utánpótlás

Mindent a megváltozott OT vizsgáról (1. rész)

2022.10.21.

Komoly változásokat hozott az idei év a muzeális minősítés rendszerében, azaz a veterán vizsgáknál: a muzeális minősítéssel egy helyen, és egy időben történik a műszaki vizsgálat. Ez az időszakos, és a forgalomba helyezés előtti műszaki vizsgát is érinti, ami mindenképpen lecsökkenti a járulékos költségeket (tréler, vagy kétszeres útvonalengedély megspórolható ezáltal). De nemcsak a vizsga folyamata változik meg, hanem rendszer szintű komplex átalakulás zajlik, amiről Berezvai Gábort, a Magyar Autóklub Oldtimer szekciójának igazgatóját kérdezem. 

Kezdjük az elején azzal, hogy milyen változások léptek életbe 2022-től az OT vizsgával kapcsolatban?

Egy törvényi megalapozással kezdődött a szabályzat február 15-i módosítása. Annak idején, évekkel ezelőtt a közúti közlekedési törvénybe bekerült egy kiegészítő passzus, hogy a muzeális jellegű járművek minősítési szabályainak kidolgozására és kiadására, a minősítés végrehajtásának szakmai és piacfelügyeleti ellenőrzésére vonatkozó feladatok ellátására felelős szervezetként a Közlekedéstudományi Intézet jelölik ki és ez alapozta meg, hogy kormányrendelet, illetve közlekedésért felelős miniszteri rendeletek születhetnek vagy módosulhatnak e témában. Amikor ez megtörtént, hosszú időn keresztül készítették elő a rendeleteket, majd a tavalyi év szeptemberében megjelent egy csomag, ami többféle rendeletet fog össze. A fő vonalat két kormányrendelet adta. Ezekbe rögzítették bele azt, hogy muzeális jelleget birtokolni tervező járműveknek milyen folyamatokon kell végig menni, kik minősíthetik, milyen szempontokat kell megnézni. A szakértők hogyan legyenek kiképezve, a műszaki vizsga hogy történjen meg, ennek milyen nyilvántartása legyen. Ezekhez az elvekhez viszont hozzá kellett igazítani más rendeleteket is, tehát például azt, ami közlekedés igazgatást (pl. a jogosítvány és forgalmi engedélyeket) szabályozza, hiszen az OT rendszám nem magában lebeg a levegőben, hanem neki az összes többi rendszámmal összefüggésben harmóniában kell léteznie.

A tavaly szeptember 8-án megjelent jogszabályok megfogalmazzák azt, hogy miket kell megtenni. Ez bekerült egy gyűjtő kormányrendeletbe, ami több rendeletet is magába foglal.  Ebben volt egy olyan rendelet módosítási rész (a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. kormányrendelet módosítása) ami a forgalmi engedéllyel, rendszámmal foglalkozik, ezt az okmányiroda, kormányablak használja. A másik módosítás a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló rendeletben történt, amely kijelölte, hogy melyik szervezet lesz felelős azért, hogy a muzeális minősítés működjön: a kormányrendelet erre a Magyar Autóklubot jelölte ki, mint muzeális minősítő szervezetet. A harmadik, egyben a legnagyobb csomag a műszaki vizsgáztatás kiegészítő szabályairól szól kormányrendelet változásai.  Így ez a rendelet csomag azt a két korábban meghozott rendeletet, ami a műszaki vizsgát, forgalomba helyezést, forgalomba tartást és műszaki rendelkezéseket szabályozza, kiegészíti egy magasabb generális szintű rendelet, amelyben elhelyezték a muzeális minősítésre vonatkozó szabályokat.

A rendeletekben vannak általános szabályok, és vannak speciális, muzeális jellegű járművekre (OT) vonatkozó szabályok. A muzeális jellegű járműveknek teljesíteni kell az általános előírásokat, de bizonyos szabályok alól mentességet, kivételezést kaphatnak.

