Debrecen

Minden idők legerősebb utasforgalma a Debrecen Airporton.

2018.06.11.

2018. májusában is tovább nőtt a Debrecen Airport utasforgalma. Az előző év azonos időszakához képest 20%-kal többen, mintegy 30 265-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb májusi és egyben az év első öt hónapjának legerősebb utasforgalma volt a Debrecen Airporton.

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as májusi és az első öthavi eredményeket örömmel összegezte: “A Debrecen Airport utasforgalmának dinamikája 2018. első öt hónapjában is stabil maradt. Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársasága, a Wizz Air a debreceni bázis gépével már március vége óta több frekvenciával közlekedik és a gép kapacitása nyárra a maximumon üzemel, Londonba már heti 10, Eindhovenbe pedig heti 3 járattal ill. a többi úti célokra heti 2 frekvenciával.

Európa egyetlen 5-csillagos légitársasága a Lufthansa hetente 5-ször repül március vége óta Debrecenből Münchenbe. Idén már 8 városba, London, Párizs, München, Milánó, Moszkva, Eindhoven, Malmö mellett Tel Avivba is van közvetlen menetrend szerinti járata Debrecennek és a kelet-magyarországi régiónak.

2018. május 14-én a Wizz Air, Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársaságának döntését örömmel üdvözöltük, hiszen idén már 2 bázis gépet fog üzemeltetni a Debrecen Airportról és további 8 új úti céllal bővíti a debreceni kínálatot már 2018. decembertől. Barcelona, Dortmund, Doncaster, Bázel, Milánó-Malpensa és 2019. márciustól, Málta, Ciprus és Palma de Mallorca is elérhető lesz.

Az idei járatsűrítéseknek ill. a májusi bejelentésnek köszönhetően 2018-ban és 2019-ben további jelentős növekedésre számítunk a külföldi turisták és üzleti utasok által eltöltött vendégéjszakák számát illetően ill. a régió szállodáinak kihasználtsága is folyamatosan fog javulni. A vendéglátóhelyek, szabadidős és rekreációs szolgáltatók ill. a személyszállító cégek forgalma és az ÁFA és IFA bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban. Kárpátaljáról, Kelet-Szlovákiából és a Partiumból és Hajdú-Bihar megyéből is egyre többen választják a Debrecen Airportot, hiszen a mi repülőterünk kínálja a legtöbb alacsony viteldíjú úti célt a régió regionális repülőterei közül.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....