Michelisz

Michelisz az első sorból rajtolhat a Nürburgringen

2022.05.27.

- A kilencedik helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Nürburgringen zajló második fordulójának pénteki időmérő edzését Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki így a szombati második futamot majd a második rajtkockából kezdheti meg.

A délelőtti órákban előbb szitáló, majd egyre erősebb eső hullott a Nürburgring aszfaltcsíkjára, de mire a WTCR mezőnye megkezdte az időmérő edzést, szinte teljesen felszáradt a víz a pályáról. A csapatok között vk-címvédő Lynk&Co versenyautói sokáig befoghatatlannak tűntek, elfoglalták az első három helyet, de a hajrában az Audi újítani tudott, a marokkói Mehdi Bennani megnyerte az időmérőt, és ezzel pole pozíciót szerzett a szombati első futamra, másodikként pedig csapattársa, a belga Gilles Magnus végzett. A harmadik pozíciót az uruguayi Santiago Urrutia őrizte meg, aki egészen az utolsó pillanatig a kvalifikáció élén állt a Lynk&Co-val.

Ami a magyarokat illeti: Michelisz a végén futotta meg 8:52.923 perces köridejét, amely csaknem 2.4 másodperccel lassabb Bennani győztes idejénél, de a 37 éves magyar versenyző számára sokat érhet. Michelisznek ugyanis az első futamon hat rajthelyes büntetését kell letöltenie, így a 15. pozícióból indulhat majd. A második, fordított rajtrácsos viadalt viszont a második kockából kezdheti meg a vk-sorozat 2019-es bajnoka, aki mellől a pole pozícióból azon a versenyen a négyszeres túraautós világbajnok francia Yvan Muller startol. A Hondával versenyző Tassi Attila a leggyorsabb körének végén műszaki gond miatt lelassult, s végül csupán a 14. rajtkocka lett az övé. A Zengő Motorsport Cupráját vezető Nagy Dániel mindkét futamot a mezőny végéről, a 17. pozícióból kezdi majd.

A túraautó-vk második fordulójának első viadalát szombaton 10 órakor, a másodikat pedig 12.35 órakor rendezik a Nürburgringen.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.03
A pénteken átadott 50 db, rendőri jelleggel ellátott 1250 RT típusú motorkerékpár mindegyike 136....
2023.06.03
140 km száguldás után a Hyundai finn versenyzőjének az előnye mindössze 0,1 másodperc az....
2023.06.03
Amióta a kínaiak leporolták a patinát az egykor brit MG-ről, az sikert sikerre halmoz Európában. A....
2023.06.03
A fordos vádlott négyszer is meg akarta leckéztetni a nőt. ..
2023.06.03
Az első gyakorláshoz hasonlóan a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen volt a leggyorsabb....
2023.06.03
Másodpercek alatt lopják el az értékeket.   ..
2023.06.02
Az "MM" kód: Soha ne vegyél ilyen autót! ..
2023.06.02
Ha a fenntarthatóságról van szó, a hamburgi székhelyű intralogisztikai szolgáltató, a Still, halad....
2023.06.02
Olaszországban országos sztrájkot jelentettek be a légiforgalmi irányítók és a földi kiszolgálók....
2023.06.02
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén a szokásosnál is nagyobb energiát fektet az út menti növényzet....