A Zengő Motorsport Honda Civicjét kormányzó magyar pilóta így a vasárnapi első és második futamon egyformán a 12. pozícióból rajtolhat majd.
Michelisz az időmérő után azt mondta, a második részben a felfüggesztés hibája miatt nem tudta folytatni az edzést.
„Valami elgörbült a felfüggesztésben. Átmentem a négyes kanyarban a rázókövön a bal kerékkel, és ott valamelyik alkatrész ott felmondta a szolgálatot a terhelés alatt lévő jobb első futóműben. Ez egy balkanyar, de amint a hiba bekövetkezett, a kormányom jobbra elfordult 30 fokos szögben. Meglepődtem, mert itt alacsony a rázókő, nem kellene, hogy hibát okozzon" - nyilatkozta csalódottan Michelisz az időmérő után. "Vélhetően ez az alkatrész eljutott az életciklusa végére, de sajnos épp most ment tönkre teljesen, nem tudom, hogy mit mondjak."
"Örülök, hogy legalább nem tört össze az autó, mert ettől kezdve irányíthatatlan volt. szerencsére könnyen meg tudjuk javítani, ez rutinművelet lesz a szerelők száméra, de ez sokat már nem segít rajtunk.Az a nagyon fájó, hogy még éreztem, hogy hol tudnék javulni, mivel a Q1-ben sosem az a legfontosabb, hogy a lehető leggyorsabb kört tegyük meg, de ennek ellenére az a köröm arra is elég volt, hogy a Citroenek közé beékelődjek. Kis szerencsével talán meg lehetett volna a 3. hely az időmérő végén az autó teljesítménye alapján, úgy érzem, a Hondákkal és Loebbel fel tudtam volna venni a harcot" - tette hozzá.
Az első három helyen a vb első két állomásán is remeklő gyári Citroen csapat autói végeztek. A pole pozíció a címvédő francia Yvan Mulleré lett, másodikként az argentin José María López, harmadikként pedig a kilencszeres rali-világbajnok francia Sébastien Loeb zárt.
A három szakaszból álló időmérő első részéből a 20 pilótát felvonultató mezőny leggyorsabb 12 versenyzője jutott tovább, majd a második szakaszból az első öt került a harmadik etapba, amely a pole pozícióról döntött. A kvalifikáció első öt helyezettje egyébként vb-pontokat is kapott sorrendben 5, 4, 3, 2, 1 arányban.
Az első futamon az időmérőn elért helyezések alapján állnak fel a versenyzők a rajtrácsra, míg a második versenyen a kvalifikáció első tíz helyezettje fordított sorrendben sorakozik fel a rajtvonal mögé.
Vasárnap az első versenyt 13.30-tól, a másodikat pedig 14.40-től rendezik meg. Mindkét futam állórajttal indul, a táv versenyenként 60 kilométer lesz majd.
Eredmények:
1. Yvan Muller Citroёn 1:48.727s
2. José Maria Lopez Citroёn 1:48.761s +0.034s
3. Sébastien Loeb Citroёn 1:49.113s +0.386s
4. Tiago Monteiro Honda 1:49.166s +0.439s
5. Gabriele Tarquini Honda 1:50.576s +1.849s
6. Mehdi Bennani Proteam Honda 1:49.745s Q2
7. Tom Chilton ROAL Chevrolet 1:49.757s Q2
8. Tom Coronel ROAL Chevrolet 1:50.428s Q2
9. Gianni Morbidelli Munnich Chevrolet 1:50.728s Q2
10. Dusan Borkovic Campos Chevrolet 1:51.937s Q2
11. Hugo Valente Campos Chevrolet 1:52.123s Q2
12. Michelisz Norbert Zengo Honda Q2
13. Rob Huff Lada 1:50.908s Q1
14. James Thompson Lada 1:50.995s Q1
15. Rene Munnich Munnich Chevrolet 1:51.123s Q1
16. Mikhail Kozlovskiy Lada 1:52.451s Q1
17. Pasquale di Sabatino Engstler BMW 1:54.584s Q1*
18. Franz Engstler Engstler BMW 1:55.121s Q1*
19. Yukinori Taniguchi Nika Honda 1:56.561s Q1*
20. John Filippi Campos SEAT 1:56.588s Q1*