A korábbi években a M1RA mérnökeként, technikai vezetőjeként ismerhettük meg, idén már a BRC–Hyundai csapat versenymérnökeként dolgozott Michelisz Norbert mellett a túraautó-világkupában (WTCR). A bajnoki címet Michelisz csapattársa, Mikel Azcona szerezte meg, de a mezőny egyetlen magyar duóa is remekül, dobogós helyezésekkel, győzelemmel zárta az idényt, amivel hozzájárultak a csapatbajnoki cím megszerzéséhez. Boriszov Dánielt kérdeztük az élményeiről és a tanulságairól.

– Először dolgoztál gyári csapat versenymérnökeként, ami nagy lépés volt a karrieredben. Az idény végéről visszatekintve, hogyan vetted az első lépéseket ebben a közegben?

– Nagyságrendileg tíz hónapja gyorsultak fel az események, egy nagyon intenzív tesztidőszakkal indult a közös munka. A versenysorozat tekintetében szintet léptem, hiszen a WTCR a kategória csúcsa volt, de nekem az is újdonság volt, hogy nem állandó emberként vettem részt a csapat mindennapjaiban, hanem megbízottként leginkább csak a versenyeken, teszteken voltam személyesen jelen. Nagyon befogadó volt a csapat, így nem nehéznek, hanem inkább nagy kihívásnak írnám le a kezdeti időszakot.

– 2018-ban, ha csak egy versenyhétvége erejéig is, de már dolgoztál a WTCR-ben a M1RA színeiben, és dobogós helyezést ünnepeltél a csapattal a Hungaroringen. Ez számított valamit neked idén?

– Minimálisan igen, de nem volt szignifikáns a különbség. Egy másik csapattal történt, ráadásul beugrók voltunk, akikre más folyamatok vonatkoznak, mint a bajnokság állandó résztvevőire. Leginkább az önértékelés szempontjából adhatott pluszt az a hétvége, hogy már jártam itt egyszer, és megálltuk a helyünket a mezőnyben.

– Nehezen indult az idény, az első versenyeken nem jöttek az eredmények neked és Michelisz Norbertnek. Hogyan élted meg?

– A motorsportban alapvetően az eredményeknek kell beszélniük a munkánk minőségéről, ezért volt nehéz megélni, hogy eleinte hiányoztak a pontok, a kiugró sikerek a nevünk mellől. A WTCR egy végtelenül profi világ, ahol nem dicsérik folyton az embert csak úgy, hogy milyen ügyes, így nekünk kellett tudnunk, hogy minden a helyén volt-e, és hogy a felkészülésünk minősége az eredmények elmaradása ellenére is rendben volt. Biztos könnyebb lett volna, ha mindjárt az elején dobogóra, győzelemre tudjuk váltani a lehetőségeinket.

– Úgy tűnt, az idény végére összeálltak a dolgok, Michelisz az utolsó négy futamból háromszor a dobogón végzett, köztük egyszer győzött is. Mi változott?

– Minden picit jobban irányba állt, mint előtte, de igazság szerint a legtöbbet az számított, hogy egyszerűen jobban jött ki a lépés nekünk. Ha valaki visszakeresi, korábban én is nyilatkoztam olyat, hogy nem hiszünk a szerencsében, csak az elvégzett munkában, amit továbbra is fenntartok, mert vallom, hogy eredményt csak úgy remélhetünk, ha a lehető legaprólékosabban felkészülünk minden eshetőségre, de idén rá kellett döbbennem, hogy egy bajnokságban, amelyben a legjobb csapatok és a legjobb pilóták versenyeznek egymással, sok esetben nagy befolyása van a szerencsének is. Mondok egy példát: a bahreini második futamon Norbi előtt három autó összeütközött, és a mi kocsink megúszta a dolgot egy bal első karcolt lámpával, a végén pedig győzelmet arattunk, pedig nem sokon múlt, hogy ott mi is kiesünk. Ilyen apróságok, sokszor centik döntenek két teljesen eltérő végkimenetelről. A WTCR mezőnye nagyon erős volt, és ha a saját térfelén mindenki jól teszi a dolgát, akkor a sok ilyen nüansz jelentősége megnő. Norbitól sokszor hallhattuk, hogy mennyi mindennek össze kell állnia egy bajnoki cím megszerzéséhez. Én sokáig azt hittem, hogy értettem, miről beszélt, de ez az év rámutatott arra, hogy sok mindent meg kellett még értenem.

