Mesél a szakértő – Mi ez a Mazda 6 őrület? | Autoszektor
szakértő

Mesél a szakértő – Mi ez a Mazda 6 őrület?

2016.11.18.

Határozottan vezeti nálunk a használt autó átvizsgálások listáját a Mazda 6. De miért ilyen népszerű, és mire kell a legjobban odafigyelni a típus vásárlóinak?

Számomra kicsit úgy tűnik, hogy a Mazda gyár olyan, mint egy hullámvasút. A nehezebb idők nem tartanak olyan sokáig, hogy szerényebb márkaként könyvelhessük el, hiszen mindig jön valami nagy dobás, ami után megint régi fényében pompázik a márka. Ilyen volt a 6-os modell, ami Magyarországon most reneszánszát éli, legalább is a hozzánk beérkezett járművizsgálati megrendelések alapján mindenképpen.

Emlékszem, amikor édesapám egyik kollégájának nyaralószomszédja, valamikor a ’90-es évek elején vett egy Xedos 6-ost. Mi még bőven a kocka Ladával jártunk, míg a nyúlánk, szürke „nyugati” kocsi a szomszédban tele volt extrákkal. Kisebb csodának számított az elektromos ablakemelő is, olyanról, hogy elektromosan állítható ülések még nem is hallottunk.

A Xedos 6 korabeli reklámfotója

Többek között ez képezte a japán kocsik nagy előnyét, mert míg egy német autóhoz minden kütyüt külön ki kellett fizetni, addig például egy Mazda sok-sok funkciót alapfelszereltségben hozott. Én már igazán nem tudom mi volt annak a szóbeszédnek az alapja, hogy a japánok három évre gyártanak autót. Mert ez a hír járta, de az idő nem őket igazolta. Van az ismeretségemben olyan 24 éves Nissan Primera, ami főegységeit tekintve még mindig tökéletesen működik.

Mazda 6

A modellt 2002-ben vezette be a Mazda, és a kifutó 626-ost, illetve az előbb említett Xedos 6-os helyére lépett a termékpalettán. Ezzel a modellel változott meg a modellszámozás is és lett három helyett egyjegyű. A 6-os középkategóriás autó, annak is a felső szegmense felé kacsintgatott mindig is, a mai, legújabb verzió pedig egyértelműen felső-középkategóriás kocsi.

A legújabb Mazda 6 - pofás

Pláne, ha a méreteit nézzük: a korabeli Mercedes-Benz E-osztály csak 9 centivel volt hosszabb, mint a Mazda 6. De ha a szerényebb kivitelek között keresgélünk, akkor jó összehasonlítási alap lehet például a Vectra C generációja, amit éppen 2002-ben dob piacra az Opel. Ez sokkal (15 cm) kisebb, mint a japán rivális, ráadásul az 1.8-as benzines alapfelszereltségű (Essentia) modell ára 2002. októberében 5,6 millió, amíg a Mazda 6 1.8 CE kereken 5 millió forint volt. Egyébként széria felszereltségük ekkor már ugyanaz: 6 légzsák, elektromos ablakok és tükör és légkondi.

A C Vectra volt az egyik vetélytárs: drágább volt, olcsóbb lett.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy a fenti két modell 2002.10. havi forgalomba helyezéssel és 150.000 km futással az Eurotax katalógusban milyen árat hoz. Az Opel Vectra 1.8 Essentia értéke 815.000,- Ft, viszont a Mazda ugyanezekkel az értékekkel 937.000,- Ft. Persze ez csak játék a számokkal, lássuk mit tud most egy Mazda 6!

Első generáció – a soklámpás

Én mindig a lámpájukról jegyzem a kocsikat és az első Mazda 6-osnál nem volt nehéz dolgom. Az első lámpatestek uralták a formát, ezekben kapott helyet mind a négy szükséges fényforrás. (Helyzetjelző, irányjelző, tompított- és távolsági fényszóró.) 2008-ig gyártották, de már egy évvel korábban megérkezett a váltás. Ma azért foglalkozunk ezzel a modellel, mert javarészt az első generáció darabjait keresik a típusból, hiszen ezek értek mára elérhető árfekvésbe.

Az akkori kínálat legerősebb kivitele, az MPS járművizsgálat közben Siófokon

Az első széria tehát 10 és 15 év közöttiek korban. Az idő nem múlt el nyomtalanul felettük, bizony a legfiatalabb példányokon is felüti a fejét a rozsda. Különösképpen igaz ez a német és osztrák példányokra, ahol a természetes folyamatokra erősen rásegít a síkosság mentesítéshez használt anyag. (A rozsda kialakulásának folyamatáról a kipufogórendszerekről szóló cikkben írtunk már bővebben.)

Egy előrehaladt motortér: orrán száján rozsdás

Aki az első generáció példányaiból szeretne válogatni azt most 570 db autó várja a neten. A benzinesek közül a valamire való autók 750.000 Ft-tól indulnak, a dízel kínálat (ebből van sokkal több) pedig valamivel egy millió alatt indul.

