MOL

A Mol kártalanítást ígér a pénteki vétlen túltankolóknak

2022.06.25.

Pénteken még nem tudták átállítani a összes érintett Mol-kutat ahhoz, hogy ne lehessen 50 liternél többet vételezni belőle a hatósági áron tankolóknak. Így előfordulhatott, hogy néhányan "vétlenül" meghaladták a június 24-től a Mol-kutakon érvényben lévő 50 literes korlátozást. Ez pedig azzal jár, hogy a teljes tankolásért a piaci árat kell fizetni.

A Mol az rtl.hu kérdésére azt válaszolta, hogy kártalanítják azokat, akik eltévesztették a pénteki tankolást. „Ha valaki ma még nem tájékozódott, nem olvasta el a kiírást, és 50 liter felett tankolt, akkor ha jogosult hatósági árra, természetesen az 50 liter feletti tankolására is hatósági árat alkalmazunk. Ha ez valami folytán nem így történt, abban az esetben a Mol ügyfélszolgálatán érdemes jelentkezni, haladéktalanul kártalanítjuk” – írta az rtl.hu a Mol válasza alapján. A cég azt ígéri, hogy a kutak mechanikai átállítása a korlátozásra legkésőbb jövő hét elején befejeződik.

Hernádi Zsolt, a vállalat elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.

A Mol mellett az OMV, a Lukoil és az Auchan kútjain is mennyiségi korlátozások léptek életbe - írja a telex.hu.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.08.11
Balesetet szenvedett egy siklóernyős a Hármashatárhegyi repülőtér közelében. ..
2022.08.11
Izgalmas és homályos kalandjai miatt film is készült életéről, igaz, kicsit más figuraként jelent....
2022.08.11
Mintegy 4,2 milliárd forint állami forrásból négysávosra bővítik az 52-es főutat Kecskeméten,....
2022.08.11
Az Easyjet mellett a Ryanair idén a világ egyik legjobb fapados légitársasága – írja a Travelbook.....
2022.08.11
Hetven évvel ezelőtt vette kezdetét Mladá Boleslavban a teljes egészében acél karosszériával....
2022.08.11
2022 első hat hónapjában 57 ezer 411 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11,4....
2022.08.11
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban 1 294 608 fő volt, elérte a járvány....
2022.08.11
Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnnál augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt....
2022.08.11
Minden szabályt áthágott a taxis, aki két piros lámpánál, sajátos vargabetűvel pofátlankodott át a....
2022.08.11
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság....