Forma-1

Miami Nagydíj - Pérezé az első rajtkocka

2023.05.07.

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 33 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója. Pérez mellől Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője startolhat a második helyről, míg a harmadik rajtkockát Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája foglalhatja el.

Sergio Pérez, a fotó forrása: hirado.hu

A címvédő és kétszeres vb-győztes, az összetettben most is vezető Max Verstappen (Red Bull) csak a 9. pozícióból rajtol majd. A holland versenyző az utolsó gyors körét már nem tudta megtenni, az időmérő edzés ugyanis valamivel több mint másfél perccel a leintés előtt piros zászlóval félbeszakadt Charles Leclerc (Ferrari) balesete miatt.

A monacói pilóta az egyik kanyar után megcsúszott és a gumifalnak csapódott. A Ferrari nem tört össze túlságosan, de az időmérőből hátralévő minimális időt már nem teljesítette a mezőny, Leclerc pedig a hetedik pozícióból kezdheti majd meg a futamot.

Az 57 körös Miami Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 21.30 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

    1. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

    2. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

    3. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

George Russell (brit, Mercedes)

    4. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Esteban Ocon (francia, Alpine)

    5. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)

    6. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

Nico Hülkenberg (német, Haas)

    7. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

    8. sor:

Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)

Lando Norris (brit, McLaren)

    9. sor:

Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

    10. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Logan Sargeant (amerikai, Williams)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....