Benzinmotorok

Aki nem merészkedett még a mágikus 1.600 köbcenti fölé, annak némiképp csalódás, hogy a legkisebb Mazda 6-os benzinmotor máris 1.8-as. (Éppen ezért hasonlítottam az 1.8-as Vectrához, pedig abból volt 1.6-os is.) A 120 lóerős belépő modell ereje nem tűnik kevésnek, főleg, hogy az autó saját tömege nem lépi át az 1.300 kg-ot. A kétliteres motor 140 lóerős, és volt még a 2,3 literes szívó benzines majdnem 166 lóerővel. A facelift után a kétliteres változat üt lóerővel lett combosabb, cserébe megjelent a 2.3 MPS nevű turbós változat 260 lóerős kivitele!

A benzinmotorok önmagukban nem túl kockázatosak, a turbós kivitel azonban tartogathat meglepetéseket, ha másért nem azért, mert nem korábbi tulajdonosai biztosan nem azért vettek ennyire erős autót, hogy kímélő üzemmódban használják.

Dízelmotorok

A négyhengeres, kétliteres dízelek kezdetben 123 vagy 136 lóerősek voltak, a facelift után hét lőerővel lett gazdagabb a felhúzott változat. A dízel palettát nem is variálták tovább, örülni kellett annak is, hogy létezik egyáltalán. Cserébe kezdettől fogva volt bennük jó kis kettőstömegű lendítőkerék.

Típushibák

Sokszor értekeztünk már az egyik legdrágább és leggyakrabban cserére szoruló alkatrészről, az említett lendítőkerékről. Csak a lendkerék 200.000 Ft újonnan a típushoz, aki el akarja kerülni ne vegye a turbós benzines sportgépet sem.  Ha rossz a lendítőkerék, akkor érdemes az egész kuplungszerkezetet kicserélni tárcsával, nyomólappal és csapággyal együtt, hogy később csak ezekért már ne kelljen újra szétszedni mindent.

A 2. gereráció nagyobbik dízelmotorja

Említettük már a rozsdásodást. Nem mindegy azonban, hogy milyen állapotban kapjuk el a korróziót. A megkíméltebb darabokon, amelyeken éppen csak nyomokban nyílnak a barna virágok még van esélyünk, hogy egy alapos kezeléssel és korrózióvédelemmel elejét vegyük a nagyobb bajoknak.

Még a fólián is átüt a rozsda (MPS)

A rozsda mindenhol támad. Legjellemzőbb feltűnési helyei a futómű bölcsőkön és a motortér csavarjai mellett van. Sokkal szembetűnőbb a karosszéria elemek tönkremenetele, itt a hátsó sárvédő ívek rügyeznek ki először. Ha ebben a típusban gondolkozunk, akkor emeléses vizsgálat nélkül tilos pénz adni érte, mindegy, hogy felülnézetből mennyire patika a kocsi!

Egy 2006-os 6-os alváza

A közös nyomócsöves dízelmotorok másik buktatója a porlasztócsúcs. Ezek a nagynyomású befecskendező szelepek is elég borsosak, százezer forint darabjuk. Diagnosztikával jól mérhető, hogy melyik, milyen állapotban van. Ezeknél a régebbi dízeleknél jó fogódzkodó lehet a füstölés ellenőrzése. Ha nagyobb gázadás mellett sem húzunk fekete csíkot, akkor a porlasztók is nagyjából rendben lesznek. Igen, ugyanis részecskeszűrő hiányában a korábbi kivitelek bizony tudnak füstölni.

Nem lehetetlen

Aki az első generációs Mazda 6-os választja, annak leginkább a benzines modelleket javasolnám, azok közül is a korábban már korrózióvédelemmel ellátott darabokat. Aki a dízelhez ragaszkodik, annak viszont el kell felejtenie az egymilliós kategóriát, mert ebben a szegmensben csak elhasznált autókat találni.

A legjobb állapotú 6-os ma a neten (Forrás: hasznaltauto.hu)

A dízel kínálat teteje most 2,4 millió, de ezért az árért egy állítólag 69.000 km-t futott, újkorától garázsban tartott családi járgányt árulnak. A képek alapján könnyen meglehet, hogy ez már-már gyűjtői darabnak számít. A középút a széria vége felé gyártott facelift-es, legfeljebb 150.000 km futott autó lehet valahol 1,7 millió Ft környékén! Jó böngészést mindenkinek!

Egy biztos

A tízéves kor vízválasztó egy autó életében. Ennyi időt fél lábon is kibírnak a kocsik, de 10 év után jönnek ám a gondok és problémák sorban. Ez a jelenség természetes, de nem mindegy, hogy a vásárlás után majd mire számíthatunk. Érdemes alaposan átnézetni a kiszemelt példányt a vásárlás előtt és ez persze nem csak a Mazdákra igaz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..