miki házhoz megy

Miki házhoz megy: fehérek közt egy európai

2014.02.01.

Beszélgetés Kovács Gyulával, a Gépjárműbontók Országos Egyesületének elnökével

Kép és szöveg: Horváth Miklós

József Attila, Thomas Mann üdvözlése című verse jutott eszembe a cikk írása közben. Mielőtt továbbolvasnák az alábbi sorokat, javaslom egy új ablakban megkeresni és csak az elolvasás után folytatni itt az autoszektoron. A terjedelmi korlátok miatt íme, néhány idézet és azok interpretációja:

„Ülj le közénk és mesélj” – Ha létezne Kovács Gyula meséit/történeteit tartalmazó könyv, azt szakmabelieknek mindenképp kötelező olvasmánnyá tenném. Az ő tapasztalatait és szakterületét a kórházi patológiához tudom leginkább hasonlítani. Elnézést a morbid hasonlatért, de sajnos autóink életútjának utolsó állomásáról beszélünk (ahonnan nincs visszaút), és a megsemmisítés, vagy újrahasznosítás során kiderülő gyártást, javítást érintő hibák leleplezéséről. Persze akad bőven vidám és tanulságos történet is, csak győzzük hallgatni.

„…kinek emberhez méltó gondja van.” – Ez a sztori nem arról szól, hogyan kell mindent tökéletesen csinálni, sokkal inkább arról, hogy a gondok-bajok után állj fel és menj tovább.

„az igazat mondd, ne csak a valódit” – Szerintem mindkettőt megkaptuk.

„fő-e új méreg, mely közénk hatol” – Kérdezhetjük mi is, mint József Attila. Ahogy Thomas Mann öregbítette a költők jó hírét, úgy Kovács Gyula is minden eszközzel ezt teszi, miközben képviseli a szakma érdekeit. De az emberséges jó szándéka, sajnos nem óvta meg a nyavalyától – leegyszerűsítve az egyenletet, ezért csak a tapasztalat által van esély kivédeni a nem kívánatos helyzeteket – tudtuk meg a beszélgetés végén.

A képre kattintva galéria nyílik!

Az 1975-ös sikeres érettségi vizsgát követően Gyula az autóvillamosság mesterségének kitanulása mellett döntött annak érdekében, hogy az autók iránti vonzalmát nem csak laikusként élje meg a jövőben. A szakképesítés megszerzését követően a BKV-nál kapott munkát, amit az 1979-es behívóparancs miatt kellett abbahagynia. A két éves katonai szolgálatát sofőrként teljesítette, ahol olyan szinten megfertőzte a masinéria, hogy leszerelése után az akkor nyíló Erzsébet királyné útján található MERKUR telepen kínálkozó álláslehetőségre gondolkodás nélkül lecsapott. Elmondása szerint, egykori katonatársával, Új Kálmánnal, aki karosszéria-lakatos volt, egyszerűen csak besétáltak a telep vezetőjéhez és megkapta élete első, igazán kedvére való munkáját. A bátorságuk gyümölcséhez nagyban hozzájárult az, hogy a telephely vezetője egy nyugállományú katonatiszt volt, ezért bármiről is légyen szó (munka, vétel, vagy eladás), mindig előnyben részesítette a katonaviselt fiatalokat. Gyula vitéz első beosztásba helyezése a gépjármű átvételi részlegnél történt, ahol a munkatársak nagy része minimum 10 évvel volt idősebb nála. Kellett is legalább fél év, amíg ez a hierarchikus munkaközösség megnyílt és befogadta őt, addig pedig rendszeresen elhallgattak a beszélgető partnerek, ha váratlanul megjelent a környezetükben az újoncfiú. Visszaemlékezésében kiváló tapasztalatszerző időszaknak nevezte az itt töltött éveket, ugyanis itt látta meg igazán, mennyire fontos az ígéretet betartani, avagy egy döntés súlyával és következményeivel milyen mértékben kell tisztában lenni akkor, amikor még minden tényező ismeretlen. És persze azt is itt tanulta meg, hogy érdemes hallgatni, akkor is, ha nekünk van igazunk. Egy idő után (1985-ben) a vámköteles autók árverési osztályára került, ahonnan két évvel később közös megegyezéssel távozott. Ezt az időszakot egy Hofi Gézától származó idézettel zártuk: „… Tudjátok mi a korrupció? – Amiből minket kihagynak”!

