téli gumi

Nagy kockázattal jár az Internetes abroncsvásárlás

2015.01.20.

A Continental kutatása szerint nagy veszélyt jelenthetnek az internetes aukciós oldalakról beszerzett olcsó, használt téli gumiabroncsok.

A vállalat szakértői a tesztekhez az egyik legnépszerűbb aukciós oldalon 32 eltérő méretű, különböző márkájú, felnire szerelt gumiabroncsot vásároltak, melyeket később alaposan megvizsgáltak. A felnire szerelt gumiabroncsokban csak annyi volt közös, hogy nagyon olcsón árulták őket. Az eredmények szerint a megvásárolt abroncsok közül egyik sem volt hibátlan állapotban, ezen túlmenően a keverékek jelentős felkeményedése miatt egyik sem felelt meg a minimális biztonsági követelményeknek. Találtak olyan szettet is, amelyik újrafutózáson esett át, de az abroncsokon találtak szögektől származó sérüléseket, néhányról elkezdett leválni a futófelület, és több esetben megállapították az oldalfalak, illetve az abroncs és a felni érintkezési felülete, azaz a perem sérüléseit is. „A magam részéről nem szeretném, ha a tesztelt abroncsok közül bármelyik is az autóm közelébe kerülne”, összegezte röviden a teszt eredményeit Lutz Friedrich, a Continental műszaki ügyfélszolgálatának munkatársa.

A legfiatalabb abroncsokat is 2011-ben gyártották, de előkerült egy 27 éves, azaz 1987-ben készült példány is. Ennek ellenére – egyetlen kivételtől eltekintve – az összes abroncsról egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy melyik gyártó, melyik modelljéről van szó. Mivel az abroncsokat felnire szerelve árulták, a vásárlók a hibák nagy részét még akkor sem szúrhatták volna ki, ha a vásárlás előtt személyesen tekintették volna meg az abroncsokat, de ez az aukciós oldalak szabályzata alapján ez egyébként sem lehetséges.

Láthatatlan sérülések

„Az egyik abroncsban szöget találtunk, de ez külső szemrevételezéssel is csak nehezen volt látható. A perem, vagyis az abroncs és a felni érintkezési felületének sérülései is alig észrevehetőek a laikusok számára", mutatott rá Lutz Friedrich.

Még ennél is nehezebb észlelni az abroncs felkeményedésének hatásait. A téli gumiabroncsokhoz speciális keveréket használnak, amely nagy hidegben is megőrzi rugalmasságát. Egy új abroncs keménységi együtthatója (Sh-érték) általában 58-63 Sh közé esik. Minél alacsonyabb ez az érték, annál rugalmasabb az abroncs, tehát annál jobb a tapadása. Az interneten vásárolt abroncsok átlagos keménysége 80 Sh közelében volt. „Vészfékezés esetén, még száraz útfelületen is sokkal hosszabb fékútra lehet számítani egy ilyen abronccsal”, hívta fel a figyelmet a Continental szakértője. „Ezt a hibát csak keménységmérővel lehetne kiszűrni, de a vevők ilyet nem tartanak maguknál."

Vágások az oldalfalban

Az egyik nagyon alacsony tapadással rendelkező gumiabroncs látszólag teljesen sértetlen volt, átlagos profilmélysége is elérte a 4 mm-t. Ugyanakkor az Sh-értéke 81 volt, amely a havas útfelületen történő vészfékezésnél nagyjából ugyanolyan hosszú fékutat biztosítana, mint egy rossz minőségű nyári abroncs. Egy prémium nyári abroncs Sh-értéke 75.

A Continental szakemberei emellett találtak még repedezett futófelületeket, durván horzsolt peremeket, valamint egészen a szövetvázig hatoló szöglyukakat. Az abroncsok egy részén kopott volt a futófelület középső része, vágásokat, illetve deformálódásokat találtak az oldalfalon, de a nagy fékezésekre utaló ellaposodott felületek sem voltak ritkák. Az abroncsok viszonylag magas átlagéletkora ellenére a profilmélység 1,8 és 5,8 mm közé esett. Ezzel kapcsolatban azért nem árt tudni, hogy Magyarországon egy idén januárban életbe lépett rendeletmódosítás értelmében a taxik esetében a téli abroncsok mintázatának
4 mm-nél mélyebbnek kell lennie.

Óvakodjunk a „korához képest jó állapotban” lévő abroncstól!

A Continental azt tanácsolja az autósoknak, hogy különös elővigyázatossággal járjanak el, ha használt téli abroncsot készülnek vásárolni. Még a ránézésre hibátlan abroncsok is komoly kockázatot jelenthetnek, sokszor ráadásul maguk az eladók sem tudnak a sérülésekről. A közlekedésbiztonság és a saját anyagi érdekek miatt is érdemes kerülni az alkalmi vételnek tűnő abroncsokat, mert a láthatatlan sérülések hosszú távon komoly kiadásokat okozhatnak. A téli abroncsok esetében a „korához képest jó állapotban” jellegű leírásokra biztosan nem szabad alapozni!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....