– Olyan volt a közös munka Michelisszel, mint amilyennek elképzelted?

– Jól ismertük egymást, korábban viszont csak egy-egy tesztnapon, esetleg versenyhétvégén dolgoztunk együtt, amikor még a M1RA színeiben is indult. Ez az év más volt vele, de ez nem a gyári csapat jellegből fakadt, hanem inkább belülről jött. Egyszerűen azt éreztem, hogy itt van a lehetőség, amiről annyit álmodoztam, amiért annyit dolgoztam: egy világbajnok versenyzővel dolgozhattam, tehát nekem kellett mindent 100 százalékosan teljesítenem, hogy ne legyen korlátja az eredményeknek. Ezt a kihívást egyébként élveztem.

– Más lett volna, ha mondjuk Mikel Azcona versenymérnökeként kapod meg a feladatot?

– Mikel hihetetlen kaliberű versenyző, amit idén azt hiszem, mindenki előtt bizonyított a teljesítményével és a bajnoki cím megszerzésével. Van néhány olyan pilóta a mezőnyben, akik mellett valószínűleg hasonló szakmai kihívásnak éltem volna meg a feladatot, ő is közéjük tartozik. Érzelmi szinten viszont nem tagadhatom le azt, hogy Norbival dolgozni mennyire különleges volt nekem, hiszen Magyarországon sokan némi túlzással rajta nőttünk fel, vagy legalábbis nagy szerepe volt abban, hogy az autósportban komoly céljaink lettek, így aztán régóta tisztelettel gondoltam rá.

– Tiétek lett a csapatbajnoki cím is idén a WTCR-ben. Mekkora jelentősége van ennek egy mérnöknél?

– Fontos volt, a csapatnak óriási sikert jelentett. Év közben beszédtéma volt, Gabriele Rizzo csapatfőnöknek szívügye volt ez a cím, hiszen ez még hiányzott a listájáról neki is. A szezon eseményeit belülről látva nem véletlen, hogy a BRC és a Hyundai együttműködése ilyen sikeres volt a WTCR-ben, az öt idény alatt háromszor ez a csapat nyerte az egyéni bajnoki címet és most a csapatbajnoki címet is. Ez utóbbi nekem személy szerint is fontos volt, mert ebben derekasan benne voltak a mi autónk által szerzett pontok is. Mérnökként egy csapat része vagyok, elsősorban a csapat sikeréért dolgozom. 

De azért minden magyarnak jó volt hallani, amikor a magyar pilóta magyar versenymérnöke magyarul is bekiábalhatta a rádión, hogy győzelem.

Íme a befutó 13 másodperce:  

https://www.facebook.com/1377377606/videos/pcb.10222759855369798/6918491...

– Volt olyan döntésed az idény során, amelyet utólag megváltoztatnál?

– Ha ismerjük egy-egy szituáció végkimenetelét, természetes, hogy van amit másként csinálnánk, mert mindig van még jobb megoldás. De nem tudok olyan példát mondani, amikor valami nagyon banális hibát követtünk volna el, aminek örülök is. Másfelől az apróságokból, amiket mégis lehetett volna jobban csinálni, le kell vonni a következtetéseket, és ha lesz hasonló feladat a jövőben, fel szeretném használni ezeket a tapasztalatokat.

– Adja magát a kérdés: lesz hasonló feladatod jövőre is?

– Korai lenne erre bármit is mondani. Az biztos, hogy túl egy éven a WTCR-ben, megerősödött bennem, hogy a versenymérnöki szerepkör az, amit továbbra is szeretnék csinálni, ha lehet, hasonlóan magas szinten, mint idén.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!