A főnök szerint első osztályú asszisztense van Kis Katalin személyében

A házépítési munkálatok felénél egy 5 és egy 3 éves kisgyerekkel a családban nehéz időszak előtt álltak, de szerencsére a MERKUR telep akkori konkurenciája – egy Kisszövetkezet - megkapta a 3 évnél nem idősebb használtautók eladási jogát, és ebből az apropóból szinte azonnal munkába állhatott. Azt azonban ne felejtsük el, hogy ezzel egy klasszikus kigolyózás esetén lépett át Gyula, úriember módra. A jutalékos rendszernek köszönhetően az első hónap letelte után olyan rekordfizetést vitt haza főhősünk ’87 decemberében, amit akár Jackpotnak is nevezhetünk. A MERKUR-nál szerzett havi 3600 forintos fizetéshez képest a Kisszövetkezetnél 100 000 forint volt az első havi fizetése. Ez az összeg tisztán az eladások jutalékaiból állt össze és abszolút serkentőleg hatott interjúalanyomra. 1988-tól már terjeszkedik a cég és egy új telepet indít a Gubacsi úton. Ekkor már a kisteherautók is a portfólió részét képezik, amiket árveréseken vásároltak úgy, hogy egy-egy jármű megközelítő értékét sem tudták. Az autókereskedésben végzett lelkiismeretes munka itt is visszafelé sült el. Egy ügyfél, akinek a kiválasztott autóját apró szívességekkel próbálták jobb vétellé tenni (pótkerék beszerzés, szerszámok megléte…stb) a vásárlás napján a rendőrséggel állított be. A helyszíni kihallgatás után következett a munkatársak kihallgatása, majd az ügyfélkör kikérdezése és a munkamenet lekövetése. A nyomozás során nem derül fény semmiféle korrupcióra, mégis filmbe illő momentum következett: Gyulát beszervezi a rendőrség az autókereskedelem visszaéléseinek leleplezésére. Egy rendőrségnél dolgozó barát tanácsa az volt, hogy vállalja el és egy év elteltével egészségügyi okokra hivatkozva kérjen felmentést. A folytatásban természetesen megtörtént kapituláció, időnként beültek kávézni egy civil ruhás megfigyelővel és elbeszélgettek a fejleményekről, de használható információk híján a kényszerbesúgói munka abbamaradt. Időközben az Alagi Állami Tangazdaság útépítő cége rendszeres haszonjármű vásárlásai során felfigyelt az üzletágban rejlő lehetőségekre és megbízottjuk felajánlotta Gyulának, hogy a cég új divíziójának vezetője lehet. A felkérés folyománya az lett, hogy megvásároltak egy telephelyet a Bécsi úton, és egy Németországban élő magyar vállalkozó itteni autóit állították ki az út melletti kereskedésbe. A körülbelül másfél tucat autó nagy része Alfa Romeo volt, de akadt köztük 911-es Porsche is. A használtautókat forgalmazó betéti társaság az A-Z Autó gépjármű üzletág nevet kapta és a cégvezetés németországi kapcsolatai révén Ludwigshafenbe jártak eleinte csak tájékozódni, később pedig már üzletelni. Ebben a vállalkozásban mindenki mozgósította az ismeretségét és ennek köszönhetően ismerte meg Gyula ’89 nyarán Dobos Lászlót, aki egy Porsche motoros Seat-tal érkezett a budapesti találkára. Hatásos belépő volt ezzel a verdával megjelenni, hiszen a próbakör maradandó élményt és egy emberöltőnyi elköteleződést szült a márkával Gyulában, ettől fogva és egy jó darabig a külföldről behozott Seat-ok nagy része Gyula és társai révén kerültek az országba. A szeptemberi BNV-n a cég már egy standot bérelt, és 3 autóval részt vett a kiállításon, úgy hogy akkor még nem volt egyetlen hazai importőre sem a külföldi márkáknak. A ’90-es évektől a Seat mellett jelentős piaci igény mutatkozott a kisteherautók behozatalára is. A cég emberei 2-3 hetente autóba ültek, és Ludwigshafenig meg sem álltak. A szerdai napokra időzített indulást csütörtökön autó kiválasztás és papírok ügyintézése követte, majd péntek délután indulás haza. Gyula számára ezek az évek a feledhetetlen hőskorszak részévé váltak, de ismét belerondított az idilli képbe az emberi gyarlóság, ugyanis a cégtulajdonosoknak a tulajdonrész alapján volt hatalmuk a döntéshozatalban egy-egy ötletet elfogadni, vagy elvetni. Az alkalomszerű nézeteltérések következménye az lett, hogy Kovács úr kilépett, és saját céget alapított. (Ez már a második inkorrekt eset a szakmabeliekkel).

