elektormobilitás

Nagy siker volt a szegedi villanyautós találkozó

2018.04.10.

Többen csak az esemény után szereztek tudomást az első szegedi villanyautós találkozóról és nehezteltek is, hogy csupán a Facebookon ment a hírverés. A hatótávolság volt a leggyakrabban elhangzó szó a a Szeged Plazánál, ahol a jármű tulajdonosok és az érdeklődők így is nagy számban jelentek meg. Az újonnan 30 millió feletti Tesla, a hétköznapibb Nissan Leaf mellett elektromos haszonjárművel is találkozhattunk.

A nagypéntek előtti csütörtökön első alkalommal tartott több helyszínen, így Szegeden is találkozót a Villanyautósok Közössége. A több mint 800 tagú baráti társaság már nem csak Budapesten, több vidéki helyszínen is összejár. A résztvevőket ezúttal a legnépszerűbb közösségi oldalon toborozták a Pláza elé. Sikerrel, hiszen 13 autó jelent meg és nagyon jó hangulatú rendezvény kerekedett belőle. Nem csoda hát, ha sajnálták azok, akik lemaradtak róla.

Pedig nem indult biztatóan, a rendezvény előtt körbekérdeztük a potenciális résztvevő szegedi márkakereskedéseket és csak a Hoványnál tudtak róla. Jelezték is, hogy ott lesznek a régi és az új Leaf modellel is. A többi, villanyautót is forgalmazó szegedi szalon tőlünk értesült az eseményről, s válasz e-mailjük hangvételén érződött, ha hamarabb tudnak róla, megfontolják a részvételt.

– Baráti összejövetelnek kértem helyet a Plázától, ha a szegedi szalonokat akartam volna bemutatni, akkor már üzleti jellegűvé vált volna az esemény és ezt nem akartam – mondja Szabó Róbert főszervező. Így azonban minden rendben volt, az üzletközpont vezetősége térítésmentesen biztosította a helyet és az áramot, és aki nem sietett, nyugodtan rá is tudott tölteni autója akkumulátoraira.

Kezdetben kicsit elvitte a show-t Csönge Attila, aki egy Tesla Model S-sel érkezett, őt állták körbe legtöbben. Ünneprontásként rákérdeztünk a gyártó tőzsdei és kapacitásbeli nehézségeire. – Remélem, nem megy csődbe a Tesla, tény, hogy nem hozták a várt adatokat és erre idegesen, árfolyameséssel reagált a tőzsde. De ez az autómat, az alkatrészellátást nem érinti – mondta, hozzátéve, ő használó, nem pedig befektető.

A másik ünneprontást az élet hozta, a találkozó napján derült ki a világ számára, hogy 123 ezer autót hív vissza a Tesla. Az akció a 2016 áprilisa előtt gyártott Model S szedánokat érinti, és a szervokormány csavarjainak potenciális meghibásodása miatt kellett elrendelni. A cég ugyanakkor hangsúlyozza, a probléma sem balesetet, sem sérülést nem okozott, és a visszahívás a Model X és Model 3 típust nem érinti.

Ezzel együtt túl nagy az igény a márka „népautójára”, a Model 3-ra, és a gyár nem győzi kapacitással. – Nemrég voltam New Yorkban, rendesen megnéztem az autót, hibátlan, az viszont biztos, hogy 10 millió forint felett lesz majd csak elérhető nálunk, pedig a várakozások 7 számjegyű árakról szóltak – árnyalja a képet Csönge Attila. Ő ebbe a mostani, 20 ezer kilométert futott, korábban bemutatóautóként funkcionáló Teslába csak 2 ezer kilométert hajtott, az 500 kilométeres hatótávolsággal elégedett, a töltőhálózat sűrűséggel viszont nem – különösen itt a Dél-Alföldön.

Megtudjuk, a kocsiban tengelyenként van egy elektromos motor, maximális rendszer teljesítménye 525 lóerő, száz kilométeres sebességre 3,9 másodperc alatt katapultál a Tesla. Persze úgy könnyű, hogy már az első fordulatszámtól rendelkezésre áll az 1000 Nm-es maximális nyomaték. A Model S további érdekessége, hogy hétszemélyes változat is van belőle, a harmadik üléssort megfordítják, így egészen apró gyerekeket lehet ott utaztatni. Az újonnan bőven 30 millió feletti autó a 3-as önvezető szintet tudja – és minden szempontból okostelefon kompatibilis.

A Nissan Leaf elérhetőbb áru elektromos autó, minap érkezett meg a második generációja Magyarországra és a kifutó változathoz több mint jó feltételekkel lehetett hozzájutni. – Már megrendeltem az új Leaf modellt, április végére, május elejére várom – mondja Hattajer József, aki szakmája szerint villanyszerelő és gyakorlatilag mindent tud az autóról.

Opel Amperát régóta látni Szeged utcáin, nem is egy fut már. – Két éve vásároltam 102 ezer kilométerrel, én bő 20 ezret hajtottam bele azóta – mondja érdeklődésünkre Hári Sándor. Kiderült, két előzménye is volt az Amperának. Az egyik egy hibrid Toyota Camry, a másik az, hogy házfelújítás kapcsán napelemet is szerelt a tetőre, így a felesleges áramot az autójába teheti. Az egy feltöltéssel 50-70 kilométerre képes Ampera nem tiszta villany, van benne egy 1,4 literes benzinmotor is, de az csupán a generátort tekeri, a kerekeket villanymotor hajtja. Az újonnan 15 millió forintos autót mostani gazdája az interneten találta és az Hollandiából került Magyarországra, természetesen sokkal jobb árban.

A BMW i3 rendelhető tisztán elektromos autóként, de kínálják hatótávnövelő benzines motorral is, ez utóbbi változatból vett Bodrogi Róbert, aki lányával Grétivel érkezett. – Előtte a hibrid Toyota Priusom volt, nem tetszett annyira, bár jól szolgált, később egy Leafet használtam, de ott is számolgatni kellett, hogy meddig juthatok. Az i3 az igazi, Szeged külterületén lakunk, nagyon bőven megjárom elektromos üzemmódban és még a városban is sokat gurulhatok vele – mondja. Hangsúlyozza, megnyugtatja a „segédmotor”, már Győrben is volt a tisztán elektromos üzemmódban 160-200 kilométerre képes autóval. Tudja, hol lehet tölteni a fővárosban és Nyugat-Magyarországon, igaz, ebben okostelefonos applikációk is segítik.

Fotók: Karnok Csaba - delmagyar.hu

Némi újságírói meglepetésre a második legnépszerűbb modell egy haszongépjármű, a Nissan e-NV200 volt, a Forró Fogadó tisztán elektromos furgonja. – Szeretjük, használjuk, ezzel szállítjuk az árut, vagy ugrunk be Röszkéről Szegedre, ha dolgunk van – mondja Forró Balázs, hozzátéve 140 kilométeres az elméleti hatótáv, de a 100-at minden körülmények között tudja és az nekik ez bőven elég. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy Budapesten ezt a típus használja kiszállítani a GLS csomagküldő, és ha nekik megfelel, Röszke és Szeged közé is jó lesz. Nem csoda, ha a Tesla-tulajdonos után Balázst faggatták legtöbben, láthatóan potenciális vásárlók, akik belevágnának az elektromos üzemű haszonjármű vásárlásába, üzemeltetésébe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....