baleset

Mesterséges kómában tartják Alex Zanardit

2020.06.21.

Mesterséges kómában tartják Alex Zanardi korábbi autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést. 

A sienai kórház vasárnapi tájékoztatása szerint az 53 éves sportember állapota továbbra is kritikus, de stabil, és lélegeztetőgépen van. Zanardi kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen, és áttért a teherautó sávjába. Az ütközés során leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett, ennek ellenére az orvosok megérkezéséig eszméleténél volt.
A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol háromórás műtéten esett át. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban. Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett.
Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....