Nagy Dániel

Nagy Dániel futamot nyert Assenben!

2018.08.18.

Első győzelmét aratta a TCR Európa-kupában a magyar versenyző.

A harmadik helyről indulva futamgyőztesként ért célba Nagy Dániel a TCR Európa-kupa első asseni versenyén. A M1RA fiatal pilótája jól kapta el a rajtot, rögtön feljött a második helyre, majd a negyedik körben az addig az élen autózó Jean-Karl Vernay-t is megelőzte.

Nagy Dani a Hyundai i30 N TCR-rel végig maga mögött tudta tartani a TCR International Series tavalyi bajnokát, így végül első helyen intette le a kockás zászló a hollandiai Assenben.

Nagynak kalandos útja volt a harmadik rajthelyig: az időmérő második részében ugyanis hiába autózta a negyedik leggyorsabb - egyben a legjobb hyundaios - időt, pályaelhagyás miatt elvették tőle gyorskörét. A csapat és a versenyző óvásának később azonban helyt adtak a versenyfelügyelők, így visszakapta az időmérőn megszerzett negyedik rajthelyét. Sőt, Josh Files büntetése miatt egyet előrébb lépve végül a harmadik helyről indulhatott el a futamon.

A TCR Európa-kupa második asseni versenye vasárnap 11 órakor rajtol, Nagy Dani a hetedik helyről várja a startot.

A magyar versenyző győzelmével összetettben feljött a második helyre, mindössze öt pont már csak a lemaradása az élen álló Dusan Borkovic mögött.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....