WTCC

Michelisz műszaki hiba miatt nem rajtolt el az első futamon

2016.04.24.

Michelisz Norbert műszaki hiba miatt nem tudott elrajtolni a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi hétvégéjének első vasárnapi futamán.

A sorozat harmadik fordulójának nyitó futama előtt Bernd Storck, a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya látogatta meg Micheliszt, és egy 5-ös számú, a nevével ellátott nemzeti mezt adott át neki, valamint meghívta a magyar válogatott Elefántcsontpart elleni, május 20-i barátságos mérkőzésére. A futam előtt a rajtrácson emlékeztek meg a szombaton elhunyt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnokról.

Forrás: Twitter

A versenynek a gyári Hondával versenyző Michelisz az ötödik helyről vágott volna neki, ám autója a felvezető körben megadta magát: előbb óriási füst csapott fel a Hondából, majd félre is kellett állnia a vb-pontversenyben eddig harmadik helyen álló Michelisznek. A Zengő Motorsport versenyzője, a 15. helyről rajtoló Ficza Ferenc remekül kezdte a futamot, a harmadik kör végére már a kilencedik helyet foglalta el, majd újabb három kör elteltével nyolcadik volt. Ficza végül legjobb hondás versenyzőként kilencedikként zárt.

A 14 körös, esős futamot a Citroën marokkói versenyzője, Mehdi Bennani nyerte márkatársa, a brit Tom Chilton és a Ladával versenyző holland Nicky Catsburg előtt. A mogyoródi hétvége második, főversenyét - amelynek Michelisz a hatodik helyről vág neki - 17.15-től rendezik meg a Hungaroringen.

WTCC, Hungaroring, nyitófutam (14 kör, 61,334 km), végeredmény:
 
1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée)
2. Tom Chilton (brit, Citroën C-Elysée)
3. Nicky Catsburg (holland, Lada Vesta)
...9. Ficza Ferenc (Honda Civic)
...Michelisz Norbert (Honda Civic) kiesett

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....