járműtörténelem

„A MINI története” a BMW Múzeumban

2015.01.04.

Új időszakos kiállítás nyílt a BMW Múzeumban nemrégiben, amely a MINI 55 éves történetét mutatja be az érdeklődőknek. 2016. január 31-ig a BMW Múzeumba ellátogatók első alkalommal gyönyörködhetnek a több mint 30 kiállított, eredeti MINI modellben, illetve a számos apróbb kiállítási tárgyban és kiegészítőben, amelyek együtt a MINI 55 éves sikertörténetét ölelik fel.

„A MINI inspiráló és magával ragadó, szembeszáll a korlátokkal, miközben mosolyra fakaszt a szép formájával” – mondta Peter Schwarzenbauer, a BMW AG igazgatótanácsának MINI-ért is felelős tagja az exkluzív kiállítás megnyitása alkalmából. „Egy MINI és a vezetője közötti kapcsolat erőteljesen érzelmi alapú. A BMW Múzeumban megnyíló színes, sokrétű kiállítás és az ezt kísérő különleges kiadvány átfogó képet ad a gazdag hagyományait hűen őrző márkáról – egészen az 1959-es eredeti Mini-től napjainkig. Már nagyon várom, hogy köszönthessem a kiállításra látogató MINI-rajongó tömegeket, akik hozzánk hasonlóan osztoznak a MINI-szenvedélyben” – tette hozzá Peter Schwarzenbauer.

„Ahogyan a Rolls-Royce Motor Cars legutóbbi „vendégfellépése”, úgy eme különleges MINI kiállítás is lehetőséget ad nekünk arra, hogy egy teljesen új oldalról, érdekes részletességgel mutassuk be látogatóinknak a BMW Group örökségekben bővelkedő márkáit. A kiállítás során a legváltozatosabb szempontok alapján engedünk minden eddiginél mélyebb bepillantást a MINI történetébe és hátterébe, mindezt fiatalos, lendületes és újító stílusban” – fogalmazott Gabriele Fink, a BMW Múzeum vezetője.

A jellegzetes modellek és az úttörő dizájn széles tárháza

A kisautó nagy története: a különleges kiállítás a MINI fejlődéstörténetét helyezi a reflektorfénybe. Az informatív és izgalmas utazás során a látogatók a tradicionális brit márka összes fontos mérföldkövébe betekintést nyerhetnek, az olyan korai, helytakarékos klasszikus modellektől kezdve, mint a Morris Mini Minor és a Mini Traveller, egészen az összetéveszthetetlenül modern ruhát öltő első új MINI modellig, amelynek gyártását 2001-ben indította be a BMW Group. A kiállított modellek mellett a márka tanulmányautói és kreatív prototípusai is helyet kapnak a múzeumban, így a MINI lakóautó és a medencével felszerelt MINI limuzin is, amelyek a MINI égisze alatt készülő modellekben rejlő megdöbbentő sokszínűséget és a hagyománytisztelő márka ügyfélközpontúságát hirdetik.

Az apró kiegészítőktől egészen a korhű harmóniáig

A márka előkelő öröksége, a brit hagyományok iránti hűsége és büszkén vállalt életszemlélete az 1960-as évektől kezdve egészen napjainkig mindvégig a popkultúra szerves része volt (ékes példa erre a Beatles együttes márka iránti elkötelezettsége is). Az 1990-es években Mr. Bean világszerte nagy népszerűségnek örvendő tévésorozata rajongók sokaságával bővítette a Mini táborát a bolygó minden szegletében. A BMW Múzeum a MINI kiállítás 20 termében sorra veszi eme kulturális és történelmi összefonódás minden egyes mozzanatát. A márka történetében elkülöníthető egyes korszakok iránti átfogó érdeklődést korhű hangulatú prezentációval és ritka kiegészítők, filmek, fényképek, reklámok és vázlatrajzok bemutatásával elégíti ki a gyártó. „A MINI története” elnevezésű kiállítás egy felejthetetlen utazás a MINI fél évszázadot felölelő legendájában.

BMW Múzeum – kézzelfogható, interaktív történelem

A minden korosztályból érkező látogatók a BMW márkáinak múltjába, jelenébe és jövőjébe nyerhetnek betekintést a BMW Welt-et, a BMW Múzeumot és a BMW gyárát egyesítő épületkomplexumban, amelyben a BMW Múzeum fontos szerepet játszik. 2008-as újranyitása óta hatalmas sikerrel jeleníti meg a BMW múltját, miközben bepillantást enged a márka jövőjébe is. A múzeum a mobilitás átfogó témakörét is részletesen taglalja, a fiatalabb látogatók széleskörű tájékoztatása érdekében: a Junior Múzeum különleges, játszva tanító programokkal kedveskedik a komplexumba ellátogató gyermekeknek és fiataloknak. A BMW Múzeumnak mindeközben saját története is van: 1973-as építésével a Németországban található autóipari múzeumok egyik legrégebbi képviselője, épületét ráadásul 1999-ben műemlékké nyilvánították.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....