WTCC

Michelisz újabb versenyhétvégére készül

2015.09.25.

Csupán 11 nap telt el a japán futam óta, ahol Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője, felállhatott a dobogó második fokára, de a FIA Túraautó-világbajnoksága már a második ázsiai versenyhétvége helyszínére érkezett.

A futamoknak ezúttal, a versenyzők előtt már jól ismert, Shanghai International Circuit lesz a helyszíne, amely negyedik alkalommal látja vendégül a WTCC népes mezőnyét.

A versenypálya 4603 méter hosszú, amin kétszer 14 kört tesznek meg a pilóták a vasárnapi futamokon. Michelisz tavaly a fekete-piros Hondával két ötödik helyet szerzett, de akkor csak +20 kg volt a kötelező súlytöbblet. Ezzel szemben idén a Honda Civicek +40 kg-ot fognak magukkal cipelni, a Citroënen C-Elysée versenyautói lesznek ismét a legnehezebbek (+60 kg), míg a Chevrolet RML Cruze-ok és a LADA Vesták maradnak az eredeti súlyuknál.


A kínai futamra 18 versenyzőt neveztek be, köztük a svéd Rickard Rydellt is, de úgy tudjuk, ő nem veszt részt ezen a versenyhétvégén sem.

Összetettben Michelisz Norbert, legjobb hondásként, az ötödik helyen áll 164 ponttal, csupán a négy gyári Citroënen előzi meg: a világbajnok José-Mária López (351 pont), Yvan Muller (277 pont), Sébastien Loeb (253 pont) és Csing Hua Ma (169 pont).

Sajnos a felszerelést szállító konténerek nem érkeztek meg időben a pályára, ezért a tesztet későbbi időpontra halasztották.

– Sanghajban az elsődleges célunk a túlélés lesz, ugyanis a legutóbbi, várakozáson felül sikerült versenyhétvége után jókora ballasztsúlyt cipelünk a kínai F1-es versenypályán. Az időmérő kulcsfontosságú lesz, ugyanis egy helyezéssel az első tízben megalapozhatjuk egy erős pontszerző helyezés megszerzését legalább az egyik futamon – mondta Michelisz Norbert.

– A sikeres japán futam után a sanghaji versenypályán lesz lehetősége Norbinak bizonyítani képességeit. Bízunk benne, hogy Norbi lelkesedése és ambíciója rengeteg tehetséges fiatalt buzdít arra, hogy szembenézzenek a kihívásokkal és megvalósítsák céljaikat, ahogy azt vállalatcsoportunk is teszi minden nap. Sajnos a tavalyi évhez hasonlóan idén is előfordulhat, hogy a videók, képek később vagy egyáltalán nem érkeznek meg hozzánk, ezért előre is elnézésüket kérjük – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....