mozi

A mozivászon leghíresebb repülő autói

2017.06.06.

Lassacskán utolérjük, és el is hagyjuk a klasszikus időutazós filmek jövőbeni évszámait, emlékezzünk csak 2015 október 21-re, a Vissza a jövőbe ikonikus időpontjára.

Ezeknek a filmeknek egyik közös vonása, ahogy az - akkor még távoli - jövőt elképzelik. Vagy minden csupa high-tech, égig érő épületekkel és retinaszaggató öltözékekkel, vagy a világ a pusztulás határán van már, ennek megfelelően a Föld egy élhetetlen romhalmaz. De itt is, ott is az autók tudnak repülni...

Galériánkban még több nevezetes repülő verda található

A repülésre képes földi járművek - melyek közül több inkább emlékeztet repülőre, mint bármilyen gépkocsira - régóta megmozgatják az emberek fantáziáját. Az írók, filmrendezők néha egészen profétikus módon trafálnak bele a jövő járműveinek kinézetébe és tudásába, a járműtervezőket és -gyártókat pedig mindig is inspirálták a moziban látott ötletek.

Emlékezetes pillanatkép az Ötödik Elem c. filmből

A filmtörténet talán leghíresebb repülő autója DeLorean, Marty McFly verdája, mellyel nemcsak térben, időben is tudott utazni. Egy másik példa, ami talán az elsők közt beugrik, a Szárnyas fejvadász és a filmben feltűnő járgányok. Ebben az esetben is közel vagyunk a rendező által távoli jövőnek vizionált 2019-hez, és érdekes látni az elképzelés és a valóság közti hasonlóságokat, különbségeket. De nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Az ötödik elem jól ismert sárga taxiját, mely azon túl, hogy repül az épületek között, vezető nélküli járműként is funkcionál, ez pedig ugye már nem a jövő, hanem nagyon is a jelen.

Forrás: quattroroute.it

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.20
A Peugeot új Hypersquare rendszere nem egyszerű innováció, hanem korszakváltás. A francia márka....
2025.12.20
Mostanában egymás után dobta piacra a hajdan volt nagysikerű R5, R4 és legutóbb a Twingo kiskocsi....
2025.12.20
A Mazda CX-5 mára a globális SUV-szegmens egyik ikonikus modelljévé vált. Története azonban számos....
2025.12.20
Jól megy sokaknak Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük,....
2025.12.20
Nagy karambol történt a körgyűrűn, emiatt lényegében megbénult a forgalom az M0-on. ..
2025.12.20
Európa egyik legkorszerűbb vasúti-közúti terminálját építi meg a 2027-ig Szegeden a METRANS, a....
2025.12.20
Teljes szélességében lezárták a 87-es főút egy szakaszát, miután egy kisbusz és egy személyautó....
2025.12.20
A sikeres futáspróbákat és a hatósági vizsgát követően újabb, immár a 25. CAF-villamost vette át és....
2025.12.20
Az új MINI modellcsalád utastéri anyaghasználatát fenntarthatósági díjjal ismerték el. A másodlagos....
2025.12.20
A BYD kiváló évet zár 2025-ben, az első 11 hónapban összesen 4,182 millió autót gyártott, ez 2024....