 Jöjjön egy példa

A muzeális minősítéssel rendelkező jármű -mivel annak a gyártás időszakára vetített műszaki megoldásokat kell tartalmaznia és azok nem tudják teljesíteni a mai műszaki elvárásokat- mentesül azok alól a műszaki kötelezettségek alól, mint a többi, most forgalomba helyezendő gépjármű. Tehát egy külföldről behozott vagy újként forgalomba helyezett járműnél teljesíteni kell a műszaki rendelkezéseket, ami leszabályozza az összes olyan dolgát, hogy közúti járműveknek milyen műszaki adottságainak kell lenni, és mi az, ami elvárt. Egy muzeális járműnek nem kell teljesítenie ezeket a kötelezettségeket, amennyiben ezt az eredeti műszaki megoldásai indokolják. Mondok két klasszikus példát:

Egy olyan ötvenes évekbeli jármű, ami eredeti kialakításában nem rendelkezett biztonsági övvel, azt a muzeális minősítésen nem kérhetik a szakértők. Biztonsági öv nélküli járművet nem lehet forgalomba helyezni, kivéve, ha muzeális jellegű járműről van szó, amelynek igazolt az öv nélküli kivitele. A második példánál maradjunk az amerikai autóknál. Szimmetrikus fényszóróval nem lehet itthon forgalomba helyezni új vagy használt járművet, azonban ezt OT minősítésnél, mint eredeti műszaki megoldást megkövetelik a szakértők és a műszaki vizsgán mentességként engedélyezik. Emellett környezetvédelmi mérés sincs muzeális jellegű gépjárműnél.

Ez akkor egy adu ász lehet az emberek kezében?

Nem. Ez a rendelkezés nem arra szolgál, hogy bármilyen járművel kikerüljük a műszaki rendelkezéseket. Ez egy erős kötelezettséget tesz rá a tulajdonosra, hiszen pontosan olyan műszaki tartalmat kell felmutatni, mint amilyen volt ennek a járműnek a gyártási időszakában. Ebből persze vannak félreértések: például amikor jönnek hozzánk egy hatvanas évekbeli amerikai muscle car-al amibe beépítettek egy nagy tárcsaféket, amely nem eredeti felszereltség, így sajnos nem felel meg a muzeális minősítésen. Hiába mondja a tulajdonos felbőszülve, hogy így sokkal biztonságosabb, mert így biztosan meg fog tudni állni. De nem ez volt a jármű eredeti megoldása. Hasonló a helyzet a 6 voltos elektromos rendszerrel, ami egy Pannonia esetében nem a megbízhatóságról híres, így sokan átalakítják 12 V-os rendszerre, mert sokkal kényelmesebb, biztonságosabb a mai forgalomban.

Nem véletlenül, hiszen az elavult eredeti megoldással mindennapi használatban, a mai forgalomban már nem is biztos, hogy olyan biztonságos használni.

Pont ezért mondják azt, hogy a mentességekhez bizonyos esetekben kapcsolódnak korlátozások. Vannak olyan mentességek, amik korlátozás nélkül is adhatók, és vannak olyanok is, amik időbeni, vagy helykorlátozással, vagy egyéb korlátozással adhatóak ki. Ez nem a muzeális minősítés része, ez az egyedi forgalomba-helyezési eljárás része. Az ügyfelek nem azért vesznek öreg autót, mert ki akarják játszani ezeket a rendelkezéseket, hanem mivel az ő járművük nem tudja teljesíteni a műszaki rendelkezést, ezért ők mentesülnek ez alól. Tehát ha kapok egy mentességet arra vonatkozóan, hogy nincs biztonsági öv az oldtimeremben, attól nem fogok 150-el rohangálni az autópályán ész nélkül, mert a közlekedés biztonsága és az ahhoz kapcsolódó felelősség komoly dolog.

Az interjú folytatódik, a következő részben beszélünk majd a kiskapukról, a muzeális minősítő szabályzatról, és persze arról is, hogy a régi rendszerhez képest hogyan egyszerűsödtek a folyamatok.

További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....