformált karosszériájával harmonikusan illeszkedik a stílusteremtő 3008-as, 5008-as és 508-as szériákhoz. A felsőbb kategóriák hatása nem csak a dizájnban, hanem a felszereltségben is megmutatkozik: a LED-es fényszóróktól kezdve a belső tér ergonomikus, kiváló helykihasználású kialakításán át az új generációs vezetőtámogató és aktív biztonsági funkciókig a Peugeot 208 a szegmens kiemelkedően jó képességekkel megáldott képviselője.

Különösen igaz ez, ha a hajtásláncok széles választékát vesszük figyelembe. A legszigorúbb, még be sem vezetett károsanyag-kibocsátási normákat teljesítő benzin- és dízelmotorok (köztük a többszörösen díjnyertes, 1,2 literes, háromhengeres turbómotor) és a szegmensben egyedülálló, nyolcfokozatú automata sebességváltó mellett a típus tisztán elektromos kivitelben is elérhető lesz.

Az e-208 136 lóerős, 260 Nm forgatónyomatékú villanymotorja 8,1 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára a helyi károsanyag-kibocsátás nélküli modellverziót. A jármű akkumulátorai a padlólemez alatt helyezkednek el, így nem rabolnak hasznos belső teret – a csomagtartó pontosan ugyanakkora, mint a belső égésű motorral szerelt változatoknál –, a módosult tömegeloszlás menetdinamikai hatásait pedig a futómű áthangolásával semlegesítették, így az e-208 ugyanolyan élvezetesen vezethető, mint belső égésű motorral szerelt társai.

Az 50 kWh kapacitású akkumulátor a szigorú, valós használatot figyelembe vevő WLTP norma szerint is 340 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé; a korábban használatos NEDC szabványban ez 450 kilométer lett volna. A háztartási töltőaljzatról akár 16 óra alatt, 100 kW-os töltőről viszont csupán 30 perc alatt 80%-ig feltölthető akkumulátor-csomagra 8 éves vagy 160 ezer kilométeres töltésmegtartási garanciát vállal a gyártó. Az első elektromos Peugeot használatát a távolból vezérelhető és ellenőrizhető töltési folyamat teszi egyszerűbbé és kényelmesebbé.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....