Három cég és egy egyesület, de az irodában csak két ember van - Hogy is van ez?

A Juliusco Bt. nevet a Kovács Gyulát kiejteni nehezen tudó svábajkú munkatársakra való tekintettel választotta Gyula és bajtársa a fuvarozó cégtulajdonos Kis József. Továbbra is Seat személyautók és Mercedes kisteherautók behozatala volt a fő profil, csak ezúttal már a Váci úton bérelt irodából zajlott az irányítás. Az első hazai márkaimportőr (Porsche Hungária) 1991-ben azonnal kérdőre vonta a magánvállalkozást, hogy milyen jogon használják a Seat logót. Aki ismerte az akkori cégvezető, Szórád József habitusát talán nem is lepődik meg a kukacoskodáson. Mivel azonban Kovács Gyula ekkor már tapasztalt kereskedő, jó tárgyaló és problémakezelő szakember volt, kérdésfeltevésből együttműködés lett idővel. A Juliusco Bt. olyan jól menedzselte az alkatrész kereskedést, hogy a Porsche Hungária saját Seat-jának a meghibásodott alkatrészeit is ők szolgáltatták a szerviznek, szóval hamar kiderült, hogy megbízhatók és kimondottan hasznára vannak/lesznek a cégóriás importőrnek. A problémák kezdetét az 1993-as - egy terjeszkedés előtt álló cég - vételi ajánlata jelentette. Akkor sajnos nem látta Gyula, hogy „fő-e új méreg”, de a következő év első napjára kiderült, hogy igen. Kovács úr, visszaemlékezésében csak annyit mondott, hogy a cégét elveszítve, mínusz 7 millió forinttal ült otthon kilátástalanul.  Mint ahogy azt már több ízben is láthattuk, hamar megtalálta a kisemmizett tulajdonos a boldogulás útját. A szükséges adminisztrációs lépéseket követően újraindult a Juliusco Bt. A Seat szakszerviz működése mellett továbbra is foglalkoztak használtautók külföldi behozatalával és értékesítésével, valamint bontással. A 2000-es évek kezdetére a bontási tevékenység olyan gyorsan fejlődött, hogy a Rákospalotai határútnál bérelt csarnok mellé Ráckevén is nyitni kellett egy telepet. Mivel a magyarországi bontók akkori összetételének egyharmad része számított csak klasszikus autóbontónak – a kétharmad rész fém- és egyéb hulladék átvétellel foglalkozott inkább, Kovács úr követte azt a meggyőződését, miszerint az általa választott tevékenységi kőrt professzionális szinten kell üzemeltetni. Menet közben Rákospalotai terület tulajdonosa nem járult hozzá a bővítéshez, ezért 2003-ban ismét új helyet kellett keresni. A szakszerviz és a bontási munkák elszeparálásának ideje elérkezettnek látszott, ezért a XV. kerületi Madách utcában került felállításra a Seat, Skoda, VW, Audi javításra szakosodott szerviz, a XVI. kerületi Thököly úton pedig a bontás és alkatrész újrafelhasználást indították útjára. Utóbbi cég ügyviteli feladatait Gyula 21 éves fia és 19 éves lánya látta el, csakhogy „szokják a környezetet és szerezzenek tapasztalatot” (idézet az édesapától).

