motor

Meztelen motorokkal tarol a CFMoto

2021.08.11.

A CF Moto legújabb modelljei árban legalábbis verik a Kawasakit.

A remek quadok és ATV-k után 650-es motorokkal rukkolt elő a CFMoto, s a márka formás modelljei már Magyarországon is elérhetőek.

Noha csak 1989-ben alapították a CFMoto-t, mára világszerte több mint kétezer viszonteladó árulja a cég ATV-it, UTV-it és napjainkban már motorkerékpárjait is. A vállalat ugyanis a négykerekű terepmotorok piacán elért sikereket kihasználva terjeszkedik, bővíti kínálatát, így megjelentek a 150, 250, 300, 400, 650 és 700 köbcentis kétkerekűek is a palettán.

A két legnépszerűbb géposztályban, a nakedek és a kalandmotorok között próbál szerencsét a társaság a 650-es duóval, név szerint a CFMoto 650 NK-val és a 650 MT-vel.

Találó rövidítés az NK a naked kategóriába sorolt csupaszmotorra, míg az endurós üléshelyzetű modell MT névre hallgat.

Mindkettőben ugyanaz a sorkettes, 61 lovas erőforrás dolgozik, amelynek legnagyobb forgatónyomatéka 56 Nm hétezres percenkénti főtengely fordulatnál. A megjelenés és a műszaki adatok egyértelművé teszik, hogy például a Kawasaki Versys 650 lesz az MT ellenfele, s bizony a kihívónak  jó esélye van a sikerre, ugyanis kereken 800 000 forinttal  olcsóbb a japán riválisnál.

A CFMoto 650-esei immáron megérkeztek Magyarországra is, a motorok árait és részletes műszaki adatait a forgalmazó Adves.moto oldalán találjátok meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....