A képen a tényleges bontással, szállítással és alkatrész újrahasznosítással tevékenykedő munkatársak Kovács Balázs (középen) vezetésével - Balról jobbra: Lakics József, Besnyi Tamás, Kovács Balázs, Lukács Márton és Ádám Lajos

A fenti viszonyok gazdaságos működtetésére 2007-ig volt lehetőség, ezt követően ismét egy telephelyre kellett összpontosítani a szerviz és bontási tevékenységet. A jelenlegi Késmárk utcai területről ekkor indultak meg a tárgyalások a hatóságokkal és természetesen sikeresen zárultak, a szükséges engedélyek megszerzését követően. A 2007-es költözést követte a válság évében tapasztalt ellehetetlenülés, aminek a fő oka az ügyfelek fizetésképtelenségében gyökerezett. A szerviz működése során soha nem tapasztalt problémákkal szembesült. A megjavított autók javítási költségeit több esetben sem tudták megfizetni a tulajdonosok. Az ilyen esetek gyakori előfordulása idővel a Juliusco Bt. eladására kényszerítette Kovács urat. Ismét egy újrakezdés következett, de immár több tapasztalattal, megfontoltabb döntésekkel. Kovács úr szerint a 2008-as pénzügyi, vagy hitelpiaci válság inkább egy bizalmi válság kezdete volt. Ezért az új cégalapításnál követte azt a meggyőződését, miszerint a jövőben a biztonságot és a stabilitást kell mindenek elé helyeznie, hiszen számára és partnerei számára is a létbiztonság és az abból eredő hosszú távú jelenlét a legfontosabb.

A postai küldeményeken is Julius Kovacs név szerepel

Kovács úr jelenleg a 2003-ban megalakult Gépjárműbontók Országos Egyesületének (GOE) az elnöke. E mellett persze továbbra is ügyvezetője az 2009-től Auto Mandy Car Kft és Eko-Mendy Kft név alatt autóbontással, alkatrész értékesítéssel és újrahasznosítással kapcsolatos tevékenységeket folytató cégeknek. A fényképek sokasága alapján talán jól látható, hogy a beszélgetésünk nem egy órás volt és csak az aktuális napi teendők miatt hagytuk abba kb. 2,5 óra elteltével. A külföldről behozatal időszaka, a hazai értékesítési és kereskedői időszak, valamint a GOE közel 10 éves működése „never ending” sztorik kifogyhatatlan tárháza. De beszéltünk még a 2015-től életbelépő, az autók 95 százalékos újrahasznosításáról szóló Uniós rendeletről, és arról, hogy készül az Egyesület ennek kivitelezésére. Továbbá pedig, szó volt az alkatrészek anyagaiból készült eszközökről, energia ellátást biztosító technológiai eljárásokról, valamint a bontókban felhalmozott alkatrészek nyilvántartásáról és a hazai bontósok szakmai paradigma váltásáról.

És íme a nem túl távoli jövő!

Ha már Thomas Mann-al kezdtük, fejezzük be Széchényivel! A legnagyobb magyar eszméire és tevékenységére az országhatáron kívül töltött időszakok voltak. Megfigyelt, tanult, majd hazajött és az ország javára fordította széleskörű ismereteit. A párhuzamot nem nehéz megtalálni, ugye?! Kovács Gyula már akkor hozott be külföldről autókat, amikor némelyünknek még útlevele sem volt. Aztán ezt olyan sokáig csinálta, hogy egy nap hazajött és azt mondta, hogy amit külföldön látott jól működni, azt itthon szeretné megvalósítani. Ha már európaiak vagyunk, legyen az autózás teljes vertikuma is európai!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....